Kim Kardashian kibérelt egy magánszigetet, hogy a 40. születésnapján a barátaival bulizzon

2020. október 28. – 11:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kéthetes karanténra és egészségügyi szűrésekre kérte a családtagjait és a barátait Kim Kardashian West, Kanye West felesége, mielőtt a 40. születésnapja alkalmából mindannyiukat elvitte egy általa bérelt magánszigetre. Az örmény származású híresség a Twitteren számolt be az eseményről fotókkal, a képek mellé pedig azt írta, egy kis időre végre úgy viselkedhettek, mintha minden rendben menne a világban, írja a BBC.

„Azt hiszem, a Covid előtt egyikünk sem igazán tudta, micsoda értéke van annak, ha biztonságos körülmények között elutazhatunk és együtt lehetünk a családtagjainkkal és a barátainkkal. […] Táncoltunk, bicikliztünk, a bálnál mellett úsztunk, kajakoztunk, filmet néztünk a parton, és még egy csomó ilyesmi”

– írta. Hozzátette, ráébredt, hogy a legtöbb ember számára ezek a dolgok elérhetetlenek, ezért már tudja, valójában mennyire kiváltságos helyzetben van.

A kommentelők jelentős hányada erős bírálattal illette Kardashiant, amiért az utazgatásával kérkedik, miközben világszerte milliók szenvednek a koronavírustól, illetve százmilliók az azzal járó korlátozásoktól.

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!