A Telex is készül a foci-Eb-re

2021. június 11. – 10:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Amikor eredetileg ezt a foci-Eb-t tavaly meg akarták rendezni, még nem létezett a Telex. Most viszont június 11-én elkezdődik a világ egyik leginkább várt, legtöbbek által követett sporteseménye – ráadásul részben magyarországi helyszínen, magyar csapat részvételével.

Amikor a Telex indult, azt ígértük, minden lényeges dologról beszámolunk – történjék az a politika, a kultúra, a tudomány vagy a sport területén. Márpedig a következő bő három hétben kevés fontosabb történés lesz Magyarországon és a világon, mint a koronavírus-járvány utáni első nagy, nemcsak Európában, hanem világszerte hatalmas érdeklődést kiváltó sportrendezvény.

Ezért természetesen a Telex csapata is végigköveti a foci-Eb-t, és azon leszünk, hogy a foci-Eb minden fontos momentumáról értesüljenek, és persze igyekszünk a történések hátterét, lényegét is megvilágítani.

  • Minden magyar meccs helyszínén ott leszünk, stadionon kívül és belül: percről percre közvetítjük ezeket a meccseket, videós és szöveges riportokkal jelentkezünk, és reméljük, a sok magyar gól után a körúti ünneplésről is beszámolhatunk.
  • Az összes Eb-meccsről olvashatnak nálunk összefoglalót, és az Eb-n történtek értelmezését a Telexhez nemrég csatlakozott egykori válogatott Hrutka János segíti.
  • Indul a Telexsport nevű élő sportműsorunk: az Eb során többször, a magyar meccsek után mindenképp jelentkezünk élő Facebook-adással, ahol Sajó Dávid telexes újságíró és Hrutka János, egykori válogatott védő, jelenleg a Telex sportszakértője meghívott vendégekkel beszéli ki a történteket. Ezeket az adásokat persze később is vissza lehet majd nézni.
  • Akik az alkalmazásunkon keresztül fogyasztják a tartalmainkat, mindenképpen frissítsenek a napokban megjelent új verzióra, mert ez a verzió tartalmazza azokat a plusz funkciókat – például valós idejű eredményjelző a meccsek állásáról -, amelyeket kifejezetten a foci-Eb-hez fejlesztettünk. Ha valaki még nem töltötte le az alkalmazást, az oldalunk láblécében találja meg a különféle letöltőlinkeket, meg persze itt is: Play Store, App Store, App Gallery.

A Telexen még nem közvetítettünk végig egy ilyen nagyszabású sporteseményt (és nemsokára következik az olimpia!), de azon leszünk, hogy a szurkolás mellett mindenki nálunk is találjon olyan információt és érdekességet, amely csak fokozza a foci-Eb-élményt.