A Wagner-vezér sikerrel zsarolta Moszkvát plusz lőszerért, folytatják Bahmut ostromát

2023. május 7. – 10:06

frissítve

A Wagner-vezér sikerrel zsarolta Moszkvát plusz lőszerért, folytatják Bahmut ostromát
Egy ukrán férfi ül egy padon Kijevben május 5-én, a háttérben virágzó cseresznyefák és páncélos járművek ellen használt útakadályok – Fotó: Oleg Pereverzev / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Feltehetőleg egy tervezett orosz provokáció volt az, hogy a Fekete-tenger felett a Frontex-misszióban őrködő lengyel gépet veszélyesen megközelített egy orosz vadászgép – jelentette ki vasárnap Piotr Müller lengyel kormányszóvivő, miután pénteken a Fekete-tenger felett a Frontex uniós part- és határvédelmi ügynökség román parancsnokságú missziójában részt vevő egyik lengyel Turbolet L-410 személy- és teherszállító repülőgépet háromszor „agresszív és veszélyes” módon, mintegy 5 méterre megközelített egy orosz vadászgép. Az incidens során a lengyel gép turbulenciába került, de végül biztonságosan landolt.

„Látjuk, hogy Oroszország összpontosítani szeretné az ilyen incidensekkel a nemzetközi közvélemény figyelmét” – tette hozzá Müller.

(MTI)

Erről az orosz védelmi minisztérium írt Telegram-csatornáján. A közlemény szerint vagy a légvédelem végzett a 22 ukrán katonai eszközzel, vagy elektronikus hadviselés útján sikerült hatástalanítaniuk azokat. Hozzátették, hogy Ukrajna keleti részén további 10 drónt hatástalanítottak.

Egyes hozzátartozók számára, akik évek óta nem hallottak felőlük, halálukkal dicsőséges véget ért az életük, már csak azért is, mert az állam szép kártérítést fizet a veszteségért, áll az Arte videóriportjában, ami a zsoldossereg az ukrán háborúban meghalt katonáiról szól. A videót ebben a cikkünkben nézhetik meg.

A Wagner orosz zsoldoshadsereg marad Bahmutban, miután ígéretet kapott erősítésre és lőszerutánpótlásra Moszkvától – jelentette be vasárnap Jevgenyij Prigozsin, a kelet-ukrajnai város ostromában meghatározó szerepet játszó csapat vezetője, aki korábban erői kivonásával fenyegetett – írta az MTI.

Annyi lőszert és katonát ígértek nekünk, hogy az elég lesz a harci cselekmények folytatásához

– hangsúlyozta Prigozsin sajtószolgálatának Telegram-oldalán.

Kiemelte, hogy arra is ígéretet kapott, hogy segítséget kap a szárnyak védelmére is, hogy csapatait ne keríthessék be. Moszkva egyelőre hivatalosan nem nyilatkozott az ügyben.

Prigozsin egyben kijelentette, hogy harcosai és a reguláris erők tevékenységének összehangolásáért Szergej Szurovikin tábornok felelős. Ő, mint fogalmazott,

az egyetlen ember tábornoki csillaggal, aki konyít is valamit a harchoz.

Prigozsin már korábban is több alkalommal az orosz védelmi tárcát okolta zsoldoscsapata veszteségeiért a bahmuti harcokban. Mint mondta, a hiányzó tüzérségi lőszerek miatt a veszteségek ötszörte magasabbak a kelleténél. Nemrég emiatt bejelentette, hogy május 10-vel otthagyja Bahmutot, mielőtt csapatait felőrölnék. Állítása szerint a bahmuti harcokban 50 ezer ukrán katona esett el, mindazonáltal elismerte, hogy saját veszteségeik is tízezres nagyságrendűek.

A Kyiv Independent angol nyelvű ukrán lap közlése szerint Oroszország újabb 660 katonát veszített az elmúlt 24 órában. A lap által idézett ukrán vezérkar vasárnap bejelentette, hogy Moszkva ukrajnai hadjáratának megkezdése óta immár 194 430 orosz katonát veszített, ennyit likvidáltak az ukrán erők.

Azt ugyan nem lehet tudni, hogy a háborús inflációs ködben ezek a közlések mennyire pontosak, de a lap azt írja, hogy tárgyi veszteségként az oroszok az elmúlt 24 órában 6 harckocsit, 10 védett páncélozott járművet, 18 tüzérségi rendszert, 2 rakétavetőt, 18 harcászati ​​szintű pilóta nélküli légijárművet, 16 teherautót és 5 egység speciális felszerelését is elveszítette.

Vasárnap hajnalban több órán át szóltak a légiriadók Ukrajna nagyjából kétharmadán, a tisztségviselők szerint a légvédelmi rendszerek számos drónt lőttek le, köztük egyet Kijev légtere felett. A Reuters arról számolt be, hogy az ukrán főváros katonai kormányzata a Telegramon ezt mondta:

Az utolsó légiriadó idején egy ellenséges felderítő UAV (pilóta nélküli légi jármű) bukkant fel Kijev légterében. A drón megsemmisült.

A riasztások Kijevtől és a tőle nyugatra eső régiókon át a keleti és a déli régiók mindegyikére kiterjedtek, A helyi tisztviselők több ukrán régióban arról számoltak be, hogy egyik napról a másikra légvédelmi rendszereket telepítettek hozzájuk, de vasárnap hajnalban nem érkeztek információk a lehetséges áldozatokról vagy károkról.

Biztonsági figyelmeztetést adott ki az ENSZ nukleáris felügyelő szerve az ukrajnai Zaporozzsjai atomerőmű körüli frontvonalból való evakuálás miatt. Az embereket az Enerhodar nevű városból telepítik ki, ahol a létesítmény dolgozóinak többsége él. Az atomerőmű kezelő személyzetét nem telepítik ki, ők továbbra is a helyszínen maradnak, noha az erőmű mind a hat reaktora jelenleg le van kapcsolva.

Rafael Grossi, az ENSZ felügyelő szervének vezetője szerint az atomerőmű közelében a helyzet egyre kiszámíthatatlanabb és potenciálisan veszélyessé válik. Hozzátette: a nukleáris biztonsági és védelmi kockázatok rendkívül aggasztóak és nagyon is valósak.

A Zaporizzsjai tartományhoz tartozó Melitopol polgármestere szerint az evakuálás híréré pánik és őrült sorok alakultak ki az Oroszországhoz csatolt Krímbe vezető ellenőrző ponton, a benzinkutakról kifogyott a benzin.

Ukrajna dróntámadásokat indított a Krím-félsziget ellen – közölte Mihail Razvozsajev kormányzó, aki az oroszok által elfoglalt félsziget fővárosának, Szevasztopolnak a Moszkva által kinevezett vezetője. Razvozsajev aTelegram-csatornáján azt írta, hogy az ukránok tíz drónt is kilőttek az éjszaka a Krím-félszigetre, ezekből hármat Szevasztopolra – írja a The Guardian.

Az oroszlégvédelmi rendszerek ugyanakkor visszaverték a támadást, sérültekről nem történt bejelentés, sőt Mihail Razvozsajev azt írta, hogy

Szevasztopolban egyetlen tárgy sem sérült meg.

Az elmúlt két hétben felerősödtek az orosz kontroll alatt álló célpontok elleni csapások, különösen a Krím-félszigeten. Ukrajna, anélkül hogy megerősítette volna a támadásokban játszott szerepét, azt állítja, hogy az infrastruktúra megsemmisítése a tervezett szárazföldi támadás előkészítésének része.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!