Hollandia és Belgium lett a kokaincsempészet európai kapuja

2021. szeptember 8. – 10:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hollandián és Belgiumon keresztül áramlik a legtöbb kokain Európába. A fő útvonal ezzel láthatóan megváltozott, korábban Dél-Amerikából elsősorban Spanyolországon át jutott ez a fajta drog a kontinensre – írta az Euronews az Europol keddi bejelentésére hivatkozva.

Az útvonal északra terelődése nem meglepő, hiszen a belgiumi Antwerpen és a holland Rotterdam Európa legnagyobb kikötői a német Hamburg mellett.

2020-ban csak Antwerpenben 65 tonna kokaint foglaltak le a hatóságok – a hatalmas mennyiség azt sejteti, hogy a kontinensre így is óriási mennyiségben jut tovább a főként Kolumbiából érkező kábítószer – ezt jelzik a rekordfogások is.

Idén februárban német és belga együttműködéssel 23 tonna kokainra bukkantak a hajókkal érkezett konténerekben.

A béke lendítette fel a kokainpiacot

2016 óta jelentősen nőtt és átalakult a kábítószerpiac. Ez a Kolumbiában lényegében ötven éven át zajló polgárháború lezárását ígérő, 2016-ban megkötött békemegállapodásával van összefüggésben. A magát marxista baloldalinak valló Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) – amely szervezet az ország területének több mint harmadát ellenőrizte – ugyanis jelentős kokaintermelő régiókat tartott kontroll alatt, azóta azonban ez több csoport érdekszférájára bomlott fel. Mindez megváltoztatta a csempészek beszerzési forrásait, a közvetítők kiestek, az európai csoportok közvetlenül, egyre több helyről szerezhetnek be kokaint, amelynek a felvevőpiaca is nagy: becslések szerint Európában 4,4 millió kokainhasználó van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!