Oklahomában egészen szürreális megoldást találtak arra, hogy biztonságosan lehessen koncertezni

2020. október 15. – 07:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egészen szürreális és infantilis, de mégis működőképesnek tűnő megoldást talált ki a Flaming Lips zenekar a Covid-járvány idején való koncertezésre. A Brooklyn Vegan számolt be arról, hogy a zenekar a saját városában, Oklahoma Cityben félig tesztjelleggel tartott egy koncertet, ahol a közönség minden tagja és maga az énekes is felfújható buborékokban vett részt a fellépésen.

A zenekar frontembere, Wayne Coyne korábban is lépett már fel hasonló buborékban, de olyanra még nem volt példa, hogy a közönség minden tagja is ilyen eszközt viseljen magán koncert közben. A fellépés egyébként később videóklipes formában is visszanézhető lesz. A húzás egyértelműen unortodox, és kicsit drágának tűnik, de arra mindenképpen jó, hogy a bulizók és a zenekar is tudja tartani egymástól a kellő távolságot. Olyannyira, hogy egy fotón az is látszik, hogy Coyne még a közönség közé is ugrott, ami egészen viccesen néz ki úgy, hogy minden egyes ember a saját buborékában bulizik.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

A zenekar egyébként adott már hasonló fellépést Stephen Colbert műsorában még idén nyáron, de akkor még nem gondolták, hogy az egyszeri vicc egyszer valódi alternatívává válhat.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!