12 éve nem látott pusztítás a brazíliai esőerdőkben

2020. december 1. – 00:37

Másolás

Vágólapra másolva

Rekordtempóban pusztult az amazonasi esőerdő Brazíliában: 2019 augusztusa és 2020 júliusa között összesen 11 088 négyzetkilométernyi növényzet semmisült meg, ami 9,5 százalékos növekedést jelent az előző 12 hónaphoz képest.

A BBC a Brazil Űrkutatási Intézet közlése nyomán arról ír: Amazóniában 2008 óta, azaz 12 éve, nem pusztult el ekkora területű esőerdő, mint a megnevezett időszakban. A tudósok szerint Jair Bolsonaro brazil elnök tavaly januári hivatalba lépésével gyorsult fel az esőerdők pusztulása.

A Föld tüdejének tartott esőerdő csaknem hárommillió állat- és növényfajnak, valamint közel egymillió bennszülöttnek ad otthont, ám a térségben pusztító erdőtüzek, az illegális fakitermelés, a bányászat és a földművelés terjeszkedése miatt komoly károkat szenved.

A brazil elnököt már tavaly súlyos nemzetközi bírálat érte, amiért nem tett eleget az óriási kiterjedésű tüzek megfékezésére a térségben. Bolsonaro még az ősszel is tagadta a tüzek terjedését, amiért továbbra is az aktivista csoportokat és a bennszülötteket tette felelőssé, akik szerinte gyújtogatásokkal próbálják a hatalmát gyengíteni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!