A Reszkessetek, betörők! rendezője szerint nagyon rossz ötlet rebootot készíteni a filmből

2020. november 16. – 22:02

Másolás

Vágólapra másolva

A hírek szerint a Disney rebootot készít az Amerikában idén 30 éve megjelent Reszkessetek, betörők! című filmből, aminek annyira nem örül az eredeti két film rendezője, Chris Columbus. A rendező az Insidernek adott interjújában azt mondta, hogy elpocsékolt idő folytatást készíteni az eddigi filmekhez.

Columbus elmondta, hogy nem is keresték a folytatás miatt, de egyébként sem lenne értelme, mert szerinte felesleges remake-et készíteni olyan klasszikusokból, mint a Reszkessetek, betörők! Az ötletet ahhoz hasonlította, hogy a Disney az elmúlt években elkezdett élőszereplős remake-eket csinálni a klasszikus rajzfilmjeinek, amelyek tisztességes munkák, mégsincs bennük semmi különleges, ami indokolná a produkciót.

Az interjúból az is kiderül, hogyan került Donald Trump a második Reszkessetek, betörőkbe! A stáb mindenképpen a New York-i Plaza hotelben akart forgatni, amelynek Trump volt akkoriban a tulajdonosa. Ki is fizették a bérleti díjat, azonban Trump tett még egy kikötést: csak úgy használhatják a filmben a Plaza Hotelt, ha ő is kap valamilyen szerepet.

Fotó: Reszkessetek, betörők! 2
Fotó: Reszkessetek, betörők! 2

Az új Reszkessetek, betörők!-filmről egyelőre annyit lehet tudni, hogy a főleg romantikus vígjátékokon és Sacha Baron Cohen-filmeken dolgozó Dan Mazer rendezi majd, a főszereplő pedig a Jojo Nyusziból ismerős Archie Yates lesz, illetve felbukkan benne a már felnőtt Kevin McCallistert alakító Macauley Culkin is. Ebből is lehet sejteni, hogy a már február óta készülő, de a járvány miatt sokat csúszó, kizárólag a Disney+-ra készülő film nem az eredeti remake-je lesz, hanem az eddigi filmek folytatása.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!