Vesztegzár alá helyezték Lisszabont a delta variáns terjedése miatt

2021. június 18. – 16:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A portugál hatóságok pénteken 15 órától vesztegzár alá helyezték Lisszabont és több környező települést, hogy így akadályozzák meg a koronavírus indiai (delta) variánsának elterjedését az országban. A portugál fővárosban és környékén 2,8 millió embert érint az intézkedés, ők hétfő reggel 6 óráig nem hagyhatják el a területet, ahová a beutazás sem engedélyezett – írja a Correio da Manhã portugál napilap.

„Ez nem járványvédelmi intézkedés, hanem kísérlet arra, hogy megfékezzük azt, amit Lisszabonban tapasztalunk” – mondta Mariana Vieira da Silva kabinetminiszter, és hozzátette, hogy a járványhelyzet romlása miatt lassítani fogják a korlátozások feloldását. Szerinte a helyzet aggasztóbb, mint az előző hetekben volt. Lisszabonban nagyjából 300 új fertőzött jut 100 ezer lakosra.

A portugál fővárosba utazó külföldi turisták kivételt képeznek a hétvégi vesztegzár alól, és továbbra is ki-be járhatnak a térségben. Az intézkedés a repülőjáratokra és a munkaügyi célú utakra sem vonatkozik. A tízmillió lakosú Portugáliában 1350-nel nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma szerdán, február óta ez volt a legnagyobb emelkedés – írja az MTI.

Lisszabon 2021. június 12-én – Fotó: NUNO CRUZ / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP
Lisszabon 2021. június 12-én – Fotó: NUNO CRUZ / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

A fertőzések száma azt követően indult emelkedésnek, hogy Portugália alig egy hónappal korábban megnyitotta határait az Európai Unióból és Nagy-Britanniából érkező látogatók előtt. A delta variáns Nagy-Britanniában is sebesen terjed, az új megbetegedések szinte mindegyikéért ez a változat felelős.

A szlovák kormány is aggódik a magyar–portugál Eb-meccs járványügyi következményei miatt, ugyanis több száz szlovákiai állampolgárságú szurkoló vegyült a portugál drukkerekkel a telt házas Puskás Arénában kedden. Az egészségügyi minisztérium arra kéri a budapesti meccsen járt embereket, hogy Szlovákiába visszatérve teszteltessék magukat.

A delta variáns a kontinens másik végén, Oroszországban is terjed. Moszkvában néhány hét alatt megháromszorozódott az új betegek száma. Az elmúlt 24 órában 9056 új fertőzöttet regisztráltak a városban, ami új napi csúcs a koronavírus-járvány tavaly év eleji kitörése óta – írja az AFP.

Szergej Szobjanyin polgármester új korlátozásokat vezetett be, korlátozzák a gyülekezéseket és bezárták a Luzsnyiki stadionnál lévő Európa-bajnoki szurkolói zónát. „Nem akartam ezeket az intézkedéseket megtenni, de muszáj volt. A mai naptól kezdve a tömegrendezvényeket ezer főben korlátozzuk” – írta.

A moszkvai szurkolói zóna 2021. június 12-én – Fotó: DIMITAR DILKOFF / AFP
A moszkvai szurkolói zóna 2021. június 12-én – Fotó: DIMITAR DILKOFF / AFP

A polgármester pénteken azt is bejelentette, hogy június 29-ig meghosszabbította a már korábban bevezetett korlátozásokat, például a nagyobb bevásárlóközpontok, állatkertek, játszóterek és vendéglátóhelyeinek bezárását, valamint a bárok és éttermek 23 és 6 óra közötti zárvatartását.

A 146 milliós Oroszországban december óta mindössze 19 millióan kapták meg legalább az oltás első adagját. A 12 milliós Moszkvában csak 1,8 millió embert oltottak be legalább egyszer. Oroszország csütörtökön megelőzte Nagy-Britanniát, mint a legtöbb Covid-halálesetet regisztráló európai ország, az adatok szerint 127 992-en haltak meg náluk a fertőzés szövődményei miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!