Hiába választottak mást az egriek, a Fidesz támogatottja vezeti tovább a színházukat

2020. november 11. – 16:32

Másolás

Vágólapra másolva

Eredetileg Szőcs Arturt nevezte ki az egri közgyűlés a Gárdonyi Géza Színház élére két hete, most mégis Blaskó Balázs marad a színház vezetője, írja a 24.hu az Egri ügyek alapján.

Blaskó Balázs szereplőként a Gárdonyi Géza Színház egyik darabjában 2018. december 3-án – Fotó: Komka Péter / MTI
Blaskó Balázs szereplőként a Gárdonyi Géza Színház egyik darabjában 2018. december 3-án – Fotó: Komka Péter / MTI

Blaskót korábban a minisztérium által uralt szakmai bizottság is támogatta, illetve a Fidesz-frakció is rá szavazott a közgyűlésen. A szavazást ennek ellenére nem ő nyerte, Mirkóczi Ádám polgármester azonban később közölte, szerdától hatályon kívül helyezik a közgyűlés Szőcs mellett szóló döntéseit.

Elég sajnálatos, hogy az egriek akaratából, többsége által megválasztott városvezetés egy 100 százalékos egri tulajdonú intézmény élére nem jelölhet senkit. A kormány szerint nincs szabad akarata az egrieknek ebben a kérdésben

-mondta a polgármester az Egri ügyeknek. A lapnak arról is beszélt, hogy az Emmi jelezte a döntés után feléjük, a közgyűlés akarata akár 600 millió forintba is kerülhet a városnak, amit az egri költségvetés nem bírna ki: azaz Mirkóczi szerint lényegében bezsarolták a városvezetést, hogy lépjenek el Szőcs támogatásától. Ahogy ő fogalmazott, Szőcs megválasztásának esetében

Nemcsak a színház jövő évi állami támogatását bukja Eger, de visszafizettetik az idei támogatást is. Ezt nevezhetjük zsarolásnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!