Rendezvények maradtak el, másokat zsebből fizettek ki a szervezők a csúszó NKA-kifizetések miatt

Rendezvények maradtak el, másokat zsebből fizettek ki a szervezők a csúszó NKA-kifizetések miatt
Fotó: Nemzeti Kulturális Alap

Saját meghatározása szerint a Nemzeti Kulturális Alap „az elmúlt huszonöt évben a hazai és határon túli magyar kulturális élet finanszírozásának egyik legmeghatározóbb szereplője”. 1993-as megalakulása és 2020 között már több mint 200 milliárdot osztottak szét olyan programok, munkák között, amik a támogatás nélkül nem feltétlenül valósultak volna meg.

Az elmúlt néhány évben persze sok kormánybarát törekvés jutott NKA-s támogatáshoz, de azért itt-ott másoknak is volt értelme pályázni. Ezt sokan látták így 2022-ben is, akik közül volt, aki sikeresen pályázott. Azonban több olvasónk is írta, hogy májusban hiába kapták meg az értesítést, hogy nyertek, azóta egy fillért sem kaptak az NKA-tól.

A szervezet sokáig nem adott hivatalos tájékoztatást arról, hogy mi a helyzet ezekkel a támogatásokkal. 2023 februárjában aztán kiadtak egy közleményt, amiben azt írták, hogy a tavalyi gazdasági környezet és a szabályozási kötelezettségek miatt egyelőre nem tudták kiküldeni a szükséges szerződéseket, de azok továbbra is érvényesek.

„Előreláthatólag 2023. márciusától áll módunkban a támogatói okiratok kibocsátását megkezdeni. Az elnyert támogatási összegek kiutalására – egyéb pénzügyi költségvetési szabályozókat figyelembe véve – 2023. év második negyedévétől kezdődően kerülhet sor”

– írták.

Az NKA nagyon sok mindent támogat: külföldi tanulmányutakat, külföldi koncerteket, valamint hazai rendezvényeket, ismeretterjesztő anyagok létrehozását, amatőr zenekarokat és kórusokat, külföldi művészek meghívását.

Volt, akinek jutott

A nyertes pályázatok listája nyilvános, így többeket is megkerestünk, hogy megtudjuk, valóban megkapták-e már a szerződést. A merítés nagyon vegyes volt. Egy névtelenséget kérő, a zeneiparban dolgozó szakember azt mondta, hogy ő több pályázót is személyesen ismer, neki is nyertek pályázatai, de 2023. július elején – csak emlékeztetőül, a nyerteseket 2022 májusában, júniusában hirdették ki – még alig tudott valakiről, aki megkapta a szerződést.

A pályázók viszonylag konkrét dolgokra kérnek pénzt, például egy adott időszakra tervezett koncertre (mondjuk egy híres zeneszerző születésnapja alkalmából), néhány hónapos koncertsorozatokra vagy olyan külföldi rendezvényekre, amikről előre lehet tudni, mikor lesznek. Annyi rugalmasság azonban van a pályázati rendszerben, hogy ha az NKA lassan dönt, esetleg nem fizet időben, akkor valamennyire alakíthatóak a pályázatok. Azonban a tavalyi döntés után sokaknak három választása volt:

  • a forrás hiánya miatt egyszerűen törlik a tervezett utat, rendezvényt, fesztivált, amivel már rengeteget munkájuk volt,
  • megpróbálják átrakni egy későbbi időpontra, bízva abban, hogy addig megjön a pénz,
  • vagy saját zsebből kifizetik, amire pályáztak, és bíznak benne, hogy valamikor meg fog jönni a pénz.

Ezekre mind találtunk példát a megkérdezett pályázók között. Azonban volt olyan, aki vagy viszonylag hamar megkapta a pénzt, vagy ha nem is kapta meg hamar, máshogy állt hozzá, mint levélíró sorstársai. Egy 2022 második felére tervezett koncertsorozatot például megtartott (előfinanszírozott) a szervező, annak ellenére, hogy a pályázati pénz nem érkezett meg. Nem sokkal később, december végén hirtelen megjött a szerződés, nem sokkal később pedig a pénz is. Egy másik zenekar képviselője azt mondta, hogy idén már ők is megkapták a pénzt, de nem háborodtak fel a késésen, mert már annak is örülnek, hogy egyáltalán van ilyen támogatás.

Pedig az elmúlt évek igencsak megtépázták a zeneipart. Először jött a járvány, amikor nem lehetett fellépéseket szervezni. A forrásunk szerint az NKA lassan kapcsolt, és online eseményekre sokáig nem lehetett pályázni. Ezek után jött a KATA-törvény, ami szintén nagy csapás volt sok zenész számára, hiszen általában nem magánszemélyeknek számláztak. Ezt hamar követte az energiaválság, ami pedig a rendezvényhelyszíneket érintette kifejezetten rosszul. Na, és sokak számára, bár ahogy látható, nem mindenkinek, erre jött rá a csúszó támogatás. Idén még a tavaszi pályázati időszak is elmaradt, csak filmművészeti és kulturális fesztiválok támogatására lehetett pályázni.

A rendszerre rálátó forrásunk egyébként megjegyezte, hogy ő is tudott olyan pályázókról, akik korábban megkapták a pénzt, de amennyire ő tudja, nem arról volt szó, hogy a NER-közeli pályázók jártak volna jól. Volt ilyen, de egyáltalán nem olyan sokan, hogy egyértelmű minta legyen. Inkább úgy tűnt neki, mintha teljesen véletlenszerűen küldenék ki a szerződéseket.

Fény az alagút végén

Néhány nappal első beszélgetésünk után a szakember felhívott, hogy jó híre van, mert ő is, és a számára ismert pályázók is megkapták a szerződéseiket. Már június végén írtunk az NKA-nak, hogy mi a helyzet a pályázatokkal, de a levélre akkor nem reagáltak. Július 4-én telefonon értük el a szervezetet, 7-én pedig válaszoltak a kérdéseinkre.

„A támogatások kifizetése május 25-től megkezdődött, és várhatóan július végéig be is fejeződik. A hagyományos kollégiumi pályázatok terveink szerint még júliusban kiírásra kerülnek”

– írták.

Tehát úgy néz ki, hogy néhány hónapos csúszással ugyan, de az NKA tartja a februári vállalásait.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!