Védőoltásért imádkozott a pápa az üvegfal mögött

2020. december 25. – 14:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ökológiai válság és a koronavírus állt Ferenc pápa üzenetében, amelyet a járvány miatti intézkedéseknek megfelelően nem a Szent Péter-bazilika központi lodzsáján, hanem a lodzsa üvegajtajai mögött lévő áldási teremben mondott el. A pápa szerint a jelenlegi helyzetben minden korábbinál nagyobb szükség van a testvériségre – írta az MTI.

A hagyományos karácsony napi üzenetében pénteken Ferenc pápa, azért imádkozott, hogy véget érjen a világ szenvedése, és létrejöjjön az emberek közötti egység. A pápa felhívta a figyelmet, hogy az új koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni védőoltást mindenki számára elérhetővé kell tenni, különös tekintettel a legsérülékenyebb csoportokra. Egyelőre kétséges, hogy a vakcinához a szegényebb és gazdagabb országok a kezdetektől egyenlő arányban férhetnek hozzá – erről szóló cikkünket itt olvashatja. Könnyen lehet, hogy a legszegényebb országoknak akár 2024-ig is várniuk kell.

„Újítsa meg Isten fia a politikai és kormányzati vezetőkben a nemzetközi együttműködés szellemét, az egészségügyi gondoskodással az élen, hogy mindenki megkapja a védőoltásokat és a kezelést. Egy olyan kihívással szemben, amely nem ismer határokat, nem emelhetünk falakat. Mindnyájan ugyanabban a csónakban evezünk” – mondta a pápa, aki imádkozott a koronavírus-világjárvány sújtotta emberekért, közöttük a karantén miatt családi erőszakot elszenvedő nőkért is.

Ferenc pápa megemlékezett a háborúk áldozatairól és a válság sújtotta területeken élőkről, békét és fegyverszünetet szorgalmazva a világ számos országában, így Szíriában, Líbiában, Jemenben, Hegyi-Karabahban, Dél-Szudánban, Nigériában és Irakban, valamint szorgalmazta Izrael és a palesztinok közötti békekötést.

A pápa szót ejtett a családi találkozások nehézségeiről is a járvány közepette.

Olaszországban a koronavírus-járvány miatt országos karantén van érvényben a karácsonyi és újévi ünnepek idején, így a Szent Péter tér és -bazilika sem látogatható a pápai szertartások idején.

Kattintson ide a Telex legfrissebb híreiért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!