Visszakapja munkáspárti tagságát Jeremy Corbyn

2020. november 17. – 22:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A brit Munkáspártot korábban vezető Jeremy Corbyn párttagságát október végén függesztették fel, miután a brit kormány fennhatósága alatt álló Esélyegyenlőségi és Emberi Jogi Bizottság (EHRC) úgy találta, vezetése idejében nem vették elég komolyan a párton belüli antiszemita megnyilvánulások elleni fellépést. A Reuters beszámolója szerint a 71 éves Corbyn – aki a legutóbbi választási vereség óta nem vezeti már a Labourt – 3 hét után most visszakapja a felfüggesztett tagságát. Corbyn üdvözölte a fejleményt, és azt mondta: „a mozgalmunknak most össze kell tartania és közösen fellépnie, hogy legyőzhessük a súlyosan kártékony konzervatív kormányt”.

A volt pártvezetőt sorozatosan támadták antiszemitizmussal (illetve azzal, hogy elbagatellizálja az antiszemitizmus kérdését a Munkáspárton belül) pártelnöksége idején és utána is, de ő ezeket a vádakat mindig tagadta. A Corbyn-féle markánsabb baloldali Labour-szárny szerint az antiszemitizmus inkább csak egy ürügy volt a kikezdésére, maga Corbyn azt nyilatkozta a felfüggesztéskor, hogy az egész kérdést felfújta a média és a politikai ellenfelei, illetve hogy az antiszemitizmus elleni fellépését a pártbeli bürokrácia gátolta meg. Az EHRC jelentésében egyébként az szerepelt, hogy a Munkáspárt több ponton is megsértette az egyenlő bánásmódról szóló törvényt. A bizottság egészen pontosan az antiszemitizmussal kapcsolatos panaszok politikai befolyásolását, az ezeket kezelő emberek nem megfelelő képzését és a zaklatást emelte ki.

Keir Starmer, aki Corbyn lemondása óta vezeti a Munkáspártot, és igyekszik minden fronton elhatárolódni a Corbyn alatti irányvonaltól, Twitteren azt írta: „tudom, hogy ez egy fájdalmas nap a zsidó közösségnek és azoknak a párttagoknak, akik harcoltak az antiszemitizmus letöréséért. Abszolút elszánt vagyok abban, hogy biztonságos hellyé tegyem a Munkáspártot a zsidó emberek számára.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!