Harag Anita: Naptejet hozol?

2021. április 03. – 11:23

frissítve

Harag Anita: Naptejet hozol?
Illusztráció: Fillér Máté / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Anyu sosem volt még Szártin. Nem ült a buszban huszonhárom órát, hogy eljusson a szigetekhez, nem vett be indulás előtt daedalont, nem lett rosszul a csapvíztől, mert azt hitte, iható. Azt mondja, nagyon vágyik az utazásra most, hogy tudja, nem mehet. Akkor nem vagyok elég neked, kérdezi apa. Ő nem akar most utazni, jól érzi magát otthon, a kertben, a határban, amikor elmennek sétálni, csak ő, anyu és Szamuráj, a vizsla.

Akkor te most itthon maradsz, mondom neki, és anyuval ketten elmegyünk Szártiba. Anya-lánya program.

Elkezdem mesélni neki, mit csinálnánk Szártin. Leszállunk a buszról, arról a húsz óráról nem tudok mit mondani, eszünk, alszunk, pisilünk, kinyújtóztatjuk a lábunkat, ülünk, állunk, ülünk, állunk.

Viszek kártyajátékot. Unózunk út közben, mondja anyu.

Oké, akkor eszünk, alszunk, pisilünk, állunk, ülünk és unózunk. Aztán megérkezünk délelőtt tízkor. Leszállunk a légkondicionált buszról, megcsap minket a meleg, de a házak között látni a hihetetlenül kék tengert. A sofőr kipakolja a csomagokat a buszból, meglátom a piros bőröndünket, kiabálok, hogy az enyém. Te még mindig a kék tengert nézed. Aztán eligazítás, egy negyvenes férfi mondja el, mi merre van, kiosztja a kulcsokat a térképpel, a térképen jelölve van az a hely, ahova kedvezménnyel mehetünk enni, a kék körrel jelzett étterem pedig Katié, egy magyar nőé. Elindulunk, és könnyen megtaláljuk az apartmanunkat. Üres, tiszta illat van bent.

Milyen az üres illat?

Nemrég takarítottak, de mégsem olyan illat, mint a hétvégi takarítás után.

Kéne csinálni egy húsvéti nagytakarítást.

Anya, most épp Szártin vagyunk. Szártin nem foglalkozunk a nagytakarítással. Szóval üres illat, érezni benne, hogy itt nem lakik életvitelszerűen senki, nem ivódott bele emberszag. Bárkinek a szaga. Gyorsan kipakolunk, átöltözünk, jól mutatsz a fürdőruhádban.

Az utazásra vettem.

Nagyon jó!

Piros, és jól is érzem magam benne.

Lemegyünk a partra, nincsenek sokan. Ezért jó az előszezonban jönni. Az egyik fehér napozóágyra terítjük a törülközőt. Szeretnél azonnal bemenni a tengerbe?

Már bent is vagyok. Nagyon hideg a víz, de nagyon melegem van, jól esik a hideg érintése először a lábfejemen, utána a térdemen és a combomon.

Én is ott vagyok, és lefröcsköllek.

Ne fröcskölj le. Nem szeretem.

De olyan régen voltunk együtt nyaralni, hogy elfelejtettem, hogy nem szereted. Lefröcsköllek, de csak egyszer.

Beúszunk jó messzire, a víz alá bukom, marja a szememet a só.

Sose merem kinyitni a szemem a víz alatt.

Nem?

Lemerülök a víz alá, próbálom megnézni, milyen mély a víz, de nem ér le a lábam. Ettől kicsit megijedek.

Lehetne, hogy egyik nap essen az eső?

Miért akarod, hogy essen?

Attól olyan igazinak tűnik. Ha nyaralunk, legalább egy nap biztosan esik.

Akkor a második nap esik egy kicsit, nem nagyon, de annyira igen, hogy otthonos legyen,

elszürkül az ég, fújni kezd a szél, mi a parton fekszünk, figyeljük, ahogy a sötét felhők egyre közelebb jönnek a tenger fölött, már majdnem mindenki összepakolt körülöttünk, én beteszem a könyvemet a táskába, de nem mozdulunk el a napozóágyról, a fehér műanyag pillanatok alatt hideg lesz, miután elmegy a nap, lassan vissza kéne mennünk, mondom, de te nem akarsz visszamenni,

nem akarok visszamenni, szeretem az esőt,

és nem mondtak nagy vihart, direkt mindig megnézem reggelente az időjárás-előrejelzést a telefonomon. A tieden valamiért még mindig Budapestet mutatja, nem csatlakozott az apartman wifijéhez, ezért az én telefonomról hívjuk apát messengeren. Minden este elmeséljük neki, hogy mit csinálunk, mit ettünk.

És persze ő is elmeséli, mit evett,

persze. Mindig van banánlé a hűtőnkben, hideg, édes,

nincs műbanán íze,

nincs, jó íze van.

Felvehetnék egy piros ruhát?

Bármit felvehetsz, nyaralunk.

Akkor felveszek egy piros ruhát, aminek van ujja, és jó az anyaga.

Felveheted, de most még a parton vagyunk, várjuk az esőt.

Akkor kezdjen el csepegni az eső.

Jó, elkezd csepegni az eső, és csak most indulunk el a partról, egyre hidegebbek és nagyobbak a cseppek, érezzük a karunkon, a vállunkon, a hajunkon. És egyszercsak rázendít, behúzódunk egy gumikacsákat, karúszókat és papucsokat árusító boltba. Bent vannak ruhák is.

És megtalálom azt a piros ruhát.

És megtalálod azt a piros ruhát. Felpróbálod a pici, függönnyel elválasztott próbafülkében, ami nem is fülke, csak egy függönnyel eltakart szék, amire le lehet pakolni a ruháidat.

Mint a piacon?

Igen. Bent öltözöl, igazából gyorsan át tudsz öltözni, mert csak a fürdőruhánk van rajtunk, ráveszed a piros ruhát, látom a mozdulataidat a függönyön keresztül.

Miért, átlátszik a függöny, és nem is szólsz?

Nem látszik át, csak olyan szűk a hely, hogy kirajzolódik a függönyön keresztül a könyököd, a karod, a feneked, ahogy felhúzod a ruhát. Aztán hümmögsz egy kicsit, de még nem jössz ki, pedig látom, hogy már nem mozog a függöny, nézed magad bent a kistükörben, pedig kint nagyobb a tükör. Az eladó várja, hogy tarthassa neked.

De miért ne jönnék ki?

Sose jössz ki, mindig bent maradsz egy kicsit, hümmögsz, és megvárod, hogy rákérdezzek, milyen. Akkor mondasz valamit, és végre felbukkansz a függöny mögül, de még csak a fejed látszik ki.

Miért?

Mert eltakarod a tested a függönnyel, győzködnöm kell téged, hogy előgyere.

Nem, most nem kell győzködnöd, mert marha jól áll ez a piros ruha. Azonnal kilépek, és megmutatom.

Nagyon szép vagy benne, mondom neked, és az eladó feléd tartja a nagytükröt, megkéred, hogy kicsit menjen hátrébb, mert így nincs benne a fejed, és olyan, mintha az ő feje lenne a te testeden.

Hogy találsz ki ilyen hülyeségeket.

Szóval megnézed magad benne, és tetszel magadnak, nem is akarod levenni a fürdőruhádról. Még szerencse, hogy a fürdőruhád már megszáradt, különben átázott volna az anyag a mellednél és a bugyidnál.

Vegyünk egy búvárfelszerelést is.

Veszünk egy búvárfelszerelést is, az eső elállt,

nem elállt, csak csepereg.

Jó, akkor még csepereg, de azért visszaindulunk az apartmanba. Fülledt strandillat van a lakásban, kinyitjuk az erkélyajtót, ömlik be a friss, hűvös levegő. Kicsit aggódunk, hogy ilyen is marad, és ma már nem tudunk lemenni a partra, de feleslegesen aggódunk, mert fél óra múlva kisüt a nap, és újra harminchárom fokot mutat a hőmérő.

Létezik, hogy ilyen gyorsan elvonuljon egy hidegfront?

Nem tudom, gondolom, igen. Nyári zápor.

De ha a friss levegő ömlött be a szobába, amikor kinyitottad az ajtót, akkor tíz fokot is zuhanhatott a hőmérséklet, az nem melegszik fel újra ilyen hamar.

Itt akarsz maradni a szobában egész délután?

Nem.

Akkor most ilyen gyorsan elvonult a hidegfront. Ha akarod, kint hagytuk a ruháinkat az erkélyen, és megáztak, azok még mindig hidegek és nedvesek.

Menjünk vissza a partra!

Visszaindulunk a partra, az esőtől a kedvenc, rózsaszín házad fala még élénkebb rózsaszín lett, a virágokról a kerítésnél csöpög a víz. Odaállsz a ház elé, és megint csinálok rólad egy fotót.

Megint? Akkor lesz egy egész sorozat?

Igen, minden napszakban, mert ez a kedvenced, kitűnik a sok fehér ház közül, azt mondod, szeretnéd megvenni, és

apával minden nyarat itt töltenétek, ebben a rózsaszín házban, a teraszáról biztos látni a tengert, minden reggel erre kelnétek, és minden este erre feküdnétek.

Miért nem lakunk most is egy olyan házban, ahonnan látszik a tenger?

Olyanban lakunk. Még az Athosz-hegység is látszik.

Akkor jó.

Leérünk a partra, és meglepődünk, hogy újra tele vannak a bárok, az emberek a napozóágyakon fekszenek vagy ülnek, jegeskávét isznak, mintha nem is lett volna vihar. Sokan vannak, de a napozóágyaink üresek, azért üresek, mert ott hagytam a törülközőmet és észre se vettem. A törülköző még nedves, leterítem a homokba, és lefekszem a napozóágyra.

Kenjük be magunkat naptejjel.

Bekenjük magunkat naptejjel. Te elhoztad az új búvárfelszerelésed, és bemész a vízbe. Nem, előtte megigazítjuk a szemüveget, mert túl szoros volt, nem bírtuk ráhúzni a fejedre.

Most azt mondod, nagy a fejem?

Dehogy nagy a fejed, csak el volt állítva a szemüveg pántja. Bemész a tengerbe, és a derékig érő vízben kipróbálod a pipát is. A szádba teszed, és lemerülsz. A szemüvegen nem megy be a víz sehol, a pipán keresztül is rendesen kapsz levegőt. Intesz nekem, mutatod, hogy minden rendben, és felfekszel a víz tetejére. Szeretsz lebegni a víz tetején, ugye?

Igen, igen, meséld csak tovább.

A fürdőruhád, a feneked, a combod látszik ki a vízből, egy kicsit a hajad. Figyelem a piros fürdőruhád, ahogy órákon keresztül lebegsz a vízben, és figyeled a halakat. Utána kijössz, mert a sós víztől megszomjaztál, és majdnem fél liter vizet megiszol egyszerre. Elmeséled, hogy láttál egy óriási, kék halat, meg rengeteg tengeri uborkát. A kék hal közvetlenül alattad úszott el, meg akartad érinteni, de azonnal továbbúszott, ahogy megmozdultál. Vissza akarsz menni a vízbe, de már sötétedik, a part is elkezdett kiürülni, meggyőzlek, hogy menjünk. Holnap is lesz nap, most már van búvárfelszerelésed, egész nap búvárkodhatsz. Kicsit szomorú vagy, de most tudatosul benned, hogy éhes is, és eszünk a parton ülve egy gyümölcssalátát. Miközben eszünk, észreveszem, hogy megégett a vállad és a hátad, csúnyán égett meg, de nem mondom még el neked, még nem tudsz róla, még nem érzed, én pedig nem akarom felhívni rá a figyelmed, hogy ez holnapra nagyon fog fájni. Kati hozta ki a salátát, utána egy tiramisut, az a kedvencünk, a babapiskóta megpuhult, a krém sem túl kemény vagy túl folyós. Még öt napig maradunk, öt nap, és holnap én is bemegyek veled búvárkodni.