Szeretetről és aranyláncos galambokról is szól a John Lewis karácsonyi reklámja

2020. november 13. – 12:45

Másolás

Vágólapra másolva

A John Lewis minden évben ad ki karácsonyi reklámot. Idén az ajándékozás helyett a szeretetet helyezte a középpontba a világjárvány miatt, írja a Guardian.

A cég idén nyolc olyan alkotót kért meg a kisfilm elkészítésére, akik a járvány miatt nehéz helyzetbe kerültek. A péntektől online, szombattól pedig tévében sugárzott reklám a Give a Little Love nevű jótékonysági kampányra hívja fel a figyelmet, aminek célja, hogy karácsonyig összegyűjtsenek ötmillió fontot, hogy aztán ezzel a pénzzel segítsenek közel 100 ezer családnak az ünnepi kiadásokban.

A filmben egyébként gyerekektől hóembereken át aranyláncos galambokig mindenki segít mindenkinek akár egy fán akadt focilabdáról, akár egy nehezen induló autóról van szó:

Az elmúlt években a különböző cégek karácsonyi reklámjainak megjelenése nagyjából egybeforrt azzal az időponttal, amikor a nagy ajándékvásárlási hajrá elkezdődik. Idén azonban a koronavírus miatt sokkal inkább a családról és a szeretetről szólnak ezek a reklámok, a Coca Coláét például itt mutattuk meg.