Kult

RSS

SZFE: Ki rántja előbb félre a kormányt, ez a kérdés

Hogy jutottak el a tanárok és több száz huszonéves fiatal oda, hogy elfoglalják a Színház- és Filmművészeti Egyetemet? És miben reménykednek még?

Ebben az évben már az sem meglepő, ha sör kerül a gulyásba

A belvárosban nyitott új helyet az egyik magyar sörfőzde, gyorsan ki is próbáltuk. A konyha alapvetően sörös fogásokra épít, a gulyásba szánt húst is sörbe áztatják például.

SZFE-kancellár: Az oktatók levele megnyit egy kiskaput a további párbeszédre

Szarka Gábor szerint az oktatók alapvetően legitimnek tekintik a helyzetet, elfogadják a kancellárt, bár a két oktatási rektorhelyettes kinevezési módját nem.

Tőzsdére megy a legismertebb dél-koreai K-pop együttes

A BTS már 200 hete vezeti a Billboard Social 50-es toplistáját.

Vidnyánszy, az SZFE kurátora és Ákos is nyert a Nemzeti Filmintézet pályázatán

Ákos rendezőként mutatkozhat be, Vidnyánszky egy II. Rákóczi Ferencről tervezett sorozatban érdekelt.

Demeter Szilárd díjat kapott egy zenei rendezvényen, amit az általa vezetett PIM támogatott

A könnyűzene társadalmasításért felelős kormánybiztos azt mondta, előlegnek tekinti a díjat, ha öt év múlva nem lesz jobb a magyar zenészeknek, akkor visszaadja.

Közös nyilatkozatban utasítja el a könyvpusztítást hat irodalmi és művészeti szervezet

Azt kérik, a kormányzat minden szintje utasítsa el és ítélje el a könyvpusztítást.

Új néven nyitották újra a londoni magyar éttermet, de a gulyás azért maradt menün

Az eredeti hely több évtizeden át üzemelt.

Öt év pereskedés után a Klubrádió veszített a Médiahatósággal szemben

A Klubrádió 1,4 milliárdos kártérítést követelt jogellenesen szedett frekvenciadíj miatt.

Márciusban kezdik forgatni az Obi-Wanról szóló sorozatot

A Jedi lovagot alakító Ewan McGregor nem kizárólag róla fog szólni a Disney sorozata.

Ahol még mindig csípi az emberek szemét egy ártalmatlan mesekönyv

Egy amerikai mesekönyv évekig az egyik legtöbb panaszt kiváltó könyvtári könyv volt az Egyesült Államokban, pedig csak egy igaz történet két, történetesen hím pingvinről és az ő fiókájukról. Szingapúrban be akarták zúzni, de aztán inkább meggondolták magukat.

A legjobb színésznőnek járó díjat kapta Stork Natasa az antalyai filmfesztiválon

A törökországi fesztiválon a nemzetközi szakmai zsűri elnöke Ada Solomon román producer, az Európai Filmakadémia elnökhelyettese volt.

Alkalmazkodnunk kell az adathoz, különben káosz lesz

Barabási Albert-László kutatólaborjának vizuális munkáiból nyílt rendhagyó kiállítás a Ludwigban. A világhírű hálózatkutatóval beszélgettünk a tudományos munka művészeti értékéről és a koronavírus-járványban viselt felelősségünkről. Örülne, ha visszajönne a CEU, de attól tart, már késő.

Könyvkiadók egyesülete: Dúró Dóra mintha nem is tudná, mi van a könyvekben, csak darál és vág

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése szerint amit a Mi Hazánk elnöke művel, az nem csak nevetséges, de veszélyes is.

A 168 Óra új tulajdonosa nem tudja kijelenteni, hogy a lap 2022-ben is létezni fog

Milkovics Pál nem bedönteni, hanem megmenteni szeretné a lapot.

Louise Glück kapta az idei irodalmi Nobel-díjat

Az amerikai költőnő az egyéni létezést egyszerű csodálatossággal univerzálissá tevő, mással összetéveszthetetlen költészetével érdemelte ki az elismerést.

Hétszáz éve öt kínai herceg részegen ment haza, most 12,7 milliárd forintért kelt el a róluk készült festmény

Négyszer annyit adtak érte a Sotheby's árverésén, mint amennyire az értékét becsülték.

Pontonként reagált az SZFE az új vezetőség nyolctételes ajánlatára

Szarkáék a hallgatókat kérik az ajánlat újragondolására, a hallgatók pedig rendes tárgyalásokat kérnek a kancellártól.

Egy kutatás szerint sosem létezett Leonardo da Vinci elveszettnek hitt freskója

Az amerikai kutatók szerint da Vinci még csak el sem kezdte a festést.

Az app, amivel eszel, spórolsz és ételt is mentesz

Bemutatunk egy magyar fejlesztésű platformot, amivel ahelyett, hogy a vendéglők kidobnák a megmaradt ételüket, te veheted meg, ráadásul olcsóbban.

Eddie Van Halen nemcsak szimpla rockgitáros volt, hanem a műfaj úttörője

Megújította a rockzenét, és számos vad sztori keringett róla. Dolgozott Michael Jacksonnal, és majdnem a Limp Bizkittel is. Portré az egyik legvirtuózabb gitárosról, aki kedden halt meg.

Egy évvel csúszik az új Jurassic Park premierje is

A napokban már sok régóta várt film csúszását jelentették be, így járt az új James Bond és az idei év legjobban várt sci-fije, a Dűne is.

Egyre többet, egyre hosszabb ideig és egyedül nézünk online filmeket

Az NMHH friss felméréséből kiderült, hogy nagyon sok embernek van előfizetése valamilyen streamingszolgáltatásra, a torrentezésben pedig nagyok a generációs különbségek.

Szent muszlim szöveg hangzott el Rihanna fehérnemű-bemutatóján, elnézést kért érte

Az előadó sem tudta, hogy a Hadísz egy részletét tartalmazza a bemutatón elhangzott dal.

Hat év után új dalt adott ki az AC/DC

Az album majd november 13-án érkezik.

Meghalt Eddie Van Halen

Eltiltották az énekléstől Pataky Attilát

Pár hete engedték ki a kórházból, ahol koronavírus-fertőzése miatt 8 kilót fogyott. Az idén már nem lép színpadra az Edda Művek.

Majdnem egy évet csúszik a Dűne bemutatója

Az új Batman film így csak 2022-ben jelenik meg, a Mátrix 4 viszont a jelek szerint előbb érkezik.

Bezár a Kobuci egy koronavírusos dolgozó miatt

Az idei szezonban már nem nyitnak ki, utolsó pár koncertjüket lemondták.

Helsinki Bizottság: Jogellenesen járt el a rendőrség a Meseország-matinén

Már engedélyezniük sem lett volna szabad a mesefelolvasás elleni tüntetést, de ha már igen, fel kellett volna lépniük az eseményt megzavaró tüntetők ellen.