Felmérték a koronából gyógyultaknál a tartós utóhatásokat, nem túl szívderítő

2021. április 23. – 00:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus nehezen múló utóhatásai, a long-Covid-szindróma komplex és egyelőre nehezen érthető tünetei a látszólag gyógyultaknál is sokáig fennmaradnak, sajnos vannak, akiknél krónikus, életen át tartó problémaként maradnak meg. Az utóhatásokról most a Nature-ben jelent meg friss tanulmány, de jó hírek helyett a később is magasabb halandóságról hoz számadatokat.

A világ legnevesebb tudományos lapjában csütörtökön megjelent kutatás 73 ezer amerikai páciens kórtörténetén alapszik. Olyan koronavírus-fertőzöttek adatait vonták be, akiken a betegség viszonylag könnyen ment át: enyhe és közepes lefolyású esetek, akik nem kerültek kórházba a Covid miatt. A legtöbb koronavírusos – szerencsére – így vészeli át a világon mindenhol a fertőzést, hiszen kórházba csak a legsúlyosabb esetek kerülnek, míg a többség néhány nap alatt túl van a betegségen.

De nem feltétlenül teljesen, és nem is véglegesen. A long-Covid, a tartós utóhatások sok olyan embernél is jelentkeznek, akik látszólag egész könnyen túlestek a fertőzésen. Hogy kiknél igen és kiknél nem, milyen tényezők hajlamosítanak erre, és mitől függ a tünetek ereje, formája és tartóssága, alig ismert egyelőre. Mivel komplex, sokféle tünetet kombináló, többféle szakorvosi ellátást igénylő, és ma még sokszor nehezen felismerhető szindrómáról van szó, az adatok is elég hiányosak. Mi nemrég képriportban mutattuk be a tartós szövődményekkel küzdők nehézségeit.

A mostani amerikai kutatás 73 ezer gyógyult fertőzött veterán adataival ezért is hiánypótló, de az eredmények nem túl megnyugtatók. A fő megállapítás, hogy a volt covidosok halandósága a gyógyulásuk után is jóval magasabb: a kórházba nem kerülteké a fertőzésük utáni 1-6 hónapban 60 százalékkal haladta meg azokét, akik egyáltalán nem voltak covidosok.

A long-Covidban nagyon különféle problémák jöhetnek elő, míg sokaknál nincs semmilyen utóélete a betegségnek. Akik nem ilyen szerencsések, egyaránt tapasztalhatnak tüdőproblémákat és más szervi bajokat, lehetnek szív- és érrendszeri, neurológiai és emésztési rendszerrel kapcsolatos problémáik, de a mentális egészség is csorbulhat, jelentkezhet szorongás, alvási rendellenességek és egyebek is. Jelentkezhet ezek közül csak egy, de egy sor tünet együttesen is.

„Mindennel találkoztunk” – mondta a New York Timesnak a kutatást vezető Dr. Ziyad Al-Aly az eredményekről. „Sokkoló volt mindezt együtt nézni, és látni a nagyságrendjét, őszintén szólva, még mindig megráz.” Vannak, akiknél az utóhatások idővel orvosi beavatkozás nélkül is elmúlnak, másoknál életen át tartó krónikus betegségek, vese- és szívproblémák, cukorbetegség alakulhat ki. Másoknál nehézlégzés vagy állandó fejfájás jelentkezik, és nincs igazából orvosi magyarázat a mögöttes okokra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!