Kult

RSS

Vidnyánszky Attila: Egy kicsikét igazolva érzem az elmúlt évtizedek munkáját és harcait

Azért vonta vissza a felmondását az előadás közben történt baleset után, mert szerinte nehezen tudna működni nélküle a Nemzeti Színház.

A Bogyó és Babóca szerzője Magyar Nyelvőr Díjat kapott

Idén hárman részesültek az elismerésből, Bartos Erikán kívül Haader Lea, az egykori MTA Nyelvtudományi Intézet tudományos főmunkatársa és Ádám Zita, a felvidéki oktatásügy meghatározó személyisége.

Vidnyánszky Attila visszavonta a lemondását a Nemzeti Színház igazgatói posztjáról

Lezárult a színház belső vizsgálata, Csák János Facebookon közölte, hogy ez alapján egyszemélyi felelősség nem terhel senkit.

A Marvel kirúgta az új főgonoszát a bántalmazási ítélete után

A Kanget játszó Jonathan Majors akár egy év börtönbüntetést is kaphat exbarátnője bántalmazása miatt. Azt nem tudni, hogy Kang szerepét újraosztják-e vagy kiírják a filmes univerzumból.

Vidnyánszky a nemzetis balesetről: Az ember gondolkodik, hogy miért pont egy Rómeó és...

A Nemzeti Színház lemondott igazgatója szerint ha nem lett volna ez a baleset, akkor „csodaévad” lenne a mostani.

Tisztázta a katolikus egyház, hogy milyen áldást kaphatnak a meleg párok, és milyet nem

Az áldás nem hasonlíthat egy házasságkötéshez.

Meghalt Dózsa László színész

81 éves volt az Újpest Színház korábbi művészeti vezetője és főrendezője.

Hatvanéves lett Brad Pitt

Kétszer lett a legszexibb férfi, két Oscart nyert, két házasságon van túl, és ki tudja, milyen karrier vár még rá. William Bradley Pitt baptista családban nevelkedett, otthagyta a főiskolát,...

Jött a fülkeforradalom, és felépítettek egy új állatkertet a régi mellett a kultúrában

Török András, a Horn-kormány egykori kulturális államtitkára, a Nemzeti Kulturális Alap volt vezetője Alinda vendégeként arról beszélt, hogy a mostani kultúrpolitika csak a régi dicsőséget üldözi és...

Lüktetés a 70-es években – az akkori Budapest egy srác szemével

Kereki Sándor fotóinak regényes utóélete 2021-ben kezdődik, amikor 1800 képet adományoz a Fortepannak. A sztori vége egy napokban nyílt kiállítás és egy könyv, az idáig vezető út pedig fontos...

Kövess minket Facebookon is!