Az istenek a seggükre estek

2020. december 13. – 12:21

Az istenek a seggükre estek

Másolás

Vágólapra másolva

Az Immortals: Fenyx Rising akkor vett meg, amikor egy olyan templomhoz értem benne, amit négy kapcsolóval lehetett kinyitni. Kettőt hamar megtaláltam, a harmadikat már nehezebben, a negyediket az istennek sem. Aztán jobban felfedeztem a környéket, és gyanús lett egy fa, aminek a tetején egy fáklyát találtam, a fa mögött meg egy még gyanúsabb, ráccsal elzárt barlangot. Kiderült, hogy a rács mögé be lehet jutni, és ott tűz ég. Na és onnan kell kilőni Odüsszeüsz íjából egy irányítható nyílvesszőt, azt benavigálni a tűzbe, tovább, át a rácson, és a barlangból kikormányozni, neki a fáklyának, ami meggyullad, és tádámm, már nyílik is a templomajtó. Diadalmas pillanat volt, úgy éreztem, túljártam a játék eszén, és még sokszor így érezhettem a Ubisoft új játékában.

Pedig ha félreteszem, hogy mennyire jól szórakoztam az Immortalsszal, és felveszem a gémeresztéta-szemüveget, elég nyilvánvaló, hogy az egész csak megtévesztés, és az is, hogy mi ihlette meg a Ubisoftot.

Nem, ez nem az új Zelda

2017-ben megjelent a Nintendo legutóbbi Zelda-játéka, a Breath of the Wild, és lenyűgözte a Switch-tulajdonosokat a játékmechanikájával. Bár sok megoldandó feladat és fejtörő volt benne, a készítők nem ezekre húzták fel a játékot, hanem szimuláltak egy nyílt világot, kitalálták, hogy a világ egyes elemei hogyan hatnak egymásra az időjárástól az állatokig, és a játékos képzeletére bízták, hogy a fejtörőket hogyan oldja meg. És szinte mindig több megoldás akadt, a YouTube hónapokig tele volt a játékosok újabb és újabb kreatív ötleteivel a fegyverként használt csirkétől a kardokból összerakott áramvezetékig, a Breath of the Wild pedig a legtöbb szaklapnál az év játéka lett. Aztán jött a 2019-es E3, ahol a Ubisoft bemutatott egy Gods and Monsters című, erősen a Breath of the Wild esztétikáját idéző játékot. Ebből lett aztán az Immortals, ami első blikkre tényleg a szegény ember Zeldája, de az alapok egészen mások. A világ itt csak díszlet, és a sok fejtörő mind alaposan kigondolt szívatás, szinte mindig egyetlen megoldással. Vagyis dehogy jártam túl én a játék eszén. Csak kitaláltam, hogy a fejlesztők hogyan tervezték meg az adott feladványt.

Ugyanakkor ez nem feltétlenül baj, csak azt jelenti, hogy a Zelda-hasonlat leginkább külsőségekben merül ki. Az Immortals nehezen is tagadhatná le, hogy a Ubisoft terméke: nyílt világban játszódik, magaslatokról kell észrevenni egy rakás meglátogatható helyet, kismillió fejlesztési és gyűjtögetési lehetőséget kínál, és eléggé hasonló feladatok ismétlődnek benne hosszú játékórákon keresztül, ami magában rejti az unalom veszélyét.

Hogy az Immortals mégsem lesz egy „Ubisoft: The Game”, azt annak köszönheti, hogy a fejlesztők elég élvezetesen prezentálják azt a három dolgot, amikkel jó eséllyel a legtöbb játékórát tölt el a játékos. Az egyik az említett fejtörők, amik ugyanabból a tucatnyi alkatrészből épülnek fel, ezek mégis elég jól variálódnak ahhoz, hogy a feladványok változatosak legyenek és megdolgoztassák az agyat. A másik a harc: a többféle fegyvert váltogatva jól kitalált és kényelmesen összefűzhető támadáskombókkal lehet irtani az ellent, a harcrendszer teret ad a minden mozdulatukkal tudatosan küzdő hardcore profiknak, ugyanakkor a kombók elég egyszerűek ahhoz, hogy a vak tyúkok is találjanak szemet (ó, az édes button mashing). A harmadik pedig a sztorit kísérő szövegek, amik elég gyakran meghökkentenek, de a hangos röhögés sem kizárt.

Zeusz Ex

Az Immortals ugyanis egy percig sem veszi komolyan magát, és ez nagyon jó dizájndöntés volt, amivel még jobban sikerült eltávolítani a játékot attól, hogy Assassin's Creed Lehetnék vagy Far Cry Utánérzés váljon belőle. A fejlesztőstúdiónak – a Ubisoft quebeci gárdája – ugyanakkor kisujjában van már egy Assassin's Creed, mégpedig az Odyssey, így talán nem meglepő, hogy akárcsak az, a Fenyx Rising is ókori görög tematikájú. De míg az Odyssey kiindulópontja egy konkrét év és megtörtént esemény – a peloponnészoszi háború – volt, addig az Immortals magasról tesz a történelemre, és egy névtelen hőssel fejest ugrik a mitológiába. Vagy inkább hasast.

A címbeli Fenyx egy gyengécske pajzshordozó fiú, aki társaival utazik a tengeren, de csak ő él túl egy durva vihart és hajótörést. Illetve megvannak a többiek is, csak éppen kővé változtak egy fura szigeten, ami hét, egymástól nagyon eltérő régióból áll, és hát az istenek is 40-60 játékórás, könnyed akciójátékra teremtették, sok szerepjátékelemmel. Apropó, istenek: ők is a szigeten vannak, esszenciájuktól megfosztva, csökkentett verzióban. Mint kiderül, elszabadult az egyik legvérszomjasabb titán, Tüphón, akit korábban Zeusz vezetésével igáztak le az olümposzi istenek. A bosszúszomjas titán a rabláncot lerázva gyorsan revansot vett: most ő nyomta le az olümposziakat. És ki tud segíteni, ahol az istenek is csődöt mondanak? Igen, egy halandó, azaz mi. Szóval Fenyx nekiindul, hogy összeszedje a szigeten található varázstárgyakat és a fejlődéséhez szükséges hozzávalókat, és végül isteni erők birtokában, igazi mitikus hősként nekimenjen Tüphónnak.

Láttunk már sok ehhez hasonló sztorit játékban is, ezt viszont feldobja a keretezés: valójában az egészet Prométheusz meséli el Zeusznak, így játék közben néha hallhatjuk, ahogy ők ketten narrálják, hol tartunk éppen. Prométheusz, Zeusz (és a játékban felkutatható többi isten és szereplő) pedig végigpoénkodja az egész cselekményt. Az alaphang kellemesen bugyuta humor, de néha elcsattannak olyan meredek beszólások, morbid megjegyzések vagy akár a Ubisoftra tett önironikus kikacsintások, hogy az ember csak hüledezik a tévé előtt. Közben az is felsejlik, hogy az istenek valójában elég nagy szemétládák tudnak lenni, vagyis ennyiben a játék hű a mitológiai sztorikhoz.

De a folyamatos viccelődéssel az Immortals megint port hint a játékos szemébe. Gúnyos beszólásokat írni valószínűleg könnyebb, mint egy összefüggő, izgalmas sztorit, és ha belegondolok, a játék története nem valami jó. De ezen éppúgy könnyű átlendülni, mint a nem-zeldaságon.

Fiatalabbak is elkezdhetik

Az Immortals játékmenete amúgy nagyban emlékeztet az elmúlt néhány Assassin's Creedére: mászkálunk egy hatalmas játékvilágban (a hét régió hét különböző isten otthona), és sorra takarítjuk le a térképről a kincseket és feladványokat jelző ikonokat, miközben a megszerzett tárgyakból fejlesztgetjük magunkat, hogy újabb és újabb ikonokat érhessünk el. Ezt a fajta tápolást a jobb szerepjátékokban a főcselekményhez fűzött mellékküldetésekbe építik bele, de a Fenyx Rising egyszerűbb jószág: logikai fejtörőket és minijátékokat kell ismételgetni benne, és nem állítom, hogy ez olykor nem tud unalmas lenni. Viszont mégis különbözik annyira a hasonló játékoktól, hogy a Ubisoft idei meglepetésprojektjeként lehessen értékelni, néhány megoldása (például a Breath of the Wildból nyúlt állóképesség-kezelés vagy Fenyx saját főnixmadara, amit a sztori egy pontján megszerezhet) pedig máshova teszi a játékmenet hangsúlyait, mint azt az Assassin's Creedekben megszokhattuk.

Ehhez jön még az említett humor és a stílusosan szép, a Breath of the Wild kicsit rajzfilmszerű látványát megidéző világ, amiben az erőszak is kicsit súlytalanul jelenhet meg.

Az Immortals amolyan összekötő kapocs a gyerekjátékok és a felnőttesebb Ubisoft-termékek között, egyfajta ifjúsági videojáték, amihez nem muszáj nagykorúnak vagy akár kamasznak lenni

Ezt támogatandó a keretrendszer nagyon jól vezeti a játékost, és rengeteg beállítási lehetőséggel lehet kellően könnyűvé kalibrálni a harcokat. De örök gyerekeknek is bátran ajánlható, mert nehéz nem szeretni ezt a tökéletlen, de szórakoztató bikficet.

A Ubisoft az elmúlt években nyújtott teljesítménye alapján az Immortals egy kockázatosabb üzleti döntés eredménye, ami azért nem szakad el nagyon attól a szemlélettől, ami a cég játékait jellemzi. De ez akár be is jöhet: a Fenyx Rising tipikusan olyan játék, amit a kritikusok lehúznak kicsit, de a játékosok megvesznek érte. Három dlc-t máris bejelentettek hozzá (jön új főhős, és lesznek kínai istenek is), és ha az alapjáték sikeres lesz, még az sem kizárt, hogy újabb visszatérő franchise kerül a Ubisoft-istállóba.