Ashli Babbitt: Trump- és összeesküvés-hívő, 35 éves veterán nő, akit lelőttek a Capitoliumban

2021. január 7. – 15:04

frissítve

Ashli Babbitt: Trump- és összeesküvés-hívő, 35 éves veterán nő, akit lelőttek a Capitoliumban
Tüntetők törnek be a Capitolium épületébe 2021. január 6-án – Fotó: Win McNamee / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A légierő 35 éves veteránja volt az a nő, aki a Capitolium épületében kapott halálos lövéseket, helyi idő szerint szerda délután Washingtonban, miután Donald Trump hívei megrohamozták az épületet. A Trumpot támogató, San Diegó-i Ashli Babbitt halálát a rendőrség mellett a nő családja is megerősítette.

Babbitt először egy élő közvetítés képein tűnt fel, amikor már mozdulatlanul feküdt a földön a Capitolium épületében, miközben Donald Trump hívei mászkáltak a folyosókon. Később előkerült egy videó, amelyen látszik, hogy akkor lőtték meg, amikor a befelé nyomuló tüntetők között egy betört ablakon keresztül próbált meg bemászni a képviselőházi ülésterem előcsarnokába.

A lövés egyik szemtanúja az újságíróknak a véres kezét felmutatva mesélt arról, hogy a lövés pillanatában Ashli Babbitt mellett állt, a meglőtt nő pedig ráesett és azt mondta, jól van, de már ekkor vérzett a nyakán, a száján és az orrán is. A rendőrök a férfi szerint visszavonulásra szólították fel a Capitolium ostromlóit és megtiltották, hogy felmásszanak a betört üvegablakokhoz, de a nő ennek ellenére megpróbált átmászni, akkor érte a lövés, amikor a kitört üveg helyén már épp átbújni készült. Arról is beszélt, hogy egy állványzaton áttörve, könnygázon keresztül jutottak be az épületbe.

A washingtoni rendőrség tájékoztatása szerint Ashli Babbittet egy civil ruhás rendőr lőtte mellkason, aki a Capitoliumban teljesített szolgálatot. Kritikus állapotban szállították kórházba, az MSNBC közvetítésében látszott, hogy az arcát és a nyakát is vér borította, amikor hordágyon tolták ki a Capitoliumból. A kórházban halt bele a sérüléseibe.

A lövöldözés miatt hivatalos belső vizsgálatot indítanak a rendőrségnél.

A családja szerint hazafi és elkötelezett Trump-támogató

Ashli Babbitt 14 évig szolgált a légierőnél, miután leszerelt, férjével egy medencék karbantartásával foglalkozó céget vezetett és működtetett San Diegóban. A cég honlapja külön kiemelte, hogy veteránok vállalkozásáról van szó.

Mindenki Donald Trump elkötelezett támogatójaként és nagyszerű hazafiként ismerte

– mondta róla halála után egy San Diegó-i tévécsatornának, a KUSI TV-nek a férje, aki nem tartott vele Washingtonba.

Ashli Babbitt anyósa, Robin Babbitt arról beszélt a médiában, hogy nem érti, miért vett részt a szerdai eseményekben, és nem tudja felfogni a történteket. Szerinte a nő férjét nem értesítették hivatalosan arról, hogy a nőt meglőtték, ezt a család is a tévéből tudta meg először.

Ashli Babbit – Fotó: Twitter / @Ashli_Babbitt
Ashli Babbit – Fotó: Twitter / @Ashli_Babbitt

A nő sógora, Justin Jackson később arról számolt be, hogy kapcsolatban van a washingtoni rendőrséggel, de nem árulták el neki, hogy mi vezetett lövöldözéshez. „Ashli szerette ezt az országot, és megtiszteltetésnek érezte, hogy fegyveres erőinkben szolgált” – mondta Jackson, aki szerint sógornője szenvedélyes és elkötelezett volt az iránt, amiben hitt.

Koronavírus-tagadó és QAnon-posztok a Twitteren

Ashli Babbitt CommonAshSense néven aktívan twitterezett, hangosan támogatta Donald Trumpot, gyakran osztotta meg a konzervatív és jobboldali figurák és weboldalak tartalmait.

A Trumpot támogató bejegyzései között annak a QAnon-mozgalomnak a posztjai is rendszeresen felbukkantak, amely szerint prominens demokraták vezetik azt a sátánista pedofil hálózatot, aminek tagjai gyerekeket rabolnak, megeszik őket, sőt a vérüket isszák, hogy örökké éljenek. Az összeesküvés-elmélet hívei Donald Trumpra magváltóként tekintenek, akinek a küldetése, hogy leszámoljon ezzel a pedofilhálózattal.

Megosztott magáról olyan képet, amin Make America Great Again feliratú sapkát visel, és olyat is, amin QAnon-pólóban pózolt szeptemberben a Donald Trumpot támogatók hajós felvonulásán.

Halála előtt két nappal reagált egy Twitter-bejegyzésre, amiben valaki azt írta, azért érkezett Washingtonba, hogy elvégezze Isten munkáját. Erre válaszolva jelezte Babbitt, hogy másnap már ő is ugyanezért lesz ott a fővárosban. Egy keddi posztjában pedig azt írta, hogy 24 órán belül lecsap a vihar Washingtonra, a sötétségből világosság lesz és ezt semmi sem állíthatja meg.

Volt olyan bejegyzése, amiben „kibaszott vicc”-nek nevezte a koronavírust, decemberben pedig „komcsi átverés”-ként posztolt a kaliforniai kijárási korlátozásokról. Szintén decemberben írt arról is a Twitteren, hogy a kormány tagjai eladták a lelküket az ördögnek, de ezt Isten tudja, látja, hamarosan eljön és semmi sem állíthatja meg ezt.

De nem az elmúlt hónapokban lett aktív online szószólója a politikai nézeteinek, a Business Insider kiemeli a tweetjei közül például azt a 2018-as videót, amiben több kaliforniai demokrata politikus (köztük a leendő alelnök, Kamala Harris) ellen is felszólalt, azzal vádolva őket, hogy bevándorláspártiak. A még csak Kalifornia szenátoraként politizáló Harrisre különösen dühös volt ekkor, amiért a demokrata politikus az ICE, azaz az amerikai Bevándorlási és Határvédelmi Hivatal módszereit a Ku-Klux-Klan módszereihez hasonlította.

Négy halálos áldozatról lehet tudni

Ahogy arról a Telex korábban részletesen beszámolt, szerdán több száz Trump-párti tüntető tört be a washingtoni Capitoliumba, az amerikai törvényhozás épületébe, ahol az elektori szavazatok hivatalos megszámlálása, ezzel Joe Biden győzelmének hitelesítése zajlott. Az ülést felfüggesztették, az épületet lezárták, Mike Pence alelnököt kimenekítették, Kamala Harris megválasztott alelnököt is biztonságba vitték.

A tüntetők dulakodtak a rendőrökkel, porral oltóval fújkáltak, ablakokat törtek be és törvényhozók irodáit is felforgatták. Az épületen kívül is kaotikus jelenetek alakultak ki, nem messze pedig két csőbombát találtak.

A képviselőházi ülésteremnél a capitoliumi rendőrök a fegyverüket használva védték az elbarikádozott bejáratot.

Fotó: Drew Angerer / Getty Images / AFP
Fotó: Drew Angerer / Getty Images / AFP

Nem Ashli Babbitt volt az ostrom egyetlen áldozata. Egy férfi az épületen kívül sérült meg életveszélyesen. Három másik ember pedig meghalt a közelben, de nem egyértelmű, hogy ők is részt vettek-e az ostromban. Tizennégy rendőr is megsérült. Trump híveinek többezres demonstrációján felszólalt maga az elnök is, aki kijelentette, soha nem ismerik el a vereségét, ezután vonultak át a tüntetők a Capitoliumhoz.

A leköszönő elnök később videón arra kérte az embereket, hogy békében menjenek haza, de ismét alaptalanul elcsalt választásról beszélt, aztán a Twitteren arról írt, hogy ez a következménye annak, hogy elcsalták a szavazást. A Twitter legalább 12, a Facebook 24 órára zárolta Trump fiókját.

Végül a rendőröknek a Nemzeti Gárda segítségével sikerült megfékeznie a tüntetőket, így később folytatódhatott az eredmények hitelesítése, ami után a kongresszus jóváhagyta az eredményt, bejelentve, hogy Joe Biden lesz az Egyesült Államok következő elnöke január 20-i hivatalba lépésétől számítva.

Donald Trump helyi idő szerint hajnalban megismételte, hogy nem ért egyet az eredménnyel, de átadja a hatalmat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!