Budapest is házigazdája lesz idén az MTV könnyűzenei gálájának

2020. október 20. – 14:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

November 8-án most először lesz Budapest az MTV European Music Awards egyik házigazdája, írja a Kormányzati Tájékoztatási Központ és az MTV EMA közleménye.

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<

Az 1994 óta megrendezett könnyűzenei esemény minden évben más európai nagyvárosból közvetítik, idén pedig Magyarország is a show partnerei közé került. Ahogy Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta, az eseményen Budapest négy különböző emblematikus helyszínét láthatják majd a nézők az MTV Europe és az összes MTV csatornán, így az online közvetítésen is.

A 2020-as MTV gála a koronavírus-járvány miatt a megszokottól eltérően virtuális műsorral jelentkezik majd Budapest mellett még Londonból. Az eseményt a brit lánybanda, a Little Mix vezényli majd. Az MTV EMA egyébként a könnyűzenei szféra egyik jelentős eseménye, ahol az európai közönség a legnagyobb kedvenceit díjazza. Az EMA legjobb magyar előadója díjért

  • az Irie Maffia
  • ByeAlex
  • Metzker Viktória
  • Dzsúdló
  • és a Carson Coma indul.

A gálát magyar idő szerint november 8-án este 8-tól lehet követni az MTV-n, a magyar feliratos ismétlést november 9-én, 13-án és 15-én is leadják majd.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!