Biden nyerte az elnökválasztást, ő lesz az Egyesült Államok következő elnöke

2020. november 3. – 18:08

frissítve

Biden nyerte az elnökválasztást, ő lesz az Egyesült Államok következő elnöke
Joe Biden győzelmi beszéde Wilmingtonban november 7-én – Fotó: Tasos Katopodis / Getty Images North America / Getty Images via AFP

Másolás

Vágólapra másolva
  • Magyar idő szerint szombat délután egymás után hirdették ki az amerikai nagy tévék és hírügynökségek, hogy a demokrata Joe Biden megnyerte az amerikai elnökválasztást Donald Trump elnökkel szemben.
  • Bidennek 253 elektora volt, Trumpnak 214, miután pedig a CNN, az ABC, az NBC, a BBC sorra ítélte behozhatatlannak a demokrata jelölt előnyét a kulcsfontosságú Pennsylvaniában, Biden 273 elektorral átlépte a győzelemhez szükséges 270-et.
  • Azóta Nevadát is Bidennek adták a tévécsatornák, így már 279 elektornál jár.
  • Biden pénteken tudott fordítani Pennsylvaniában, ahol 0,5 százalékponttal, több mint 34 ezer szavazattal vezet, és a tévék adatelemzői szerint a hátralévő szavazatok többségét is ő fogja kapni.
  • Még több államban is számolnak, és két másikban is Biden vezet, ezért az előnye tovább nőhet később. Trump viszont Pennsylvania nélkül már nem tudott nyerni.
  • Georgiában is átvette a vezetést Biden, és már több mint 9000 szavazat az előnye, de várhatóan újraszámolás jön az államban.
  • Arizonában Trump került közelebb Bidenhez, de az csak a végére derülhet ki, hogy be tudja-e érni.
  • Biden győzelmi beszédében azt mondta, olyan elnök lesz, aki egyesíteni, nem pedig megosztani akar, minden amerikaiért dolgozni fog, Trump szavazóitól pedig azt kérte, adjanak egymásnak esélyt.
  • Trump bejelentette, hogy nem ismeri el Biden győzelmét, szombaton is azt írta ki a Twitterére, hogy ő nyert sok szavazattal.
  • Trump kampánycsapata több szoros államban bírósághoz fordulna, és újraszámolást akar kérni.

Élő, folyamatosan frissülő hírfolyamunk az amerikai elnökválasztásról

Noha magyar idő szerint szombat este háromnegyed hatig az összes nagyobb amerikai tévécsatornán Joe Bident jelentették be az elnökválasztás győzteseként, az M1-en szombat éjfélig még mindig nem ismertették a választás eredményét. A választásról a fél nyolcas, egy óra hosszú híradóban mindössze egy percig beszéltek, annyit mondtak, hogy „továbbra sincs hivatalos eredmény az amerikai elnökválasztáson”. Ezt ismételték meg az este tízes híradóban is.

Ebben a cikkünkben megtekintheti, pontosan mi hangzott el a köztévében.

Megnyitották a wilmingtoni Chase Center parkolóit Biden magyar idő szerint éjjel kettőkor várható győzelmi beszéde előtt. A demokrata jelölt a kampányban is autós nagygyűléseket tartott, figyelve a koronavírus-járvány miatti előírásokra, míg Donald Trump több ezer fős rendezvényeken beszélt, amiken azonban nem tartották be a távolságtartási szabályokat, és a többség maszkot sem viselt.

Biden beszéde mellé lesz tűzijáték is, amit egy közeli baseball-pályán helyeztek el egyelőre, és konfettiágyút is használnak majd. (CNN)

Joe Biden legidősebb unokájának Twitter-bejegyzése alapján a frissen megválasztott elnök magyar idő szerint hajnali kettőkor kezdődő győzelmi beszéde előtt gyerekeivel és unokáival ünnepelt.

Röviden: más adófilozófiát, gyengébb dollárt, kevesebb világkereskedelmi korlátozást, több klímavédelmet, nagyobb inflációt.

Hosszabban: A leendő Biden-kormány és a tőzsde viszonyát boncolgató cikkünkben elolvashatja.

Több mint 6 órán át nem jelentkezett Twitteren újabb üzenettel Donald Trump, aki épp golfozott, amikor az amerikai média bejelentette, Joe Biden nyerte az elnökválasztást. Trump, aki azóta visszatért a Fehér Házba, helyi idő szerint nem sokkal délután 5 előtt (magyar idő szerint 23 óra előtt) két bejegyzéssel is jelentkezett.

Ezekben saját győzelmét hirdette ki ismét – ezek szerint Biden sikeréről még nem hallott –, a rá érkezett 71 millió szavazatot méltatta, és újra elismételte, hogy a republikánus párt választási ellenőrei elől elzárt módon „rossz dolgok” történtek, amire korábban még nem volt példa. Hozzátette, hogy milliók kaptak levélszavazathoz szükséges szavazólapot, holott nem is kértek.

A választási csalás gyanúját ezúttal sem támasztotta alá bizonyítékkal, de sietve, egy második üzenetben gyorsan megjegyezte, hogy még soha nem kapott hivatalban levő, a választáson újrainduló elnök 71 millió szavazatot.

A választást követő híroldalak közül egynél sem kapott még 71 millió szavazatot Trump, 70,36 millión áll, de ezt a kerekítést elnézhetjük neki, azt viszont nem, hogy sem a győzelmét, sem a választási csalást nem támasztja alá semmi.

Egy Puerto Ricó-i zászlót viselő férfi egy csomag vécépapírt dobott át a Fehér Házat körbevevő kerítés fölött Biden győzelmének bejelentése után, megemlékezve arról, amikor Trump 2017 októberében vécépapír gurigákat dobált a tömegbe a hurrikán sújtotta Puerto Ricón.

Lényegében minden amerikai nagyvárosban ellepték az utcákat az ünneplő tömegek, miután bejelentették Joe Biden győzelmét az elnökségért zajló harcban.

Ünneplő tömeg a Fehér Ház előtt WashingtonbanFotó: Samuel Corum/Getty Images/AFP
Ünneplő tömeg a Fehér Ház előtt WashingtonbanFotó: Samuel Corum/Getty Images/AFP
Táncoló lány MinneapolisbanFotó: Nicholas Pfosi /Reuters
Táncoló lány MinneapolisbanFotó: Nicholas Pfosi /Reuters
PhiladelphiaFotó: Eduardo Munoz / Reuters
PhiladelphiaFotó: Eduardo Munoz / Reuters

Közép- és Kelet-Európa vezetői sorra gratuláltak a győzelemhez Joe Bidennek, a szlovén miniszterelnök, Janez Janša viszont érdekesnek találta, hogy még végeredmény sincs, de már győztest ünnepelnek. A környékbeli országok vezetőinek reakciói itt olvashatók cikkünkben.

Az Egyesült Államok elnöke továbbra sem nyilatkozott azon felül, hogy a kampánystábján keresztül kiadott közleményben nem ismerte el Joe Biden győzelmét. Belefért viszont az idejébe, hogy befejezze a virginiai golfklubjában a játszmát, pózoljon egy épp a golfklubban házasodó menyasszonnyal, majd visszaindult a Fehér Házba.

Donald Trump távozik a golfpályájáról – Fotó: Carlos Barria / Reuters
Donald Trump távozik a golfpályájáról – Fotó: Carlos Barria / Reuters

Helyi tudósítók szerint a golfpályához vezető út kezdett megtelni kíváncsiskodókkal, akik Donald Trump távozására vártak.

Donald Trump kivételt képzett az elnökök sorában, neki ugyanis nem volt kutyája a Fehér Házban, Joe Biden elnökké választásával viszont rögtön két német juhászkutya is lesz az elnök rezidenciáján. Trump az első elnök volt kutya nélkül 1897 óta.

A két kutya neve Major és Champ – utóbbi már akkor a Biden család tagja volt, amikor Biden alelnök volt, míg Majort 2018-ban egy delaware-i menhelyről fogadták örökbe.

„Sokat kell dolgoznunk, hogy felülkerekedjünk a jelen kihívásain. Dolgozzunk együtt!” – írta a francia elnök a Twitteren.

Sokat nem számít már, mivel Pennsylvania eldőlt, de több hírforrás, így többek között a BBC, a Reuters, az NBC News és a CNN is azt jelentette, hogy Nevadában is behozhatatlannak látják Joe Biden előnyét, aki így további 6 elektorral gazdagodhat, 279-re növelve az elektorok számát.

A pillanatnyi állás szerint 94%-os feldolgozottságnál 2 százalékpont Joe Biden előnye Nevadában, a szavazatokat nézve több mint 25 ezerrel vezet Donald Trump előtt.

Rudy Giuliani, Donald Trump ügyvédje és egyik legfőbb szövetségese is részt vett az elnök kampánystábja által szombatra, Philadelphiába összehívott sajtótájékoztatón, ahol Giuliani elmondta, hogy hétfőn több keresetet is beadnak a philadelphiai választási eredményeket megtámadva, mert több halott nevében – köztük a színész Will Smith apjáéban is – adtak le szavazatot. (Erre még nem hoztak nyilvánosságra bizonyítékot.)

Giuliani szerint a Pennsylvaniában látott előnyt nem lehet nem korrupt módon elveszteni, és legalább 50-60 választási megfigyelőt tud, akiket nem engedtek a levélszavazatok egyetlen részletét sem megtekinteni. Hasonló ok miatt már indított egy keresetet az államban a Trump-kampány, de ott az derült ki, hogy ugyanannyi megfigyelőjük ugyanúgy dolgozhatott, ahogy a demokrata oldal emberei tehették.

Joe Biden a kampányában is nagy hangsúlyt fektetett a koronavírus-járvány elleni védekezés megerősítésére, illetve új alapokra helyezésére, amit az is jól jelez, hogy órákkal azután, hogy eldőlt, ő nyerte a 2020-as elnökválasztást, máris arról érkeztek hírek a CNN-hez, hogy Biden már hétfőn megnevezheti a 12 fős koronavírus-akciócsoportjának tagjait.

A CNN úgy tudja, hogy az akciócsoportot három, egyenragú szakember vezeti majd:

  • a korábbi országos tisztifőorvos Vivek Murthy,
  • az amerikai élelmiszer-, és gyógyszerfelügyelet (FDA) korábbi vezetője, David Kessler,
  • illetve a Yale Egyetem orvosa, Dr. Marcella Nunez-Smith.

Biden várhatóan hetekig nem nevezi majd meg a későbbi kormányának tagjait, az akciócsoportot viszont már hétfőn felállíthatja névlegesen.

A brit miniszterelnök a Twitteren gratulált Biden győzeleméhez és Kamala Harris történelmi sikeréhez. Azt írta, az USA az Egyesült Királyság legfontosabb szövetségese, és alig várja hogy együtt dolgozhassanak közös céljaikért, a klímaváltozás megállításától kezdve, a kereskedelmen át, az állambiztonságig.

A 2012-es elnökválasztáson Barack Obamával szemben alulmaradó Mitt Romney gratulált elsőként a republikánus szenátorok közül Joe Biden és Kamala Harris győzelméhez.

Romney, aki felesége nevében is gratulált, azt írta, hogy mindketten jó akaratú és csodálatra méltó jellemű emberként ismertek, és imádkoznak, hogy áldott napjaik, éveik legyenek.

Az Egyesült Államok 44. elnöke is gratulált korábbi alelnöke, Joe Biden győzelméhez. A Twitteren közzétett nyilatkozatában azt írta, hogy nem lehetne büszkébb, hogy gratulálhat Bidennek és Harrisnek a győzelemhez. Kijelentette, hogy Bidenben megvan az, ami az elnökséghez kell, és minden amerikai érdekeit figyelembe fogja venni elnökként, akár rá szavaztak, akár nem. Végül megköszönte mindenki áldozatos munkáját, aki valamilyen formában segítette a Biden-kampány munkáját.

A másik két még életben lévő demokrata elnök is gratulált. A 96 éves Jimmy Carter nyilatkozatot adott ki, melyben azt írta, hogy ő és felesége, Rosalynn Carter gratulálnak Bidenék sikeres kampányához, és bizakodóak, hogy Biden elnöksége pozitív változást hoz majd.

Bill Clinton, az USA 42. elnöke arról írt a Twitteren, hogy győzött a demokrácia, és hogy Bidenék egyesíthetik a nemzetet. Mindeközben Jeb Bush, George H. W. Bush elnök fia, George W. Bush elnök öccse is gratulált. A Twitteren azt írta, hogy imádkozni fog, hogy Biden sikeres elnök lehessen.

Miközben a nagy tévék bejelentették Joe Biden győzelmét, Trump-támogatóinak egy néhány száz fős csoportja a michigani törvényhozás épületének lépcsőjén és az épület előtt gyülekezve azt skandálta, hogy „Újabb négy év”, „Mi győztünk”. Az egyik felszólaló azt mondta, hogy mindennap kimennek tüntetni a törvényhozáshoz, és újraszámolást fognak követelni.

Michiganben 50,5 százalékkal nyert Biden, Trump 47,9 százalékot ért el, a két jelölt között 147 897 szavazat a különbség.

Donald Trump amerikai elnök 2020 november 7-én a Trump National Golf Club golfpályáján a virginiai Sterlingben – Fotó: Olivier Douliery / AFP
Donald Trump amerikai elnök 2020 november 7-én a Trump National Golf Club golfpályáján a virginiai Sterlingben – Fotó: Olivier Douliery / AFP

Azt nem tudni, hogy pont golfozás közben kapta-e a hírt Trump, hogy a nagy tévék és hírügynökségek sorra hirdették ki Biden győzelmét, de a golfklubjában volt, és több fotóügynökség is készített róla azokban az órákban képeket a pályáról.

Nancy Pelosi demokrata házelnök is gratulált Bidennek és Harrisnek, akik minden korábbi rekordot meghaladó 75 millió szavazatot kaptak, amivel történelmi győzelmet értek el, és a demokraták felhatalmazást kaptak a terveikhez. Korábban a Twitteren pedig azt írta, „itt az ideje a sebek gyógyulásának és a közös növekedésnek.”

A BBC által megkérdezett szakértők szerint szinte semmi esély arra, hogy bírósági úton akár csak egy állam végeredménye megforduljon, nem hogy a teljes elnökválasztásé.

Hannah McKay / Reuters
Hannah McKay / Reuters

Kamala Harris, Biden leendő alelnöke kirakott egy videót a Twitterére, amin az látszik, ahogy telefonon beszélt Bidennel, és gratulált neki az elnökséghez, és a sikeres kampányukhoz. „Megcsináltuk, Joe!” – mondta a férje által készített felvételen.

Addig családjával tölti az idejét wilmingtoni otthonában, és telefonon beszél szövetségeseivel, és a világ számos vezetőjével. A már megírt győzelmi beszédén is még alakítanak az utolsó pillanatig, mondták források a CNN-nek.

Egy nyilatkozatot is kiadott az USA következő elnöke. Azt írja:

„Megtisztelő, hogy az amerikai nép belém és Harris megválasztott alelnökbe fektette bizalmát. A példátlan akadályok ellenére rekordsok amerikai szavazott. Újra bebizonyítva, hogy a demokrácia mélyen Amerika szívében dobog. A kampány végeztével itt az ideje, hogy a haragot és a durva retorikát félretegyük együtt, egy nemzetként. Itt az idő, hogy Amerika egyesüljön. És meggyógyuljon. Mi vagyunk az Amerikai Egyesült Államok. És nincsen semmi, amit ne tudnánk megcsinálni, ha együtt csináljuk.”

Már megválasztott elnökként és megválasztott alelnökként szerepelnek.

Sorra jönnek a külföldi vezetők reakciói Biden győzelmére. Justin Trudeau kanadai miniszterelnök azt írta, már nagyon várja, hogy együtt dolgozhassanak, és kiemelte a két ország különleges viszonyát.

Micheál Martin ír miniszterelnök azt írta, hogy Biden egész életében igaz barátjuk volt, és gratulált már Nicola Sturgeon skót miniszterelnök is.

Fotó: Andrew Kelly / Reuters
Fotó: Andrew Kelly / Reuters
Fotó: Andrew Kelly / Reuters
Fotó: Andrew Kelly / Reuters
Fotó: Rachel Wisniewski / Reuters
Fotó: Rachel Wisniewski / Reuters

Hagyományosan szokott lenni a megválasztott elnök és a távozó elnök között a választás után egy találkozó az ovális irodában, ez Trump és Barack Obama között három nappal az elnökválasztás eredménye után volt. Most a CNN-nek források azt mondták, Trump nem készül meghívni ilyenre Bident, ugyanis nem is ismeri el ellenfele győzelmét.

Trump vereségében Orbán bukását is látja a magyar ellenzék – cikkünk a magyar ellenzéki reakciókkal itt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!