Megvan, melyik számért rajonganak leginkább úgy az emberek, hogy fogalmuk sincs, mi az

2020. november 17. – 19:29

Másolás

Vágólapra másolva

Ha valaki nem ismerné, a Shazam egy olyan applikáció, ami az esetek nagy részében választ ad arra a két kérdésre, hogy „Ú, de baromi ismerős ez a szám, ki is énekli?”, illetve, hogy „Ú, de jó ez a szám, de ki lehet az előadó?”. Az applikáció lényege ugyanis az, hogy elindítjuk, meghallgattatunk vele egy részletet a keresett számból, az adatbázisa alapján pedig viszonylag nagy pontossággal lövi már be, hogy mi lehet a szám, amit keresünk.

A Shazam 2002 óta létezik, ezalatt az idő alatt egészen hatalmas adatbázis gyűlt össze, a cég pedig most nyilvánosságra hozta azoknak a számoknak a listáját, amelyekre a legtöbbször kerestek rá a felhasználók az elmúlt 18 évben. Nyilván a mobilinternet és az okostelefonok térhódításával torzul a kép, 2002-ben jóval kevesebben használták a szolgáltatást, mint most, ennek ellenére érdekes a toplista. Pláne, hogy olyan örökzöldek is vannak rajta, mint az Wake me up Aviciitől, ami durva, de már hét éves szám, vagy a Somebody that I used to know Gotye-től, ami meg már nyolc éve volt sláger.

Na, de jöjjön is a lényeg!

Szóval a szám, amire a legtöbb ember kíváncsi volt, pedig azt sem tudta, hogy mi az: a Dance Monkey a Tones and I művésznevű Toni Watsontól. A számra valamivel több mint 33 millió alkalommal kerestek rá Shazamban – írja a BBC.

Watson azt mondta, hogy a Shazam kulcsfontosságú volt a befutása szempontjából, nagyon megdobta a népszerűségét az applikáció.

Így néz ki a tizes toplista.

1. Tones and I „Prayer in C

3. Passenger „Let Her Go

4. Avicii „Wake Me Up

5. Major Lazer „Lean on

6. Ed Sheeran „Thinking Out Loud

7. Sia „Cheap Thrills

8. Gotye „Somebody That I Used to Know

9. Kungs vs Cookin’ on 3 Burners „This Girl

10. Hozier „Take Me to Church

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!