Óriási manipulátor vagy aspergeres áldozat Hollywood legújabb botrányhőse

2020. november 11. – 20:29

Óriási manipulátor vagy aspergeres áldozat Hollywood legújabb botrányhőse
Charlotte Kirk a The Reckoning című filmben – Fotó: Imdb

Másolás

Vágólapra másolva

Ha nem tudnánk az igazságot, azt is gondolhatnánk, hogy Charlotte Kirk egy kém, akit azért küldtek az Egyesült Államokba, hogy igazgatóról igazgatóra járva destabilizálja az amerikai szórakoztatóipart. A vele kezdett viszonya miatt kellett lemondania a Warner Bros. egykori vezérigazgatójának, Kevin Tsujiharának még 2019-ben, és egy évvel később ő volt az oka annak, hogy Ron Meyernek, az NBCUniversal igazgatóhelyettesének szintén távoznia kellett a pozíciójából. Rosszul fogalmaztam az első mondatban, mert konkrétan nem tudjuk az igazságot Kirkről, aki színészi álmokkal érkezett Nagy-Britanniából, majd nem sokkal később, mindenféle módszerrel kicsikart apró szerepek után ott tart, hogy a Trónok harca egyik rendezőjének jegyese lett – aki aztán szintén zsarolási ügybe keveredett.

A zárt ajtók mögött, szuperbefolyásos emberek email-fiókjaiban és hálószobáiban lezajlott eseményekből még mindig nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy Kirk egy ambiciózus, gátlástalan színésznő, aki minden lehetséges alkalmat és férfit megragadt arra, hogy a karrierét előremozdítsa, vagy pont ellenkezőleg, a saját bevallása szerint Asperger-szindrómás, fiatal nő volt a nála minden szempontból hatalmasabb férfiak játékszere. Igazság nincs.

A történetet sokan hasonlították szappanoperákhoz, mert annyi csavar, zsarolás, intrika, szex, házasságtörés, ambíció, és bukás van benne. De a legérdekesebb az, hogy egy ilyen sztori nem az amerikai pletykalapok hasábjain, vagy mondjuk Twitteren zajlott, hanem Hollywood megbízható iparági lapjaiban jöttek le a kiszivárgott sms-ek, bírósági periratok, különböző egyezségek. Amiket a legtöbb érintett tagadott, de aztán visszakoztak, vagy nem reagáltak, vagy egyszerűen lemondtak a pozícióikról.

Charlotte Kirk története még jóval a Weinstein-ügy kirobbanása előtt kezdődik, 2013-ban, amikor az akkori partnerétől, James Packertől, Ausztrália egyik leggazdagabb emberétől a következő üzenetet kapta a telefonjára:

„Megszereztem neked életed lehetőségét”

– írta neki a férfi.

Packer és Kirk egy évvel az előtt találkoztak, a férfi akkor 45 éves volt, a nő 20. A milliomos azt kérte a barátnőjétől, hogy jelenjen meg a Hotel Bel-Airben, mert egy olyan találkozót sikerült összehoznia, amit sosem tud majd eléggé meghálálni. Kirk megérkezett a szállodai szobába, ahol az egyes beszámolók szerint éppen kokaint fogyasztó Kevin Tsujiharát találta, a Warner Bros. akkori vezérigazgatóját.

Tsujihara – egyébként családos emberként – óriásit futott a cégnél, az ő vezetése alatt lettek a DC-szuperhősfilmjeiből Marvel-méretű kasszasikerek, állítólag személyesen neki sikerült rávennie J.K. Rowlingot arra, hogy húzzanak le még egy filmes bőrt a Harry Potter-univerzumról a Legendás állatok és megfigyelésük-sorozattal. Ez még mind évekkel később történt, mert azon a szeptemberi napon 2013-ban, Kirk szerint a vezérigazgató úr beszélni sem nagyon akart, csak szexelni.

Brett Ratner és Kevin Tsujihara 2016-ban Beverly Hills-ben – Fotó: Todd Williamson / Getty Images
Brett Ratner és Kevin Tsujihara 2016-ban Beverly Hills-ben – Fotó: Todd Williamson / Getty Images

Lehet, hogy Packer egy gesztusnak szánta a barátnőjét. Az ausztrál milliomos ugyanis egy évvel korábban hozta létre a RatPac nevű filmgyártó cégét, Brett Ratner (Csúcsformában) rendezővel közösen. Az első projektjük, a Gravitáció hatalmas kritikai és pénzügyi siker volt, úgyhogy nem volt annyira meglepő, hogy a cég további befektetőket és együttműködéseket keresett. Pár nappal a szállodai találka után a RatPacből aláírt egy 450 millió dolláros együttműködési szerződést. A Warnerrel. Kirk később azzal vádolta meg Packert, hogy arra használták fel, hogy ő legyen nagyjából a köszönet azért, amiért ez az együttműködés összejött.

A szállodai este volt az első alkalom, hogy Kirk és Tsujihara kapcsolatba került egymással, de a kommunikációjuk egyáltalán nem állt itt meg. 2019-be a Hollywood Reporter megszerezte a sms-váltásaikat, ahol néha egészen zavarbaejtő beszélgetések zajlottak le. Az egyértelművé vált nagyon hamar, hogy Kirk a szexuális aktusért cserébe szerepeket, főszerepeket, hollywoodi karriert várt el. Amit a Warner vezérigazgatója meg is próbált.

Tsujiharával hónapokon keresztül folytatódott az sms-ezés, a Hollywood Reporter által megszerzett üzenetváltásokban flörtölgetett az akkor 21 éves Kirk és a majdnem ötvenéves férfi. Apróságokról beszélgettek, arról, hogy milyen volt a Warner-vezető napja, miket csinált, milyen filmeket látott, mire például a férfi azt válaszolta, hogy inkább nézte volna a nő egyik videoklipjét megállás nélkül, amire a nő azt felelte, hogy el fog pirulni, ha Tsujihara így folytatja. Egyértelműen bensőséges lehetett a viszonyuk, aztán Kirk elkezdte pedzegetni, hogy mi lenne, ha kapna pár filmszerepet.

Kirk folyamatosan nyomasztotta az akkor már komoly filmmogulnak számító Kevin Packert (akiről ne felejtsük el, ekkor még hivatalosan a barátja volt) is, hogy ugyan egy filmbe tegye már be, de az ausztrál férfinak nemigen sikerült semmi komolyan összehoznia. Egyetlen egy szerep az összejött, a 2016-os Hogyan legyünk szinglik? című romantikus vígjátékban Kirk kapott egy kétmondatos szerepet. A nő volt a New Yorkban forgatott film egyetlen olyan szereplője, aki Los Angelesből érkezett a forgatásra.

Kirk emellett folyamatosan pedzegette Tsujiharának is, hogy jó lenne valami filmszerep. A probléma viszont az volt, hogy Tsujihara sokkal magasabb szinten volt, mint azok az emberek, akik ilyenek felett döntenek, ő nem egy producer vagy egy rendező volt, hanem egy óriási konglomerátum egyik komoly részéért felelős igazgató. És ha egy igazgató elkezd ajánlgatni egy színésznőt, akkor gyanút fognak fogni. Tsujihara maga vallotta be a kiszivárgott sms-ekben, hogy óvatosnak kell lennie. Az óvatossága mellett sikerült összehoznia egy pici szerepet az Ocean’s 8 című női Ocean’s Eleven-változatban, amit a Warner készített.

Kirk mindeközben folyamatosan bombázta üzenetekkel Brett Ratnert is, hogy adjon neki szerepet. Ratner ugyan azt nem tudott neki szerezni, de pár meghallgatást (például Wonder Woman szerepére) igen, illetve összekötötte egy producerrel, aki már több filmet készített a Millennium Filmsnek. A Millennium olyan filmek gyártója, mint az Feláldozhatóak-sorozat, a legutóbbi Rambo, vagy a Sokkal több mint testőr. A stúdiót Avi Lerner vezeti. Később Kirk azt fogja nyilatkozni, hogy Lernerrel 2012-ben találkozott először, amikor a filmes orális szexre kényszerítette a házában.

„A zsarolásaidat már nem vonhatod vissza, mert küldtél üzeneteket és emaileket is, amikben meghallgatásokat és munkákat kérsz”

– írta Ratner egyszer a színésznőnek.

Később kiderült, hogy a helyzet addig fajult a színésznő, és az őt körülvevő férfiak között, hogy Kirk ügyvédje egy jogi megállapodást akart aláíratni velük, amivel Brett Ratner, James Packer és Kevin Tsujihara egy From Autism To A-List (Az autizmustól az A-listába) nevű projektjét finanszírozta volna, feltételezhetően a hallgatásáért cserébe. A megállapodásból nem lett végül semmi.

Brett Ratner rendező, producer és Avi Lerner producer Los Angelesben – Fotó: Alberto E. Rodriguez / Getty Images
Brett Ratner rendező, producer és Avi Lerner producer Los Angelesben – Fotó: Alberto E. Rodriguez / Getty Images

Zűrzavaros, nem? Dehogynem.

Kirk egyszerre vagy több vasat tartott a tűzbe ekkoriban, vagy több vas tartotta őt a tűzbe egyszerre, nehéz megmondani. De az biztos, hogy amint egy befolyásos ember közelébe került, rögtön pár másik befolyásos emberrel is elkezdett kommunikálni. Hogy szándékosan, előre eltervezve csinálta-e ezt, vagy csak próbált élni a lehetőségeivel, azt nehéz innen megítélni. De azt mindenképpen érdemes látni, hogyan zajlanak körülötte a dolgok – ha időrendi sorrendben megyünk tovább, akkor elérkezünk 2018-ba.

Tsujihara akkor még nem bukott bele a viszonyba, Kirk sztársága pedig még várat magára, bár sokat tesz azért, hogy bekerüljön az újságokba. Packerrel megszűnt a kapcsolata, a férfi kiszállt a RatPac-cégből, eladta a részesedését, már nincsen semmi kommunikáció közte és Kirk között. Ebben az évben jelentik ugyanis be, hogy ő fogja játszani Nicole Simpson Brownt, O.J. Simpson meggyilkolt özvegyét egy olyan filmben, ami azt veszi alapul, hogy az egykori focistát csak be akarták mártani a gyilkossággal. A film rendezője Joshua Newton, Kirk új barátja. A Los Angelesben játszódó történetet Bulgáriában, bolgár stábbal forgatják Szófia mellett, ahol a Millennium Filmsnek saját filmstúdiója van. Állítólag 65 millió dollárba került a film, ami a mai napig nem jelent meg.

2018-ban viszont már megjelennek az első jelek, hogy valami nem smakkol a Warnernél. A cég akkori vezérigazgatója, John Stankey egy névtelen levél alapján vizsgálatot indított. A levél írója azt állítja, hogy egy felsővezető szerepeket ígért egy színésznőnek, azért cserébe, ha hallgat a vezető félrelépéseiről. Akkor még nem derül ki egy érintett neve sem, csak hónapokkal később, amikor 2019 márciusában a Hollywood Reporter nyilvánosságra hoz egy rakat sms-t, és nem sokkal később Kevin Tsujihara beadja a felmondását. Tsujihara többek között azzal érvel, hogy a vezetését folyamatosan beárnyékolná ez az ügy.

Az ügy, ami miatt Charlotte Kirk először beszél a médiával, és mi jobb felületet választhatott volna magának annál, mint a brit bulvár csúcsával/legalja, a Daily Mail és a Sun. A nekik adott interjúban a színésznő elmondta, hogy ő nem tartja magát áldozatnak, nem kényszerítették semmire, minden, amit tett, az a saját döntése volt. Naivnak és hiszékenynek tartja magát az Asperger-szindrómája miatt, ezért hisz és bízik mindenkiben, de rájött, hogy Hollywoodban nem mindenki kedves az emberrel. Állítása szerint óriási hiba volt megbízni olyanokban, akikben nem kellett volna. Ő szeretett volna ismert lenni, de nem ezért, hanem a képességei miatt, és nagyon sajnálja, hogy az üzenetváltások publikusak lettek.

„Egy katasztrófa, hogy kiszivárogtak, de ha az ember keresi a pozitívumot, akkor ez már megtörtént, és nem lehet visszacsinálni. De most már az emberek tudják, hogy ki vagyok”

– mondta az interjúban a Daily Mailnek.

A képességeiről nem cikkeznek, de alig egy évvel később másról igen. Történt ugyanis, hogy leült ebédelni egymással az NBCUniversal vezérigazgatója, Jeff Shell, és az igazgatóhelyettes, Ron Meyer. Meyer pedig a semmiből bevallotta, hogy a 2010-es évek elején viszonya volt Kirkkel, és 2018-ban 2 millió dollárt fizetett ki a nőnek egy jogi megállapodás miatt.

Charlotte Kirk 2018-ban New Yorkban az Ocean’s 8 című női Ocean’s Eleven-változatban, amit a Warner készített – Fotó: Dimitrios Kambouris / Getty Images
Charlotte Kirk 2018-ban New Yorkban az Ocean’s 8 című női Ocean’s Eleven-változatban, amit a Warner készített – Fotó: Dimitrios Kambouris / Getty Images

Meyer eddig sehol nem volt a Kirk-sztoriban, de lassan helyükre kerültek a részletek: a színésznő nagyjából akkor kezdeményezte vele a viszonyt, amikor Tsujiharával is. Meyer házas volt, amikor az affér történt, ahol nem volt szó semmiféle kényszerítésről, közös megegyezés volt minden, és rövid ideig tartott. Meyer azért döntött úgy, hogy felmond a cégnél, mert saját bevallása szerint zsarolták. Állítása szerint több ismeretlen is tudott a megcsalásról, amit aztán ellene akartak fordítani, pénzt követeltek tőle, különben besározzák őt és az NBCUniversalt is, a céget, aminek semmi köze nincsen ehhez az egészhez.

És hogy igazán szappanoperás legyen a hangulat: Meyer távozása után kiderült, hogy kik voltak ezek az ismeretlenek, akik állítólag zsarolták a vezérigazgató-helyettest. Az egyik férfi Neil Marshall volt, közepesen ismert filmrendező (A barlang, az új Hellboy, a Trónok harca pár epizódja), aki jelenleg Kirk partnere is. A másik férfi Joshua Newton, Kirk exe, a még mindig dobozban tartott O.J.-film rendezője. Newton nem reagált a vádakra, Marshall nagyon hangsúlyosan tagadott mindent, és azt nyilatkozta az egész ügyről, hogy ha ez egy film lenne, leginkább egy Michael Bay-filmre hasonlítana, ugyanis tiszta zaj és düh, de értelme semmi. (Marshall itt egy mondatban fikázza Bayt, és idézi Shakespeare Macbethjét, az idézet Szabó Lőrinc fordításában pedig „Meséje, zengő tombolás, de semmi / Értelme nincs.”)

Nem csoda: éppen egy olyan filmen dolgozott, amit Kirk írt és ő játssza a főszereplőjét is. A The Reckoning című, egyébként pestisről szóló horrort idén mutatták be egy online tartott horrorfilmfesztiválon, de egyelőre még nem volt nagyobb szabású premierje.

Ha eddig nem lett volna furcsa ez az egész történet, idén még kapott egy csavart. Kiderült, hogy Kirk, és az eddig a cikkben szereplő legtöbb férfi (Packer, Ratner, Lerner és Tsujihara) évek óta, teljes titokban, álnevekkel egy hosszadalmas jogi procedúra közepén vannak, aminek a lényege az, hogy Kirk és exe, a rendező Joshua Newton kap valamennyi finanszírozást a filmjeire, illetve a színésznő kaphat szerepeket is a Millenium Filmstől, feltéve, hogy ha hallgat mindenről. Kvázi egy titoktartási szerződés, ami miatt Kirk nem, vagy csak nagyon visszafogottan beszélhetett az ügyeiről. Kirk jogi úton megtámadta a titoktartást, ami meggátolta abban, hogy beszéljen arról az estéről, amikor minden jel szerint lefeküdt a Warner későbbi fejével.

Charlotte Kirk és Joshua Newton 2016-ban New Yorkban – Fotó: Bennett Raglin / Getty Images
Charlotte Kirk és Joshua Newton 2016-ban New Yorkban – Fotó: Bennett Raglin / Getty Images

De még így is sikerült megtalálnia a módját annak, hogy beszéljen róla. Kirk beszámolója ugyanis eljutott az amerikai bíróságra, ahol nyilvános lett. A 2020-as elmondásai nem mindig passzolnak ahhoz, amiket korábban elmondott. Három évvel korábban azzal vádolta meg Brett Ratnert, hogy orális szexre kényszerítette, 2020-ban viszont már arról beszélt, hogy nem akart csak a rendező egyik kalandja lenni, ezért plátói marad a viszonyuk. Idén októberben már egyértelműen belátta, hogy Packer arra használta fel, hogy gyakorlatilag egy szexajándék legyen mások számára. 2019-ben tagadta, de most már úgy tekint magára, mint a #metoo egyik áldozatára, akit a férfiak kihasználtak, és amiből a betegsége miatt semmit sem fogott fel. Tsujihara a felmondása után egy évvel is váltig állítja, hogy az esetükben semmilyen kényszerről nem volt a Bel-Airben.

Saját bevallása szerint a férfiak szerepeket ígértek neki, és amikor ezek az ígéretek nem váltak be, ő ügyvédek segítségét kérte, hogy kártérítést fizessenek neki. „Sosem volt az a vágyam, hogy pénzt kényszerítsek ki ezekből az emberekből, csak azt akartam, hogy megkapjam azt, ami nekem jár, amiért pénzügyi veszteségeim lettek, sérült a karrierem, szorongok és szenvedek miattuk” – áll Kirk idei beszámolójában. Az idei állás szerint a különböző megállapodások miatt 8,3 millió dollárt követelt, amiből még milliókkal tartoznak a színésznőnek, aki páriaként tekint magára.

Források: Variety, The Hollywood Reporter, Vanity Fair, Vulture, The Wrap

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!