A slágerlisták élére került a Last Christmas, így egyszerre megdöntött és elveszített egy rekordot

2021. január 1. – 20:44

frissítve

A slágerlisták élére került a Last Christmas, így egyszerre megdöntött és elveszített egy rekordot
Fotó: Wham! / YouTube

Másolás

Vágólapra másolva

Az előző héten 9,2 milliószor hallgatták meg a Wham! Last Christmas című számát az Egyesült Királyságban, így 36 évvel a megjelenése után először a slágerlisták élére került – írja a BBC.

George Michael és Andrew Ridgeley dala 1984 decemberében jött ki, de akkor az első helyet a Band Aid Do They Know It's Christmas? című dala szerezte meg. Az elmúlt 36 évben hatszor került fel a top 10-es listára, de a második helynél sose jutott feljebb.

Ridgeley önéletrajzában azt írta, hogy épp egy focimeccset néztek Michael szülei házában, mikor az énekes felpattant és eltűnt egy órára.

„Mikor lejött, annyira izgatott volt, mintha aranyat talált volna – és gyakorlatilag így is volt”

– írta Ridgeley.

A dalt augusztus közepén vették fel egy londoni stúdióban, amit Michael teleaggatott karácsonyi díszekkel, hogy megteremtse a hangulatot. A híres/hírhedt videót még abban az évben Svájcban forgatták.

A páros a dalból származó bevételét egy etiópiai élelmezési alapnak adta.

Így, hogy a toplista élére került, a dal elvesztette a rekordot, amit eddig tartott: eddig a Last Christmas volt a legtöbbet eladott szám az Egyesült Királyságban (1,9 milliós eladás), ami nem vezette soha a slágerlistákat. Most a Maroon 5 Moves Like Jagger-je (1,55 milliós eladás) vette át a helyét.

Ennek ellenére megdöntött egy másik rekordot: a Wham! dalának tartott a legtovább, hogy megszerezze az első helyet. Eddig Tony Christie Amarillo-ja vezetett, a dalnak 34 év kellett a csúcsra jutáshoz.

George Michael 2016 karácsonyán halt meg, abban az évben a dal a második helyig jutott.

>>>A Telex legfrissebb híreit itt találja<<<

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!