Tech

RSS

Az eddigi részesedés felét fogja beszedni az alkalmazásfejlesztők jelentős részétől az Apple

15 százalékosra csökkentik az eddigi 30 százalékos részesedést minden olyan cégnél, aminek az éves bevétele nem éri el az egymillió dollárt.

Státuszszimbólum 190 ezerért: kipróbáltuk a Playstation 5-öt

A PlayStation 5 káprázatos látványt nyújt, és nagy erőssége az új kontroller is, de vannak kompatibilitási nehézségek, és az ára sem alacsony, pláne ha többen játszanánk vele. Kritika a konzolról és...

Megvan, melyik számért rajonganak leginkább úgy az emberek, hogy fogalmuk sincs, mi az

A Shazam közzétette a toplistáját a valaha legtöbbször keresett dalokról. Ön már hallott a Dance Monkeyról?

Két brazil multifunkciós repülőgépet vesz a honvédség

Az Embraer KC-390-esek 2023-ban érkezhetnek meg.

Megérkezett az űrállomásra a SpaceX első üzemszerű missziója

Fedélzetén három amerikai és egy japán asztronautával, akik tavaszig dolgoznak majd az űrállomáson.

Kamala Harrisről szóló rasszista posztokat távolított el a Facebook

A frissen megválasztott Joe Biden alelnökét három oldalon támadták látványosan gyűlölködő mémekkel, mégis csak azután törölték a bejegyzéseket, hogy a BBC felhívta rájuk a figyelmet.

Jövőre már fülhallgató sem kell a privát zenehallgatáshoz

Egy izraeli cég olyan technikát fejlesztett, amivel egyenesen a fejünk köré küldik a hangokat. 2021 decemberében már lehetne kapni.

A telefon, ami csak azért létezik, mert létezhet

Ácsolt feszület, tomahawk, bumeráng, pingpongütő — ez juthat az ember eszébe az LG Wing telefonról, ami tényleg egyedi, semmivel nem összetéveszthető, és annyiba kerül, hogy az ember kétszer...

Újabb haladékot kapott a TikTok, nem kell kivonulniuk az amerikai piacról

A kínai techcégnek még tizenöt napja lesz átalakítania az ottani működését.

Még a Facebooknak sem egyszerű eldönteni, hogy két ember gyűlöli, vagy szereti egymást az interneten

Ezen pedig közvetlenül az új, mesterséges intelligenciára épülő moderációs rendszerük sem segít, máson viszont igen, így időt ad az emberi moderátoroknak ahhoz, hogy megoldják az ügyet. Az MI...

Kövess minket Facebookon is!