A Birodalom visszavág: a populista kormányok miatt csap le újult erővel az infláció

Az infláció (sötét erők) elleni csata évszázadokra, sőt évezredekre nyúlik vissza. Az világosan látszik, hogy az infláció legyőzésében a stabil jogrendszerrel rendelkező, különösképpen a tulajdonjogot védelmező berendezkedések jeleskedtek leginkább. Az is bizonyítottnak látszik, legalábbis az elmúlt pár évtized kézzel fogható, látványos bizonyítékot szolgáltat arra a nem lényegtelen tényre, hogy a versenyző demokratikus elveken működő rendszerek az infláció igazi gyilkosai.

Ennek egyszerű okai vannak, a verseny letöri az árakat, ha valamiből hiány van, a szereplők automatikusan keresik a lehetőséget, hogy többet, jobban, olcsóbban, hatékonyabban termeljenek, ha kell, beruháznak, ha kell, bővítenek. Maguktól, minden külső beavatkozási kényszer nélkül. Ahol ez nem megy, ott a piac torz, valaki gátolja a versenyt, lehet ez az állam, lehet jogi személy stb. A kommunizmus és valójában

sok szempontból a populizmus a fentiek totális ellenkezője, az egyenlősítés és a társadalmi igazságérzet címszavak mögött a hiánygazdaság jelenségének előteremtője, a hatékonytalanság, a haveri kapitalizmus, a monopóliumok pártfogója.

Háborúktól eltekintve a jelen korban az infláció olyan országokban tűnik letörhetetlennek, mint Törökország, Irán vagy az évtizedek óta populista kormányok fogságában vergődő Argentína.

Visszatérve a Csillagok háborújára, azt bátran kijelenthetjük, hogy a berlini fal leomlása sokaknak adott akkor „új reményt”, és ez igaz volt azokra is, akik az infláció ellen küzdöttek. A berlini fal leomlásával megindult demokratizálódási folyamat, amelyhez valahol Kína világgazdasági körforgásba történő bekapcsolódása is társul, brutálisan agyoncsapta az inflációt, nagyjából három évtizedre biztosan.

Szakképzett kelet-közép-európai és kínai munkások tömkelege zúdult a globális munkaerőpiacra, letörve a munka árát. A kevésbé hatékony gyárak helyett modern technológiák jelentek meg, az innováció, az internet, a deregulációs folyamat számos eleme pedig további jelentős nyomást gyakorolt az inflációra.

A 2010-es évek végére úgy tűnt, hogy a sötét erőknek végleg befellegzett, de valójában már gyülekeztek a baljós árnyak.

A 2008–9-es válságot követően felerősödött a populizmus, amely valójában kommunizmus, álruhában. Értem ezen az állami beavatkozás, a Kornai-féle, a kommunizmus bukásával háttérbe szorított bürokratikus koordináció mindennapi életünkbe történő visszaszivárgását.

Ennek leglátványosabb példája, hogy a demokratizálódási folyamat számos országban megrekedt, a piaci folyamatokat hol a populista kormányok, hol maguk a demokratikus országok korlátozták érthetetlen módon. Hogy a fentiek konkrét példákon keresztül érthetők legyenek, bemutatunk néhányat.

Az elmúlt egy évben a réz ára 100 százalékot meghaladó mértékben emelkedett. Sokan a pénznyomtatást és a Covid utáni stimulusok hatását sejtik az emelkedés mögött, de valójában az álcázott kommunizmus visszatérése lesz itt a fő ok. A 2010-es évek elején, amikor szintén volt egy felfutás a réz árában, a lengyel kormány elirigyelte a magas profitot a félig állami tulajdonban lévő KGHM rézbányától, és kivetett még egy extra bányászati adót. Ez az adó az akkori árak mellett bármilyen addicionális beruházás megtérülési idejét 11 évvel emelte meg. Értelemszerűen nem is nagyon bővítette a KGHM az elmúlt évtizedben a termelését Lengyelországban.

Indonéziában a populista kormány a réz és aranybányászatot külföldi befektetőktől próbálta visszazsarolni exporttilalmakkal és különféle jogi-adminisztratív korlátozásokkal. Ez az évek óta húzódó csata, amely két éve a bánya részleges állami kivásárlásával zárult, értelemszerűen nem tett jót a beruházásoknak, a bizonytalan jogi környezet, a folyamatos fenyegetés az állami aktorok részéről finoman szólva nem ösztönöz bővítő, hatékonyságot javító beruházásokra.

A populizmus térnyerése jó eséllyel Chilében és Peruban is a rézbányák további adóztatásához fog vezetni. Utóbbi a világ legnagyobb réztermelője, a világ termelésének 28 százalékát adja. A magánszereplők a populista kormányok nyomása alatt nem mernek beruházni, ennek következtében az áramhálózatok modernizálása, zöldítése, vagy akár az elektromos autózásra történő átállás (e kettő esetén jelentős mennyiségű rézre lenne szükség) jóval drágábban fog megvalósulni. Hiszen ezek a folyamatok szinte még el sem indultak, miközben már ma is fizikai hiány van a réz piacán.

Mielőtt még valaki azt gondolná, hogy a fenti folyamatok csak a rézpiacra jellemzők, ki kell hogy ábrándítsam. A nyersanyagok széles körére jellemző a fenti helyzet.

Hogy ne csak a fejlődő országokból hozzunk példát, a 2008–9-es pénzügyi válságot követően az EU populista bosszúhadjárata olyan banki túlszabályozáshoz vezetett, amelynek árát hosszú távon ismét majd az ügyfelek fogják kifizetni, sőt a válság utáni lanyha kilábalással már be is fizették az első részleteket.

A bosszúhadjárat következő lépéseként bevezetett MiFID 2-es szabályrendszer megöli a versenyt, durván megemeli a belépési korlátokat, és értelmetlenül drágítja a szolgáltatásokat is. A globalizáció visszaszorulása, a deglobalizációs folyamat, a nacionalizmus előretörése, ha csak lassan, évek alatt is, de szintén az inflációt erősítő folyamatok.

A piaci folyamatok gátlása, a demokratikus berendezkedések és a tulajdonjog tiszteletben tartásának a visszaszorulása inflációt fog generálni.

Nem a nagy jegybankok lesznek ezért a felelősek, hanem sokkal inkább azok a politikusok, akik a fenti elveket aprópénzre váltják rövid távú haszonszerzés érdekében. Ennek a folyamatnak a során a globális gazdaságban a Birodalom vissza fog vágni, az infláció új erővel csap le.