Kémkedés miatt börtönre ítéltek két orosz férfit, akik a Wagnernek toboroztak Lengyelországban

Öt és fél év börtönbüntetésre ítéltek két orosz állampolgárt Lengyelországban, akiket kémkedéssel vádolnak – számolt be róla a Reuters a lengyel hatóságok tájékoztatása alapján. A férfiakat 2023 augusztusában tartóztatták le Varsóban, miután Krakkóban és a lengyel fővárosban is olyan plakátokat ragasztottak ki, amelyeken a Wagner zsoldoshadsereg toborzóoldalára vezető QR-kódok szerepeltek.

Alekszej T. és Andrej G. a vád szerint az orosz hírszerzésnek dolgozhattak, emellett „terrorista bűncselekmények elkövetésére irányuló nemzetközi fegyveres egyesületben való részvétellel” is vádolták őket.

„A vádlottak tevékenységének célja az volt, hogy társadalmi nyugtalanságot keltsenek. Azt akarták elhitetni a lengyel társadalommal, hogy a Wagner-csoport tagjai már itt vannak Lengyelországban, hogy a lengyel szolgálatok nem működnek megfelelően” – mondta a krakkói kerületi bíróság szóvivője.

Az orosz állampolgárok korábban több nyugat-európai országban, köztük Franciaországban és Németországban is helyeztek el más plakátokat, ezeken a nyugati országok védelmi politikáját gúnyolták ki. Andrej G. ügyvédje jelezte, hogy védence valószínűleg fellebbezni fog az ítélet ellen, Alexej T. ügyvédje egyelőre nem kommentálta a bíróság döntését.

Lengyelországban nem ez az első eset, hogy Oroszországnak való kémkedéssel gyanúsított személyeket fogtak el. 2022 márciusában letartóztattak egy orosz származású spanyol riportert, akit az orosz katonai hírszerzés (GRU) ügynökeként azonosítottak, és külföldi hírszerzési tevékenységben való részvétellel gyanúsítottak. Tavaly májusban kilenc állítólagos orosz kémet fogtak el az országban, az ukrán, belarusz és lengyel állampolgárok a hírek szerint egy orosz kémkör tagjai voltak. Az ügy másnapján Donald Tusk lengyel miniszterelnök bejelentette, hogy újból felállítja azt a bizottságot, aminek feladata az orosz befolyással való visszaélés vizsgálata.

A lengyelországi eseményekkel párhuzamosan hasonló hatósági beavatkozásról adott hírt pénteken az Europol. Moldovában letartóztattak három moldovai állampolgárt, akik a gyanú szerint a Wagner tagjaiként részt vettek az Ukrajna elleni háborúban, Bahmut városának elfoglalásában, a donyecki repülőtérért vívott harcban, a katonai csoport szomáliai zászlóaljában, illetve ezeken kívül Oroszország más fegyveres alakulataiban is megfordulhattak.

A február 12-én és 13-án tartott rajtaütéseken a hatóságok több mint ötven helyszínt kutattak át Moldovában, mely során különböző dokumentumokat, elektronikus eszközöket, videóanyagokat és képi bizonyítékokat foglaltak le, és letartóztatták az említett három személyt, akik korábban kitüntetéseket is kaptak a katonai eredményeikért.

Az ukrán és a moldovai hatóságok eddig 85 olyan gyanúsítottat azonosítottak, akik kapcsolatban állnak az Európai Unió által szankciók alá helyezett Wagner-csoport alakulataival, írta az Europol alapján az MTI.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!