Elvesztette csillagát a világ legolcsóbb Michelin-csillagos helye

2021. szeptember 5. – 08:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kimaradt az idei Michelin Guide-ból az a szingapúri étkezde, amely mostanáig a legolcsóbb Michelin-csillagos fogásról volt híres – írja a CNN.

A Hawker Chan nevű hely szójás csirkéjéről és sült sertéses rizséről híres, és egy úgynevezett hawker centerben áll. Ez egy jellegzetesen szingapúri gyorsétterem-sor, amely szabad téren található, sok különféle, néhány fogásra specializálódott stand áll egymás mellett, az asztalok pedig közösek. A Hawker Chant 2009-ben alapította a séfje, Chan Hong Meng (ekkor még Liao Fan Hong Kong Soya Sauce Chicken Rice & Noodles néven), a 2,5 dolláros csirkét kínáló étkezde 2016-ban kapott egy Michelin-csillagot. Ebben meg is látta az üzleti lehetőséget Meng, aki elkezdett franchise-láncot felhúzni a brandre, ma már többek között Thaiföldön és a Fülöp-szigeteken is van egységük.

Ennek az üzletpolitika-váltásnak köze lehet a Michelin-csillag elvesztéséhez a CNN által megkérdezett gasztroszakértő, KF Seetoh véleménye szerint; sokan úgy érezték, hogy az étel minősége elkezdett romlani, mióta Meng több étkezdét is megnyitott. Seetoh azt mondta, a Michelin a csillagok reputációját védte azzal, hogy a 2021-es Guide-ból kihagyta a Hawker Chant.

A csillagát vesztett étkezde így kommentálta a fejleményt:

„Reméljük, hogy sikerül megértenünk, miért hagyott le minket a Michelin-kalauz az idei listáról. Ugyanakkor azt is megértjük, hogy mindenkinek megvan a saját véleménye, amikor az ételválasztásról van szó. Továbbra is ízletes és megfizethető ételeket fogunk felszolgálni, ez a víziónk és a küldetésünk. Hálásak vagyunk minden Hawker Chan vásárlónknak, akik 12 évvel ezelőtti alapításunk óta támogatnak minket, és mindent megteszünk, hogy jövőre is kiérdemeljük a csillagot”.

Bár a Hawker Chan kikerült a kalauzból, így is maradnak még bőven kifejezetten olcsó Michelin-csillagos helyek, például a hongkongi Tim Ho Wan, amely szintén a franchise-osodás útjára lépett, de továbbra is tartja a csillagát. Itt 4 dollár alatt lehet kirendelni egy fogást a menüről. Vagy a szöulban található Hamo nevű étterem, ahol 7 dollártól indul egy tányér étel. (Még több olcsó, Michelin-csillagos hely itt.)

A szeptember 1-jén publikált Michelin Guide-ba két új magyar fine dining étterem került be, a Salt és az Essência egy-egy csillaggal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!