Új néven nyitották újra a londoni magyar éttermet, de a gulyás azért maradt menün

2020. október 12. – 18:47

frissítve

Új néven nyitották újra a londoni magyar éttermet, de a gulyás azért maradt menün

Másolás

Vágólapra másolva

Még 2018 tavaszán zárt be a legendás londoni magyar étterem, a Gay Hussar, amit most több kétévnyi szünet után nyitott újra két londoni vállalkozó, vette észre a HVG. Az eredeti név – amit Kálmán Imre Tatárjárás című operettjéről kapott – viszont változik, és a továbbiakban Noble Rotként üzemel tovább, valamint a belső teret is átalakították, de azért a menün marad gulyás és a kaszinótojás, illetve a Facebookra feltöltött fotók szerint magyar borokat is kínálnak.

A Gay Hussarnak amúgy több évtizedes sztorija van, vagyis hát volt, mielőtt bezárt. Még 1953-ban nyitotta meg egy Victor Sassi nevű férfi, aki tizenévesen a budapesti Gundel étteremben járt gyakornokként, majd később Budapest néven is nyitott egy londoni magyar éttermet.

A Gay Hussar később a munkáspárti politikusok egyik törzshelye lett, ám 2013-tól már nem ment annyira az üzlet, és a tulaj meg akart válni az étteremtől, amit meg is vásárolt volna a politikusokból, újságírókból és ügyvédekből álló törzsgárda, de az ajánlatukat nem fogadták el, így végül 2018-ban bezárt a hely.

(Borítókép: Az egykori Gay Hussar bejárata – fotó: Fotó: Carcharoth / Wikimedia Commons)

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!