Már okoshűtőn is lehet játszani a legújabb Doomot

2020. október 13. – 18:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hatalmas hagyománya van annak, hogy a klasszikus Doom videojátékot őrült rajongók terhességi teszten, számológépen vagy egy régi iPod-on játsszák, azonban most sikerült új szintet lépni a műfajban. A Verge írja, hogy egy Richard Mallard nevű figurának sikerült egy Samsung okoshűtőre ráapplikálni az Xbox Game Pass androidos verzióját, amin keresztül elfut a Doom. Nem, nem az eredeti 1993-as verzió, hanem az idén tavasszal megjelent Doom: Ethernal.

Érdekesség még, hogy miután a Microsoft megvásárolta a Zenimax vállalatot, amelyhez a Bethesda stúdió (Fallout, Doom, Elder Scrolls) is tartozik, a Doom: Ethernal az első játék, ami elérhető az Xbox előfizetős szolgáltatásában, a Game Passben. Az pedig külön szórakoztató, hogy a trükkhöz szükséges xCloud előbb tudja egy okoshűtőre streamelni a Doomot, mint például iPadre vagy iPhone-ra.

Ennek amúgy az az oka, hogy az Apple eddig agresszíven blokkolta az olyan játékstreaming szolgáltatásokat az áruházában, mint a Google Stadia vagy az xCloud, bár az Apple azóta megenyhült egy kicsit, és hamarosan iOS-en is elérhetők lesznek ezek a szolgáltatások.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!