A Pentagon elismerte, hogy ártatlan civileket öltek meg Kabulban

2021. szeptember 18. – 00:43

Másolás

Vágólapra másolva

A Pentagon elismerte, hogy augusztus 29-én ártatlan civileket, köztük hét gyereket öltek meg Kabulban. Az amerikai védelmi minisztérium pénteken bejelentette, hogy felülvizsgálták az akkori dróncsapásukat, és kiderült, hogy a támadásban csak civilek haltak meg, nem pedig az Iszlám Állam terrorszervezet tagja, mint ahogy azt először hitték – írja az AP hírügynökség.

„A csapás tragikus hiba volt” – jelentette ki Frank McKenzie tábornok a Pentagon pénteki sajtótájékoztatóján. Az augusztus 29-i csapás után a Pentagon tisztviselői napokig azt állították, hogy helyesen hajtották végre a támadást. Később ezt több hírügynökség is kétségbe vonta, és arról számoltak be, hogy a célba vett jármű vezetője valójában egy amerikai humanitárius szervezet alkalmazottja volt, és a Pentagonnak nincs arra vonatkozó bizonyítéka, hogy a kilőtt autóban robbanóanyag lett volna.

McKenzie szerint a járművet abban a meggyőződésben támadták meg, hogy az közvetlen fenyegetést jelent. „Most már biztos vagyok benne, hogy tíz civil, köztük hét gyermek is tragikusan meghalt ebben a csapásban” – mondta McKenzie. „Most már úgy értékeljük, nem valószínű, hogy a jármű és az áldoztok kapcsolatban álltak volna az ISIS-K-val, vagy közvetlen fenyegetést jelentettek volna az amerikai erőkre” – tette hozzá. McKenzie bocsánatot kért a végzetes hibáért, és elmondta, hogy az Egyesült Államok fontolgatja, hogy kártérítést fizet az áldozatok családjának.

„Ez egy szívszorító és szörnyű háborús tragédia” – mondta Mark Milley tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke. „Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy teljes mértékben átláthatóan kezeljük ezt az incidenst” – mondta.

Az augusztus 29-i dróncsapás helyszíne 2021. szeptember 11-én – Fotó: HAROON SABAWOON / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP
Az augusztus 29-i dróncsapás helyszíne 2021. szeptember 11-én – Fotó: HAROON SABAWOON / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP

A csapást megelőzően az amerikai hírszerzés azt jelezte, hogy feltételezett terroristák egy fehér Toyota Corollát használhatnak egy amerikaiak elleni támadáshoz – mondta McKenzie, aki az amerikai katonai műveleteket felügyelte Afganisztánban.

Augusztus 29-én reggel egy ilyen járművet észleltek egy olyan kabuli épületnél, amelyről az amerikai hírszerzés az előző 48 órában megállapította, hogy az Iszlám Állam helyi szervezete támadások tervezésére és előkészítésére használja. Az autót végig drónokkal követték, és amikor megállt néhány kilométerre a reptértől, – ahol az Iszlám Állam néhány nappal korábban több száz halálos áldozattal járó merényletet hajtott végre – úgy döntöttek, hogy kilőnek rá egy Hellfire rakétát. „Nyilvánvaló, hogy a hírszerzésünk tévedett ezzel a bizonyos fehér Toyota Corollával kapcsolatban” – tette hozzá.

A Egyesült Államok válaszcsapásként már augusztus 28-án végrehajtott egy hasonló dróntámadást az afganisztáni Nangarhar tartományban. Beszámolójuk szerint azzal a támadással megölték az Iszlám Állam afganisztáni szárnyának, a Horaszán Tartomány nevű terrorszervezetnek az egyik olyan tagját, aki terrorakciók kiterveléséért volt felelős. A támadást egy, a közel-keleti térségből indított Reaper drónnal hajtották végre, amikor a férfi egy másik IS-taggal egy autóban ült. A jelentések szerint mindketten meghaltak.

Frank McKenzie tábornok tábornok 2021. augusztus 18-án, Kabulban – Fotó: William URBAN / US NAVY / AFP
Frank McKenzie tábornok tábornok 2021. augusztus 18-án, Kabulban – Fotó: William URBAN / US NAVY / AFP

Lloyd Austin védelmi miniszter írásbeli nyilatkozatában kért bocsánatot az augusztus 29-i csapásért, amelyet „szörnyű hibának” nevezett. „Most már tudjuk, hogy nem volt kapcsolat a jármű vezetője és az Iszlám Állam között, és hogy a sofőr tevékenysége aznap teljesen ártalmatlan volt, és egyáltalán nem kapcsolódott közvetlen fenyegetéshez” – írta Austin.

Az autót a 37 éves Zemerai Ahmadi vezette, a rakéta épp akkor csapódott be, amikor a házuk előtti felhajtón leparkolt, a gyerekei pedig kiszaladtak hozzá. Az AP hírügynökség beszámolója szerint a férfi azon dolgozott, hogy amerikai vízumot szerezzen magának és családjának, mert féltette az életüket a táliboktól.

Az Amnesty International humanitárius segélyszervezet helyes lépésnek nevezte, hogy az amerikai hadsereg elismerte a hibát. „Az Egyesült Államoknak most el kell köteleznie magát az incidens teljes, átlátható és pártatlan kivizsgálása mellett” – mondta Brian Castner, az Amnesty International vezető tanácsadója. „A bűnösöket tisztességes eljárás keretében kell felelősségre vonni. A túlélőket és az áldozatok családjait folyamatosan tájékoztatni kell a nyomozás előrehaladásáról, és teljes kártérítést kell kapniuk” – mondta.

Adam Schiff kaliforniai demokrata képviselő, a képviselőház hírszerzési bizottságának elnöke azt mondta, hogy teljesebb magyarázatot kell kapniuk az esetről. „Tudnunk kell, mit rontottunk el a csapást megelőző órákban és percekben, hogy a jövőben megelőzzük a hasonló tragédiákat” – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!