Djoković nagy meccsen győzte le Nadalt, aki mindössze harmadszor kapott ki a Garroson

2021. június 12. – 01:17

frissítve

Djoković nagy meccsen győzte le Nadalt, aki mindössze harmadszor kapott ki a Garroson
Novak Djokovic az elődöntő megnyerése után – Fotó: Anne-Christine Poujoulat / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A világelső Novak Djoković egy küzdelmes, hatalmas pontokat hozó meccsen múlta felül 3:6, 6:3, 7:6, 6:2-re a 13-szoros bajnok Rafael Nadalt a francia nyílt teniszbajnokság, a Roland Garros elődöntőjében. A 4 óra 11 perces összecsapás után a vasárnapi döntőben 19. Grand Slam-győzelméért játszik majd a görög Sztefanosz Cicipasz ellen. Djoković a torna megnyerésével egy Grand Slamre kerülhetne a 20-20-szal álló Nadaltól és Roger Federertől.

Nadal abszolút uralta pályafutása során a Roland Garrost, ahol már szobrot is állítottak neki: a pénteki elődöntőig összesen 105 mérkőzést nyert meg, és mindössze kétszer, 2009-ben Robin Söderling, 2015-ben pedig Djoković ellen kapott ki, azonban hat éve messze nem csúcsformában érkezett kedvenc Grand Slamjére. A számokat tekintve a legnagyobb teniszpárharc újabb állomása előtt 29-szer Djoković, 28-szor Nadal nyert, de salakon 20-7-re a spanyol vezetett.

A tavaly a koronavírus-járvány miatt csak ősszel megtartott, legutóbbi Garros-döntőt is egymás ellen játszották, azt 6:0, 6:2, 7:5-re nyerte meg egyik legjobb teniszével Nadal. Idén azonban egy ágra kerültek a sorsolásnál, mivel Nadal most csak a harmadik kiemelt volt a tornán (a második az orosz Danyiil Medvegyev volt). Mindketten nagyon magas színvonalon játszottak a pénteki elődöntőben, de ezúttal Nadal nem tudott dominálni, magához képest sokat hibázott, Djoković volt az átütőbb a fontos pontoknál, és jobban is bírta a végét.

Rögtön egy tízperces adogatójátékkal indult a mérkőzés, Djoković agresszíven kezdett, de Nadal két bréklabdát hárított. Majd pedig a szerb bukta 40-15-ös kezdés ellenére a saját szerváját. A 2:0-s állás után Djoković játékában sok lett a hiba, míg Nadal magabiztos teniszét hozta. Noha nem mindegyik játék alakult simán, de már 5:0-ra is vezetett a spanyol.

Onnantól azonban kezdett fordulni a játék képe. A szettben maradásért szerválva Djoković ütött szép fonák nyerőt a sarokba, Nadal hibázott néhányat, végül a szerb hozta az adogatását. A játszmalabdákat is hárító Djoković megint jobban játszott, míg Nadal ugyan hatékony szervákkal hárított két bréklabdát, de egy harmadiknál kettős hibát ütött. A spanyolnak fogadóként is volt játszmalabdája, de Djoković megfordította a játékot, 5:3 lett. Egymás után jöttek az óriási pontok, végül közel egy óra után, a hetedik szettlabdáját csinálta meg a spanyol.

Fotó: Martin Bureau / AFP
Fotó: Martin Bureau / AFP

A második szett elején Djoković semmire hozta a szerváját, miközben Nadal egyre többet hibázott. 0-40-nél egy bréklabdát hárított, utána viszont szélesre bombázott egy tenyerest. Djoković azonban itt még nem tudta megerősíteni a brékelőnyét, nála is előkerültek a rontások, és semmire jött vissza Nadal. 3:2-nél azonban megint a spanyol került bajba, három bréklabdából kettőt tudott hárítani, de a harmadikkal már újból előnyben volt Djoković.

Alaposan megdolgoztatták egymást, sorra játszották a hosszú, küzdelmes labdameneteket. Djoković azonban meg tudta fordítani bréklabdákról a saját adogatását, 5:3 után pedig a játszmáért szerválhatott. Nadalnak két lehetősége is lett volna visszajönni, de a meccsen többször is fontos pontoknál hibázott, végül pedig jó szervával már Djokovićnak volt szettlabdája, és az 51 perces játszma végén kiegyenlített.

A legnagyobb csatát a másfél órás harmadik szett hozta. A játszma néhány simább játékkal indult, és ugyan Nadal két bréklabdát hárítva megfordította a második adogatójátékát, de 2:2-nél már hét ki nem kényszerített hibánál járt a szettben, míg Djoković odáig egyszer sem rontott. Bréklabdánál egy pazar rövidítését már nem tudta visszakínálni Djoković, aztán ászt is ütött a spanyol, de egy hálóban elakadó ütésével brékelőnybe került a világelső. A második szetthez hasonlóan azonban nem tudta megerősíteni az első bréket, Nadal nagyon jól fogadott, és rögtön vissza tudott jönni.

Egy-egy szett után, a harmadikban 3:3-nál 84-84 megnyert ponttal álltak mindketten. Nadalból sokat kivehetett, hogy visszavegye a bréket, nem tudott stabil maradni a saját adogatásánál, a rontásokkal semmire bukta el újra a szerváját. Azonban nagyot küzdött, míg Djoković a szettért szerválva 30-0 után elrontott egy tenyerest, ami sokba került neki. Nadal nagyszerű elütéssel, majd egy vonal mellé bevágott tenyeres nyerővel bréklabdához jutott, és Djoković rontásával visszajött. 5:5 után Nadal lendületesen állt ki, de szoros lett az adogatójátéka. Egymás után jöttek az óriási pontok, végül a bréklabdákat nagy ökölrázással hárító spanyol egy ásszal lezárta a játékot. A 13-szoros bajnok többször is át tudta venni a kezdeményezést, volt szettlabdája is Djoković következő adogatásánál, azt azonban egy bevállalós, pazar rövidítéssel hárította a szerb.

Végül tie break döntött a játszmáról. Nadal kettős hibával nyitott, de Djoković is elrontotta a következő pontot. 3-3-mal cseréltek térfelet, rendesen megmozgatták egymást, miközben hatalmas szögeket nyitottak, és nagyon magas színvonalon teniszeztek. Nadal 4-3-nál elhibázott egy röptét, és nem tudott már visszajönni. 5-4-nél Djoković bevágott egy ászt, majd hozta a következő pontot is, a közönség nagy ovációja közepette 7-4-gyel lett övé a rövidítés.

Engedélyezték az ötezer nézőnek, hogy a kijárási tilalom ellenére este 11 után is a Philippe Chatrier stadionban maradhassanak, így a játékot sem kellett megállítani kiürítés idejére. Nadal a negyedik játszma elején a szetthátrány ellenére eltökélten állt ki, bréklabdához jutott, és előnybe is került. Utána megfordította a 0-30-cal indult adogatójátékát is.

2:0 után azonban fáradni látszott, Djoković visszavette a bréket, és egyre inkább fölénybe került. Nadal szervái nagyon rossz százalékban jöttek, míg Djoković stabilabb volt, végül hat játékot nyert meg zsinórban. Mindkét oldalon voltak még látványos ütések, de 5:2-nél Nadal rontásokkal három meccslabdához juttatta Djokovićot. A spanyol egyet még hárítani tudott, de aztán szélesre ütötte az utolsó fonákot.

Rafael Nadal búcsúzik – Fotó: Martin Bureau / AFP
Rafael Nadal búcsúzik – Fotó: Martin Bureau / AFP

Számos teniszező és szakértő értékelte úgy, hogy ez volt az egyik legjobb mérkőzés a Roland Garros történetében. Djoković a meccs után azt mondta, hogy ez volt a legnagyobb meccs, amit valaha játszott a Garros salakján Párizsban. „A legjobb teniszedet kell játszanod ahhoz, hogy nyerj Rafa ellen ezen a pályán, és ma este a legjobb teniszemet játszottam” – mondta.

A vasárnapi döntőben az ötödik kiemelt Cicipasz lesz az ellenfele, aki Alexander Zverevet győzte le 6:3, 6:3, 4:6, 4:6, 6:3-ra 3 óra 37 perc alatt az első elődöntőben. A 22 éves görög a legfiatalabb döntős a Garroson Rafael Nadal 2008-as győzelme óta, élete első GS-fináléjába jutott be.

Eredmény:

Djoković (szerb, 1.) – Nadal (spanyol, 3.) 3:6, 6:3, 7:6, 6:2

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!