Sorsdöntő hét ez, eldőlhet, hogy Moszkva háborút indít-e Ukrajna ellen

A helyenként már a háború lehetséges kezdeteként hírbe hozott február 16., szerda Ukrajnában váratlanul kiemelt nap lett: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy hétfő este egy rendelettel ezt a napot a nemzeti egység napjává tette. Eszerint a középületekre kikerül a sárga-kék lobogó, és elhangzik a himnusz. Zelenszkij szerint az ország erős, hadserege is ütőképesebb, mint nyolc éve.

„Nagy háborúval ijesztgetnek bennünket, és sokadszorra bejelentik a katonai támadás dátumát” – mondta, utóbbival a Nyugatnak is odaszúrva, hiszen ezek a dátumok főként titkosszolgálati információkra hivatkozó amerikai nyilatkozatokban merülnek fel. Kijev szerint a fenyegetés ilyen drámai tálalása csak gazdasági és társadalmi pánikot okoz Ukrajnában, noha az ország már nyolc éve hibrid háborúban áll Oroszországgal, így a veszély eddig sem volt kisebb, de elhárítására nem a dátumokkal való dobálózásra, hanem további nyugati diplomáciai és katonai segítségre van szükség, amely visszatartja az elmúlt hetekben és hónapokban az ukrán határok mentén közel 130 ezer katonát összevonó Moszkvát az esetleges támadástól. (Frissítés: az orosz külügyminisztérium kedden bejelentette, hogy az ukrán határnál összevont erőik egy része visszaindult saját bázisai felé. Az egyelőre nem világos, ez mennyi katonát és hadieszközt jelent.)

Hasonló szellemben nyilatkozott az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács (RNBO) vezetője is. Olekszij Danyilov szerint semmi jele annak, hogy február 16-án vagy 17-én Oroszország általános támadást készítene elő Ukrajnával szemben.

Szerdán háború?

A Politico névtelen diplomáciai forrásokra hivatkozva pénteken arról írt, hogy február 16-án indíthatja meg az orosz hadsereg a támadást Ukrajna ellen. Állítólag erről Joe Biden amerikai elnök is beszámolt a nyugati vezetőkkel folytatott telefonbeszélgetésen. Ezeket az információkat erősítette meg a német Spiegel is. Közben viszont több európai diplomata forrás arról beszélt, hogy ők nem teljesen így értelmezik a hírszerzési jelentéseket.

Biden nemzetbiztonsági tanácsadója, Jake Sullivan azt mondta, ha pontos dátumot nem is lehet megadni, az orosz erők „lényegében bármelyik pillanatban” készen állnak a támadásra, és Antony Blinken külügyminiszterrel együtt arra utalt, hogy akár még a pekingi téli olimpia vasárnapi befejezése előtt megkezdődhet valamilyen invázió. A tanácsadó szerint azonban ha Moszkva hajlandó a tárgyalásos megoldásra, akkor ebben az Egyesült Államok partner.

Péntektől több mint egy tucat ország jelezte – köztük már Németország is, de Franciaország egyelőre nem –, hogy minden állampolgárát Ukrajna elhagyására szólítja fel, hétfőre pedig Washington bejelentette a kijevi nagykövetség ideiglenes bezárását, a képviselet csökkentett létszámmal a nyugatabbra lévő Lvivbe költözik át. Több más nagykövetség is csökkentette kint lévő dolgozóinak létszámát. Sok légitársaság átmenetileg leállította kijevi járatát – vagy rövid időre éppen, hogy sűrített, mint Izrael, annak érdekében, hogy minden állampolgára elhagyhassa az országot –, de az ukrán vezetés komoly pénzeket áldoz arra, hogy zavartalan maradjon a légi közlekedés. A magyar konzuli szolgálat is az ukrajnai utazások elhalasztására figyelmeztet.

Hogy a 16-i támadás dátuma milyen forrásokból következik az Egyesült Államok szerint, azt nem tudni, mindenesetre február 15. fontos nap lesz. A múlt hét elején Emmanuel Macron francia elnök járt Kijevben és Moszkvában diplomáciai megoldást keresve a kialakult helyzetre. Most Olaf Scholz német kancellár utazott hétfőn először Kijevbe, majd tárgyal majd Putyinnal kedden Moszkvában. Ugyanezen a napon létrejöhet a találkozó az ukrán külügyminisztérium kezdeményezésére az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szervezésében az orosz küldöttséggel Bécsben. A szervezet tagjai által elfogadott bécsi dokumentumra hivatkozva akarnak választ kapni arra, miért van szükség az orosz csapatösszevonásokra a határ közelében. (Frissítés: kedd délután az orosz fél jelezte, nem vesz részt a találkozón.)

Lesz háború?

Ez a fő kérdés, amire nehéz válaszolni, különösen a közelgő háborúról szóló nyugati nyilatkozatok és több mint egy tucat ország nagykövetségének részleges evakuálása, valamint az orosz katonai mozgások ismeretében.

Az elmúlt csaknem egy hónap menetrendje az alábbi volt:

• Miután Oroszország novembertől folyamatosan növelte erőit Ukrajna körül – úgy 130 ezerre –, január közepétől megspékelve ezt a belarusz–orosz hadgyakorlattal, amelyre Oroszország a NATO becslései szerint 24-30 ezer embert dobott át Belaruszba, ami példátlan mennyiség a Szovjetunió felbomlása óta. (És lehet még 30 ezer a Krímben és ugyanennyi, hivatalosan szakadár erő Donyeckben és Luganszkban.)
• Nyugaton egyre hangosabban figyelmeztették Oroszországot, hogy tanúsítson önmérsékletet, és álltak ki Ukrajna mellett, amely egyre több katonai felszerelést is kapott, az Egyesült Államoktól kezdve a briteken és a lengyeleken át Törökországig.
• Oroszország hangsúlyozta, hogy nem akar támadni, de Ukrajna NATO-tagságát vörös vonalnak tekinti, ezért tárgyalni akar. (Ezek a tárgyalások zajlottak és zajlanak jelenleg is.)
• Nyugati névtelen diplomáciai forrásokra hivatkozva egyre több hír jelenik meg Oroszország háborús készülődéséről, aztán jött az Egyesült Államok elnökének múlt heti, az állampolgáraikat Ukrajna elhagyására felszólító nyilatkozata, amely úgy is volt értelmezhető, hogy Washington biztosra veszi az orosz támadás közelgő elindítását.
• Ezen a ponton kezdtek széttartani az amerikai és az ukrán nyilatkozatok. Kijev újra és újra elmondta, hogy nem látja jelét egy azonnal elindítható orosz támadásnak, Zelenszkij még a nyugati sajtót is megvádolta hisztériakeltéssel.
• Kijev most is kitart amellett, hogy információi alapján a támadásnak pont akkora esélye van, mint 2014 óta bármikor, hiszen a háború azóta tart, így a nyugati támogatás most is indokolt, függetlenül attól, hogy az ukrán források szerint nem áll küszöbön egy általános orosz invázió.
• Február 11-én a NATO főtitkára ismét megerősítette, hogy valós kockázatként tekint az Ukrajna elleni orosz támadásra.

Közben február elején az amerikai külügyminiszter és a francia elnök is tett olyan nyilatkozatot, amely arra utalt, hogy Kijevtől számítanak arra, hogy valamiféle autonómiát biztosítanak a jelenleg szakadárállamként létező, orosz támogatású donyecki és luganszki formációknak, amelyekkel közvetlenül kellene tárgyalnia Kijevnek a második minszki megállapodás szerint. A közvetlen tárgyalás vállalását a 2019-ben megválasztott Zelenszkij megörökölte, de Kijev ebbe nem szívesen áll bele, mondván, a valódi ellenfél Moszkva, amely azonban úgy tesz, mintha csak közvetítőfél lenne a polgárháborús felek között. A tárgyalás így Kijev számára csapdahelyzet, hiszen ha asztalhoz ül a szakadárokkal, akkor azzal már elismeri létjogosultságukat, amely után a külön státusz megtagadása már nehezebben indokolható.

Kijev ugyan kimondta, hogy hajlandó tárgyalni a minszki megállapodásról, de elutasítja annak orosz értelmezését. Orosz értelmezés szerint Donyeck és Luganszk vétójogot kaphatna a központi vezetéssel szemben, többek között a NATO-tagságot illetően, Kijev szerint ez az ország széteséséhez és az orosz befolyás intézményesítéséhez vezet.

Mindenesetre Kijevben kormányzati körökben az a gyanú, hogy a közelgő háborúról szóló nyugati nyilatkozatok nemcsak Oroszország figyelmeztetését szolgálják – mondván, súlyos szankciókkal nézhet szembe a Kreml, ha támadást indít –, hanem arra is jók, hogy Ukrajnát bírják rá valamilyen óvatos kompromisszumra: ez volna a NATO-tagságról való lemondás. Moszkva ugyan azt követeli, hogy a NATO mondja ki, hogy nem vesz fel újabb volt szovjet tagállamokat, amit a NATO elutasított, de köztes megoldásként az ukrán elállás – vagy a tagság messzi távlatokba való helyezése – talán elfogadható lenne Moszkva számára.

Lemondanak arról, amit úgysem kínáltak fel?

Hogy Ukrajnát nyugatról is ebbe az irányba terelnék, arra jó példa volt Ukrajna londoni nagykövetének hétfői nyilatkozata. Ezt ugyan értetlenkedés, magyarázatok követelése és a sajtó pontatlanságának vádja követte Kijevben, de nehéz elképzelni, hogy Vadim Prisztajko minden előzetes megbeszélés nélkül vetette volna fel, ha óvatosan is, hogy Ukrajna esetleg messzi távlatokba helyezné a NATO-tagságot célzó igényét. Márpedig az, hogy Ukrajna ne legyen a katonai szövetség tagja, az az ország mentén haderőket összpontosító Oroszország legfontosabb követelése.

Azt nem tudni, hogy milyen egyeztetések után született meg Prisztajko nyilatkozata, de az bizonyos, hogy rengeteg, Ukrajna körüli, több irányú diplomáciai csatározások és alkudozások közepette történt, és egy tapasztalt diplomata szájából hangzott el. Korábban külügyminiszter volt, Ukrajna NATO-kapcsolattartásért felelős nagyköveti posztját is betöltötte, mielőtt Londonban lett nagykövet, veteránról van tehát szó, aki egy ilyen súlyos kérdést aligha válaszol meg meggondolatlanul.

„Igaza van, (a NATO-tagság célkitűzésként) benne van az alkotmányunkban. Amikor azt mondom, »lehetséges« (elállni ettől), akkor egy kicsit szembe megyek a legerősebb dokumentumunkkal. Amit mondani akarok, hogy mi rugalmasak vagyunk, hogy megtaláljuk a kiutat. Ha nekünk ehhez bizonyos, komoly engedményeket kell tennünk, akkor ezt feltétlenül megtesszük” – szerepelt a BBC-nek adott nyilatkozatában.

Ennek kimondása mindenképpen új szint – bár valójában eddig sem volt arról szó, hogy Ukrajna nagyon hamar a NATO tagjává válna. A Telexnek ugyan a múlt héten Avgyijivkában, a szakadár területek közelében azt mondta a védelmi miniszter helyettese, hogy a helyzet gyorsan változhat, és akár a tagság is elérhető közelségbe kerülhet, Anna Maljar szavai inkább az akkor érvényes kötelező nyilatkozati formát idézték, semmint reális közelségben lévő lehetőségről szóltak.

Ez a kötelező forma kezdhet el oldódni Prisztajko nyilatkozatával, amely az első lépés lehet a helyzet belföldi elfogadtatása felé, egy olyan kompromisszummal, amely a nyugati remények szerint megnyugtathatja az ukrán NATO-tagságot elutasító Moszkvát, másrészt fenntartja Ukrajna nyugati orientációját, úgy, hogy közben ne legyen terítéken a NATO-tagság igénye.

Zelenszkij ugyan jelezte, hogy a NATO-tagság továbbra is cél, de nem cáfolta meg teljesen londoni nagykövete szavait: „Mostanában sok vezető küldi a jelzéseket Ukrajnának arról, hogy jobb nem kockáztatni és nem feszegetni a NATO-tagság kérdését” Oroszország lehetséges reakciói miatt. „De ez a döntés akkor is tőlünk függ” – mondta az elnök, aki viszont nyilatkozatát épp azzal kezdte, hogy „sajnos nem minden függ tőlünk, ami az EU-t és a határok megerősítését illeti. Mi szeretnénk a NATO-tagságot, ez garantálná területeink biztonságát, és ez a cél benne van az alkotmányunkban is.”

Szemmel láthatóan tehát párhuzamosan mennek a nyilatkozatok a tagságra vonatkozó igényről és az óvatos jelzéséről annak, hogy erről, legalábbis egy időre lehet, hogy le kell mondani. Hétfőn a hírekre reagálva az orosz elnök szóvivője azt mondta, hogy ha Ukrajna letenne a NATO-tagságról, az jelentősen enyhítené Moszkva biztonsági aggályait, noha ez nem fedi le az összes írásban benyújtott követelésüket, köztük a NATO „katonai infrastruktúrájának” 1997 előtti vonalakra való visszaállítását. Dmitrij Peszkov azonban hozzátette: Prisztajko szavaival ellentétben Kijev célkitűzése továbbra is a NATO-tagság. Az orosz sajtóban általánosságban is inkább ez az elem jelenik meg hangsúlyosabban, nem pedig az, hogy a nyilatkozat fordulópontot jelezhet.

Kétségtelen, Kijev eddig határozottan vitatta, hogy egy ilyen kompromisszum a béke garanciája lenne: az ukrán külügyminiszter, Dmitro Kuleba korábban már felhívta a figyelmet, hogy 2014-ben, amikor orosz támogatással megkezdték a harcokat a donyecki és a luganszki szakadárok, valamint amikor Oroszország egyoldalúan magához csatolta a Krímet, akkor Ukrajna jogilag és a gyakorlatban is semleges állam volt – magyarán, az ukrán kormány nem hiszi, hogy a semlegesség megnyugtatná Oroszországot, inkább csak zöld jelzésnek tekintheti arra, hogy megkezdheti visszaterelését az orosz érdekszférába.

Ha Kijev jól érzi, hogy nyugati részről is valamiféle kompromisszum felé terelik az országot, az viszont azt jelenti, hogy az orosz hadsereg inváziós terveiről szóló amerikai értesülések nagyon is komolyak, és ha novemberben még blöff is lehetett a haderő-koncentráció, mostanra valóban úgy látják Washingtonban, hogy a hadsereg bevetésére technikailag az orosz erők készen állnak – és visszavonásukhoz kézzelfoghatóbb ígéret kell a konkrétumok nélküli tárgyalások puszta tényénél.

Ahhoz mindenképpen túl sok energiát fektetett az akcióba Moszkva, hogy diplomáciai fenyegetések hatására egyszerűen visszavonuljon.

A Szovjetunió felbomlása óta a legnagyobb csapatösszevonásokat hajtotta végre Ukrajna körül, példátlan nagy erőkkel kezdett hadgyakorlatba Belaruszban – ezzel a Krímtől kezdve Ukrajna keleti határain át végig az északi vonalakon is jelentős orosz erők vonultak fel. Putyin a decemberben megfogalmazott geostratégiai követeléseivel kapcsolatban elmondta: konkrét, jogi garanciákat várnak az orosz biztonsági igényekre. Ezek sarokpontja Ukrajna NATO-tagságának megakadályozása.

Berlin továbbra sem küld fegyvereket

Németország állásfoglalása kulcsfontosságú a jelenlegi helyzetben, ám ezt nem sikerült a Kijev által remélt irányba fordítani: a német kancellár hétfői kijevi útján lefutotta ugyan a kötelező köröket Ukrajna területi épsége melletti kiállásával és azzal, hogy a gazdasági következményekre figyelmeztette Oroszországot egy Ukrajna elleni támadás esetére, de továbbra is kitartott amellett, hogy Németország nem küld fegyvereket Ukrajnának. Elengedte a füle mellett az Északi Áramlat 2-re vonatkozó megjegyzését is Zelenszkijnek, aki arról beszélt, hogy az Oroszországot Németországgal közvetlenül összekötő – így Ukrajnát elkerülő – gázvezeték „politikai fegyver”.

Kétértelmű volt Scholz Moszkvát érintő kritikája is, amelyben arról beszélt, nem érti, hogy az orosz vezetés miért tette követelésének sarokkövévé Ukrajna NATO-tagságának megakadályozását, amikor ez a kérdés nincs is napirenden. Ezzel a nyilatkozattal ugyanis Kijevnek is odaszúrt – és kicsit alátámasztotta azt, amire Ukrajna londoni nagykövete utalt a NATO-tagsággal kapcsolatban.

A Ria Novosztyi pedig azt emelte ki, hogy Scholz megemlítette: Zelenszkij azt ígérte, hogy előáll egy tervvel, amely a Donyecket érintő térség különleges státuszáról szól – márpedig épp ez az, amire Kijevnek nincsen kész terve.

A háború kezdetére is van már dátum, közben mindenki tárgyalásról beszél

Miközben a G7-országok közösen is kemény gazdasági szankciókat lengettek be, Biden és Boris Johnson brit kormányfő is megerősítette telefonbeszélgetésükön, hogy maradt még tér diplomáciának, és Oroszországnak, hogy visszalépjen az Ukrajna elleni fenyegetéseitől. Amerikai oldalról a hét elején is többen elmondták, hogy Moszkva bármikor megindíthat egy inváziót. John Kirby, a Pentagon szóvivője azt mondta, hogy még mindig nem hiszik, hogy valamilyen végleges orosz döntés született volna, de akár minden előzetes figyelmeztetés nélkül megindulhat egy orosz akció.

Az amerikai források szerint a hétvége óta is növelték az oroszok a bevethető szárazföldi, légi és vízi haderő létszámát. A CBS-nek névtelenül nyilatkozó egyik amerikai tisztviselő szerint tüzérségi fegyvereket és rakétákat is indítóállásba helyeztek vasárnap óta. Ez a tisztviselő is arról beszélt, hogy a hét végéig kezdődhet meg a támadás a mostani értékeléseik szerint.

Boris Johnson is arról beszélt, hogy a bizonyítékok világosan afelé mutatnak, hogy Oroszország invázióra készül. „A szakadék szélén állunk, de még van rá idő, hogy Vlagyimir Putyin hátrébb lépjen” – írta a Twitteren. Johnson szerint ki kell tartani a tárgyalások mellett, és rá kell bírni az orosz kormányt, hogy elálljon attól, ami Oroszország számára is katasztrofális hiba lenne.

Moszkva szerint a lehetséges támadásról szóló nyilatkozatok csupán provokációk, a cél összeugrasztani Ukrajnát és Oroszországot, ami ellentétes az orosz érdekekkel. Igaz, Ukrajnában nyilván nem erősítette a bizalmat az sem, amikor tavaly nyáron az orosz elnök arról értekezett, hogy Ukrajna mesterségesen jött létre, az ukránok valójában egy nemzetet alkotnak az oroszokkal.

Egyelőre mindenki azt próbálja kitalálni, hogy Moszkva is a tárgyalás mellett van-e, vagy pedig pont elterelésként lehet értelmezni az orosz elnöknek és külügyminiszterének Covid-biztos hosszúságú asztalnál folytatott, gondosan megkoreografált, és az állami tévében hétfőn leadott párbeszédét. Ebben Putyin ugyan felvetette, hogy végtelen tárgyalási folyamatba húzhatják bele Oroszországot, miközben terítéken van a NATO keleti bővítésének Moszkvára veszélyes folyamata, Szergej Lavrov azonban van esély a diplomáciára. „Azt hiszem, lehetőségeinket még messze nem merítettük ki, természetesen (a tárgyalások) nem folytathatók a végtelenségig, de a mostani szakaszban a folytatást javasolnám” – mondta a külügyminiszter, amit Putyin jóváhagyólag vett tudomásul.

A gondosan megrendezett beszélgetésen Lavrov a BBC szerint azt is jelezte, hogy véglegesítik a tízoldalas választ az amerikaiak és a NATO által küldött korábbi írásos dokumentumra. Noha azt ebben elutasították, hogy kijelentsék, Ukrajna nem lesz NATO-tag, és azt is, hogy visszatérnének a szervezet 1997-es határai elé,

Lavrov azt mondta, hogy van esély megegyezésre az Egyesült Államokkal a közepes és rövid hatótávolságú rakéták telepítésének kérdésében.

Ezt korábban szabályozta az az 1987-ben kötött INF-szerződés, amelyből az Egyesült Államok 2019-ben Donald Trump elnöksége alatt kilépett. (Az európai biztonsági rendszer változásaival szembeni orosz kifogások nem most jöttek elő, valójában a '90-es évek vége óta fokozatosan erősödve hangoztatta Moszkva a fenntartásait. Ennek kronológiájáról ebben a cikkünkben olvashat bővebben.)

Ha háború lenne, mit akarna Moszkva?

Közben azonban láthatóan más eszközöket is készenlétbe helyezett az orosz vezetés: az Egységes Oroszország kormánypárt kezdeményezésére kedden az orosz parlament megvitatja a szakadár donyecki és luganszki népköztársaságok (DNR, LNR) elismerését. Frissítés: Elsöprő többséggel szavazta meg a duma, hogy az orosz elnök fontolja meg a donyecki és luganszki népköztársaságok elismerését. Ha ez megtörténik,

az mindenképpen új szakaszt jelentene, amelyben már egyik fél sem tekintené hivatkozási alapnak a minszki megállapodást.

Ez akár az ukrán hadseregnek is teret nyithatna katonai lépésekre a szakadárokkal szemben – egyelőre ezt a megoldást Kijev kizárja, Zelenszkij hétfőn is hangsúlyozta, hogy csakis diplomáciai lépésekkel szereznék vissza a területeket és az elcsatolt Krímet –, és ebben az esetben az ukrán erők sakkban tartásához is jól jöhet Moszkvának az óriási csapatösszevonás.

Hogy ezután mi történhetne, az megjósolhatatlan, de érdemes feleleveníteni, hogy Donyeck és Luganszk csak a kezdete lett volna a szakadárállamok hullámának, amely egész Dél-Ukrajnát, a Fekete-tenger teljes ukrajnai partvidékét elérte volna, Odesszát is beleértve, egészen a Moldáviában lévő szakadár Dnyesztermenti Köztársaságig. Ez lett volna az Ukrajna közel felét felölelő „Novorosszija”, amelynek nevét 2014-ben Putyin is megemlítette.

A harkovi, odesszai szakadárkísérletek azonban kudarcba fulladtak, és a donyeckiek és luganszkiak is letettek Novorosszija tervéről: annak idején a két szakadárállam által létrehozott közös parlament vezetője, Oleg Carjov közölte, hogy a projektet befagyasztják, és akkor melegítik fel, „ha Kijev megsérti a tűzszüneti megállapodást, vagy ha eszkalálódik a katonai helyzet”. Kétségtelen, hogy az elmúlt nyolc évben most áll a legközelebb a helyzet ahhoz, hogy erre hivatkozzanak a szakadárok – amennyiben a Kreml is úgy akarja.