Belső felvételek egy budapesti kaszinóból, ahol mintha nem is létezne a koronavírus-járvány

Legfontosabb

2021. március 2. – 08:27

frissítve

Belső felvételek egy budapesti kaszinóból, ahol mintha nem is létezne a koronavírus-járvány
Fotó: Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A maszkja a kabátjával együtt a kocsiban maradt, de „amúgy is csak vidékről jött fel gyorsan egyet pörgetni, aztán megy is” – mondja a Sofitel – Las Vegas Casino bejáratánál egy 30 év körüli férfi, akit így, maszk nélkül végül be is engednek. Én sokkal kevésbé voltam szerencsés, azonnal fennakadok a biztonsági rendszeren, nem jutok be pörgetni, a kiszűrődő villogó fényeket is legfeljebb lentről, a Dorottya utcáról bámulhatom. Öt évig még biztosan.

2025-ig ki vagyok tiltva az összes budapesti kaszinóból

– tudom meg a nőtől, aki a beléptetésemet intézné. Felajánlja, hogy hívja a menedzsert, derítsük ki, min buktam el, de szinte biztosra veszem, hogy egy tavalyi indexes cikk miatt vagyok tiltólistán. Méghozzá a legelőkelőbb listán, öt év ugyanis a maximum kitiltás.

Tavaly márciusban azután mentem el az egyik budapesti kaszinóba, hogy a kormány bejelentette: a vendéglátóhelyek csak délután háromig tarthatnak nyitva, a szórakozóhelyeknek, a moziknak és a színházaknak pedig be kell zárniuk.

A kaszinókat viszont teljesen kihagyták a felsorolásból, azok a rendeletek ellenére ugyanúgy működhettek. Felvételeket készítettem, melyeken jól látszott, az emberek maszk nélkül, sokszor szorosan egymás mellett játszanak. Erre hivatkoztunk a kormányinfón is, amire Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter akkor azt mondta, nem látja indokoltnak, hogy a kaszinók nyitva legyenek, és nem is érti, miért ne vonatkozna rájuk a rendelet. Gulyás kijelentése után a kaszinók már csak reggel héttől délután 15 óráig lehettek nyitva.

Senki nem szól, ha lekerül a maszk

A második hullámban már jobban odafigyeltek a kaszinók sérthetetlenségére. Amíg az éttermeket, mozikat, fitnesztermeket (legalábbis elvileg), állatkerteket és a legtöbb, szabadidős programlehetőséget kínáló helyet nem lehet látogatni, addig a kaszinók továbbra is nyitva lehetnek. Azok ugyanis

nem minősülnek vendéglátóipari egységnek,

de a kaszinók is csak úgy maradhatnak nyitva, ha betartják a járványügyi védelmi intézkedéseket. Ezeket néztük meg az elmúlt két hétvégén.

Rég nem látott nyüzsgés, felhőtlen hangulat, garantált 80-120 ember durván 150 négyzetméteren, orr alatt vagy tokán felejtett maszk, amiért soha senki nem szól, és egymást taposó emberek a rulettasztal körül. Kávét, üdítőt, de akár viszkit is kérhetünk, a teremben cikázó pincérek meg felszolgálják azt, szigorúan ingyen – ahogy békeidőben is –, hiszen nem egy vendéglátóhelyen vagyunk. Nagyjából így néz ki egy átlagos este az egyik fővárosi kaszinóban a járvány harmadik, felfutó szakaszában, amikor a kormány már az iskolák bezárását is belengette, csak hogy elejét tudja venni a vírus terjedésének.

A rendőrség arról nem vezet statisztikát, tavaly szeptember óta összesen hányszor ellenőrizték ezeken a helyeken, hogy betartják-e a járványügyi védelmi intézkedéseket, ezért konkrétan arra az öt budapesti címre kérdeztünk rá, ahol azok a kaszinók találhatók, amelyeket a két kormányközeli üzletemberhez, Garancsi Istvánhoz és Szalay-Bobrovniczky Kristófhoz köthető cég vett meg. A BRFK csak annyit közölt, hogy „folyamatosan ellenőrzik a védelmi intézkedések betartását, és jogsértő cselekmény észlelése esetén megteszik a szükséges intézkedéseket”. Hozzátették azt is, hogy a rendőri intézkedéseket az operatív törzs napi tájékoztatóin ismertetik. Egy olyan sajtótájékoztatón, ahol egyébként hónapok óta nem vehetnek részt az újságírók.

Arról korábban „belsősök” beszéltek a Telexnek, hogy a kaszinók egyébként nem annyira veszélyesek járványszempontból, igaz, ez nem feltétlenül az egészségügyi gondosságon múlik, hanem például a csalás elleni szabályokon. Emiatt például a kártyákat gyakran cserélik, ne lehessen cinkelni őket, a játékosok nem is nyúlkálhatnak a lapokhoz, ugyanakkor a játékgépnél sokan érintik ugyanazokat a felületeket, a rulettnél pedig nagy a zsetonfluktuáció, és bár biztos minden kaszinó elmondja hivatalosan, hogy milyen szakszerű fertőtlenítést végez, de valójában nem nagyon látni, hogy ez megakasztaná az ügymenetet.

Ugyanazt a zsetont fogdossa a krupié, a játékos és a kasszás is. A levegőztetésnek van egy központi, a teremmenedzser által felügyelt kezelőfelülete, a helyiség is különböző zónákra van osztva, de aztán, hogy a hőmérséklet-szabályozásra alkalmas rendszer mennyire tisztítja is a levegőt, az már egy másik kérdés.

Ha fontosnak tartja a független sajtót kattintson ide, és támogassa a Telexet!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!