A kormányhatározat után korrigált az MLSZ, mégsem állít le egyes futballbajnokságokat

2020. november 11. – 00:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A szerdán életbe lépő korlátozások nem vonatkoznak az amatőr és az utánpótlás-bajnokságokra, az MLSZ ezt máshogyan értelmezte Orbán bejelentése után.

Orbán Viktor hétfőn bejelentett egy sor újabb korlátozó intézkedést az egyre súlyosbodó járványhelyzet miatt. Ezek egy része a sportéletet is szabályozta, például szerdától csak zárt kapuk mögött, nézők nélkül rendezhetnek sporteseményeket, mérkőzéseket. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy az amatőr sport is tilos lesz.

Nem sokkal ezután Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke bejelentette, hogy az NB II-től lefelé az összes bajnokságot leállítják. Ez a férfi NB III.-ra és a megyei bajnokságokra, illetve a női NB II.-re, valamint az utánpótlás-sorozatokra vonatkozott.

Kedd este 10 óra körül azonban megjelent a kormányhatározat, ami részletezte a szerdán életbe lépő intézkedéseket. Ebben ugyan szintén szerepel, hogy nem lehet nyilvános helyeken vagy sportpályákon futballozni, viszont a versenyszerűen végzett sport kivételt képez ez alól.

Márpedig a versenyszerűen sportolókba a hivatásos és az amatőr futballisták beletartoznak.

Ennek nyomán az MLSZ nem sokkal a határozat megjelenése után korrigált, és honlapján bejelentette, hogy mehetnek tovább az említett bajnokságok, mégsem kell leállniuk. A zárt kapus rendezés ezekre a sorozatokra ugyanúgy érvényes természetesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!