Felmondott a rendőr, aki sokkoló helyett pisztollyal lőtt le egy fekete fiatalt

2021. április 14. – 00:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Lemondott a 20 éves Daunte Wrightot igazoltatás során lelövő rendőr, és a rendőrkapitány is – írja a CNN. A fekete fiatalt vasárnap megállították a rendőrök, mert – a rendőri jelentés szerint – valami nem volt jó a forgalmival. Wright felhívta az édesanyját, amikor megállították, aki szerint azt mondta, hogy egy illatosító miatt állították meg.

Igazoltatás közben a rendőrök rájöttek, hogy elfogató parancs van a fiatalon, ezért meg akarták bilincselni. Még nem tudni, mit követett el korábban. Az egyik rendőr testkamerája felvette, ahogy bilincselés közben az egyik járőr annyit mond, hogy „Ne!”, majd Wright kicsavarta magát a szorításából és beugrott az autóba.

Ekkor Kim Potter figyelmeztette a fiatalt, hogy sokkolót fog használni, majd előhúzta a szolgálati fegyverét, és lelőtte Wrightot. Állítása szerint véletlen baleset volt, összekeverte a két fegyvert.

A CNN szerint Potter és Tim Gannon rendőrkapitány kedden beadták a felmondásukat. Az eset óta folyamatos tiltakozások zajlanak a városban, a tüntetők egy része már össze is csapott a rendőrökkel. Mike Elliot polgármester korábban azt mondta, hogy ki akarja rúgni Pottert, de erre végül nem volt szükség.

Tüntetők állnak szembe a rendőrökkel Minneapolisban – Fotó: Kerem Yucel / AFP
Tüntetők állnak szembe a rendőrökkel Minneapolisban – Fotó: Kerem Yucel / AFP

A nyomozás az ügyben még korai szakaszban van.

Most zajlik Derek Chauvin tárgyalása is. Az egykori rendőr tavaly kilenc percig térdelt George Floyd nyakán, majd a fekete férfi meghalt. Az eset után indultak el a feketéket érő rendőri erőszak ellen a hónapokig zajló BLM-tüntetések.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!