Távozik Tucker Carlson a Fox Newstól

2023. április 24. – 19:01

Távozik Tucker Carlson a Fox Newstól
Tucker Carlson előad a 2021-es MCC Feszten – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Tucker Carlson távozik a Fox Newstól, néhány nappal azután, hogy az amerikai műsorszolgáltatónak 787,5 millió dollárt kellett fizetnie az egyik Carlson nevéhez is kapcsolódó jogi ügy rendezéséhez – írja a BBC.

Carlson távozása amiatt nagy meglepetés, hogy a Fox Newson futó műsora, a Tucker Carlson Tonight volt a legnézettebb politikai műsor Amerikában. A műsorvezető 2009 óta dolgozott a csatornánál.

A Fox News egy mindössze négymondatos sajtóközleményben tudatta sztárműsorvezetője távozását. A közleményben azt írták, hogy Carlson közös megegyezéssel távozik a csatornától. A döntés azonnali hatályú, a hétfő esti műsort már nem Carlson vezeti. A Tucker Carlson Tonight utolsó adása a múlt pénteki volt. Amíg nem találnak a helyére új műsorvezetőt, más Fox News-os személyiségek vezetnek majd műsort rotációban az este 8-9-es műsorsávban.

Donald Trump egyik jogásza, Sidney Powell a 2020-as amerikai elnökválasztás után azt állította, bizonyítéka van arra, hogy a Dominion nevű cég szavazógépeivel Joe Biden elcsalta a választást. Ezt az összeesküvés-elméletet pedig a Fox News több műsorában is lelkesen terjesztették. Mire a Dominion beperelte őket.

Végül ennek az ügynek került a végére pont a múlt héten, amikor a Fox News és a szavazógép-gyártó cég peren kívül megegyezett egymással. A megegyezés értelmében a Fox Newsnak 787,5 millió dollárt (azaz csaknem 270 milliárd forintot) kell fizetnie a Dominionnak.

A Fox Newsnak azonban már így is elég fájdalmas volt az ügy. A meghallgatások során ugyanis nyilvánosságra hozták a műsorvezetők belső levelezéseit, amiből kiderült, hogy ők maguk sem hitték el az elcsalt választásról szóló összeesküvés-elméleteket. Azonban attól félve, hogy elvesztik a nézőközönségüket, úgy döntöttek, hogy mégis teret adnak ezeknek az elméleteknek.

Carlson a nyilvánosságra hozott üzeneteiben például amiatt bírálta a Fox News vezetőségét, hogy elismerték Biden győzelmét ahelyett, hogy jobban beleálltak volna az összeesküvés-elméletekbe. Carlson szerint ugyanis ezzel nézőik bizalmát tették kockára, akik elvakultan hittek abban, hogy a demokraták elcsalták a választást.

Közben viszont számos kollégájával együtt Carlson sem hitte el a választás elcsalásáról született összeesküvés-elméleteket. A Dominion-elmélettel házaló Sidney Powellt többször is hazugnak nevezte. Ezenkívül nyilvánosságra került egy olyan SMS is, melyben Carlson azt írta, hogy „szenvedélyesen gyűlöli” Donald Trumpot, akit műsoraiban az egekig dicsért.

A per miatt csorbát szenvedett a Fox Newsba vetett bizalom. Egy felmérés szerint az amerikai szavazók 65, de még a republikánusok 41 százaléka is úgy vélekedett, hogy felelősségre kell vonni a Fox Newst álhírek terjesztése miatt. Ez meglepően magas szám a republikánus szavazók körében, akik számára a Fox News az egyik elsődleges hírforrás. Egy másik felmérés szerint a per során nyilvánosságra hozott információk alapján a Fox News-nézők 13 százaléka már nem hisz abban, hogy elcsalták a 2020-as elnökválasztást, 21 százalékuk pedig nem bízik annyira a Fox Newsban, mint korábban.

Tucker Carlson távozása a magyar kormánynak is fájó lehet. Carlson az elmúlt években rendszeresen látta vendégül a kormány tagjait műsorában (legutóbb Orbán Balázst, a miniszterelnök politikai igazgatóját szerda este), sőt 2021 nyarán egy hétig Budapestről sugározta műsorát. Magyarországi tartózkodása alatt a Karmelitában interjúzott Orbán Viktorral, előadott az MCC Feszten és egy dokumentumfilmet is forgatott a magyar kormány és Soros György „epikus harcáról”.

Tucker Carlson a Karmelita könyvtárában interjúzott Orbán Viktorral – Fotó: Fox News / YouTube
Tucker Carlson a Karmelita könyvtárában interjúzott Orbán Viktorral – Fotó: Fox News / YouTube

Orbán Balázs külön tweetben búcsúzott Tucker Carlsontól. A Mathias Corvinus Collegium vezetője azt írta, rendíthetetlen integritásával az újságírás etalonja lett Carlson. „Magyarország népe mögötted áll, és minden jót kíván a további munkádhoz!” – fogalmazott Orbán Balázs.

Nem Tucker Carlson az egyetlen távozó sztárműsorvezető az amerikai médiában hétfőn. Nem sokkal Carlson távozása után jelentette be a CNN, hogy kirúgták Don Lemont, a CNN This Morning nevű reggeli műsor egyik házigazdáját, azt követően, hogy egy februári adásban szexista megjegyzéseket tett Nikki Haley republikánus elnökjelölt-aspiránsra. Lemon 17 éven keresztül dolgozott a CNN-nél, nyolc éven keresztül saját késő esti műsorát vezette.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!