Kalapos Éva: Ötvenhat

2021. június 5. – 11:58

frissítve

Kalapos Éva: Ötvenhat
Illusztráció: Fillér Máté / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Még mindig félek.

Tele van a terasz, fiatalok mindenütt. Húszasok, harmincasok. Feljebb húzom a maszkot, mintha számítana, és a tálca szélébe kapaszkodom.

Mikor kijött a hír a nyitásról, nem volt apelláta, következő hétfőn kezdenünk kellett. Pedig még csak az egyik oltáson vagyok túl, Asztrát kaptam három hete, igazolványom is van, papíron valamennyire védett vagyok.

És mégse tudom, mi van. Több mint egy éve nem tudom.

Azt mondják, aki oltakozik, az nem kerül kórházba. De

én beteg se lehetek, nem fekhetek három hétig „enyhe tünetekkel”, a férjemet leszázalékolták, csak alkalmi munkákat tud vállalni, feketén.

Én is alig jutottam be ehhez a törökhöz, ennyi idősen sehova sem kell már az ember.

Ötvenhat éves vagyok.

A török különben kedves volt, mikor felvett, azt mesélte, náluk nagy becsben tartják az idősebb asszonyokat, sok helyen ők igazgatják a családot, és magától értetődik, hogy a gyerekeik gondoskodnak róluk. Nem mertem elmondani, hogy az én lányom huszonhét évesen magáról sem képes gondoskodni, nemhogy rólunk, egy munkahelyen se marad meg, mert állítólag mindenütt túl sokat kell dolgozni, és kevés a fizetés. Nem tudom, miért jobb, ha munkakeresőként harmincezret se kap, de nem hagy beleszólni a dolgába.

A fiatalok felől hangos zene hallatszik, nevetnek. Két fiú és három lány, a székeik húsz centire sincsenek egymástól. A fiúk helyesek, a göndör hajú különösen, ilyen srácokba tudtam fülig belehabarodni tinédzserkoromban. A maszkja a fülén lengedez, most körülnéz, merre lehet az asztalszedő, előttük egy család ült ott három gyerekkel, még nem volt időm elvinni a szennyesüket. Az asztalt beborítják az olcsó, fehér tányérok és az ikeás poharak, a fiú a fejét forgatja, indulnom kell.

Ötvenhat éves vagyok, és cukros.

Krónikus beteg, túlsúllyal. Amikor az oltást kaptam, a halk szavú doktornő azt mondta, meg kéne próbálni fogyni egy kicsit, aztán rögtön bocsánatot kért. Tudja, hogy leginkább a cukor az oka, de ha van rá lehetőség, mégis jót tenne egy kis sport, pár perc séta is segít, szálljak le a villamosról egy megállóval előbb. A legközelebbi megálló a házunktól gyalog majdnem fél óra. Csak bólogattam, de a szúrás legalább nem fájt.

Mennem kell. A főnök már morcosan néz rám, mert sose akaródzik kilépnem a teraszra a sok ember közé, és olyan kevesen hozzák be a tálcájukat a tartóra, miután végeztek. Gyerünk, maszkot megigazít, levegőt visszatart, hátha úgy nem lélegzem be a vírust, egy perc az egész.

A fiatalok nem félnek. Pedig most már huszonéveseket is vitt el ez a szar.

A barátnőm lánya súlyosan asztmás, nem nőtte ki, egyszer láttam, ahogy rohamot kap, így képzelem azokat a fuldokló gyerekeket. És mégis ott vannak mindenütt. Mondjuk, ennyi idősen én se féltem semmitől, nem is haragszom rájuk. Azt gondolják, rajtuk gyorsan átmegy, és lehet, hogy igazuk van, nekem csak az unokatestvérem halt meg azután, hogy másodszor is lélegeztetőre került, de ő hatvanegy volt. Mit tudom én már, talán ez a nyavalya tényleg csak az öregekre veszélyes.

Ötvenhat éves vagyok, cukros és ízületes.

Jó lenne fürdőbe menni, fel is írták, de nem merek. Abban a nedves gőzben még jobban terjed minden, és a nagyon öregek se félnek már, nem vigyáznak. Úgy látszik, a félelemnek is van kora, mondjuk, harminctól hetvenig, ennyi ideje van rá az embernek. Én nagyjából a közepén vagyok.

A göndör fiú feláll. Most vesz észre, rám mosolyog, a fogai kicsit kuszák, de ettől még csinosabb. Az asztalra mutat, én bólogatok, megyek már. Az ujjaim megcsúsznak a tálca szélén.

Legalább süt a nap. Valahol olvastam, hogy a meleget nem szereti a kórokozó.

A Telex tárcarovatának célja közelebb vinni az olvasóhoz a kortárs szépirodalmat, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas, ahogyan az 1900-as évek első felében ez még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt találhatók .

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!