Egy nap alatt 962-en haltak meg a járványban Németországban

Másolás

Vágólapra másolva

Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a koronavírusról szerdán.

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

A francia kormány még szeptemberben határozott úgy, hogy gyorsított eljárásban állampolgárságot ad azoknak a főleg egészségügyben dolgozó bevándorlóknak, akik a frontvonalban harcolnak a koronavírus-járvány ellen. A BBC szerint 74-en már meg is kapták az állampolgárságot az elmúlt napokban, 693-an pedig már a kérvényezés utolsó fázisában járnak. Eddig összesen 2890 frontvonalban küzdő bevándorló kérvényezte az állampolgárságot.

Dél-Korea jelenleg a járvány harmadik hullámával küzd, kedden 1092 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, az áldozatok száma pedig 739 volt az országban. Eközben egyre nagyobb a társadalmi nyomás nehezedik Mun Dzsein elnökre, egy közvélemény-kutatás szerint tíz dél-koreai közül hat úgy véli, hogy a kormány késlekedik a vakcinák beszerzésével. A helyi sajtó jelentős része amiatt kritizálja az elnököt, hogy túlságosan is hazai fejlesztésű oltóanyagokra akar támaszkodni, és késlekedik a már kész amerikai és európai vakcinák beszerzésével. A kormány korábban azt mondta, az oltások februárban kezdődhetnek el. Eközben a Dél-Koreában állomásozó amerikai katonákhoz már eljutottak a Moderna-vakcinák. A hatóságok Szöulban és környékén az ünnepek ideje alatt, december 23-tól január 3-ig betiltották a négy résztvevősnél nagyobb összejöveteleket. (Reuters)

Az Egyesült Arab Emírségek legfelsőbb iszlám hatósága, a Fatva Tanács úgy döntött, hogy a koronavírus elleni vakcinát akkor is megkaphatják a muszlimok, ha az sertés zselatint tartalmaz. Ezt azután jelentették ki, hogy egyes muszlim közösségekben aggályok merültek fel, mert az iszlám törvények tiltják a sertéshús fogyasztást. Abdallah bin Bayyah sejk, a tanács elnöke kijelentette, hogy az oltásokra nem vonatkozik ez a törvény, mert most az ember védelme előbbre való, ebben az esetben a sertés zselatint gyógyszernek, nem pedig ételnek tekintik. Dubajban szerdán kezdték el beoltani a lakosságot a Pfizer vakcinájával. Az országban eddig 645-en haltak meg a fertőzés szövődményei miatt. (The Telegraph)

A kanadai egészségügyi kormányhivatal (Health Canada) jóváhagyta, hogy a Moderna koronavírus elleni vakcináját is forgalomba hozzák az országban. Ez a második vakcina, amit Kanadában engedélyeztek, december 9-én a Pfizer/BioNTech által készített oltóanyagot hagyták jóvá. A Moderna oltóanyagából is két adag beadása szükséges a védettség kialakulásához, viszont könnyebben tárolható, mint a Pfizer-féle vakcina. Justin Trudeau miniszterelnök korábban bejelentette, hogy első körben 168 ezer darab Moderna-vakcinát kötöttek le, jövőre pedig további 20 millió adagra kötöttek szerződést. (CBC)

Az eddigi legszigorúbb korlátozásokat vezetik be Csehországban az ünnepekre. Bezáratják a nem alapvető fontosságú üzleteket, szolgáltatásokat és síterepeket, és szigorúbb kijárási tilalmat vezet be vasárnaptól. A kormány így akarja megelőzni, hogy ismét növekedjen a fertőzöttek és a kórházi ellátásra szorulók száma. Jan Blatny egészségügyi miniszter elmondta, hogy a kormány jóváhagyta a legmagasabb szintű készültséget. Csehországban kedden 10 ezer fölé emelkedett az új fertőzöttek napi száma, ami november 6. óta a legmagasabb. Az éjszakai kijárási tilalom 21 órától lesz érvényben, a nyilvános összejövetelek két főre korlátozódnak a családon kívül. A kormány január első hetében ül össze, hogy felülvizsgálja az intézkedéseket, amelyek január 10-ig érvényesek. (MTI)

A tojás, a rizs, a szappan és a vécépapír szerepel a korlátozási lista élén, amelyet a brit Tesco áruházlánc adott ki, mert a koronavírus mutációja miatt Nagy-Britannia és Európa kapcsolata kérdésessé vált, jószerivel leállt a forgalom, és az áruszállítás is meglehetősen nagy károkat szenved el.

A Trump-kormány megállapodott a Pfizer és a BioNTech gyógyszercégekkel további 100 millió adag koronavírus-vakcina megvásárlásáról. Az alku szerint a most lekötött mennyiség 70 százaléka már júniusig megérkezik. Ezzel az amerikai kormány már összesen 200 millió dózisra szerződött a Pfizerrel, ez a mennyiség feleennyi ember beoltására elég, de az alku része további 400 millió adag vásárlására jogosító opció. Továbbá a kormány a Modernától is vásárol 200 millió dózist, ezek júniusig beérkeznek. Sőt, Trumpék olyan oltóanyagokat is lekötöttek már (gyártónként 100 milliót), amelyeket az amerikai gyógyszerészeti hatóság (FDA) még nem is engedélyezett (Johnson & Johnson, AstraZeneca ,Novavax, Sanofi/GlaxoSmithKline) (Axios)

Alvászavar, depresszió vagy poszttraumás stressz-szindróma a leginkább jellemző lelki probléma az egészségügyi dolgozóknál a koronavírus-világjárvány időszakában. Most krízisintervenciós konzultációkkal próbálják segíteni őket Magyarországon is, erre a célra pedig kampányt is indítottak.

A karácsony előtti utolsó pillanatban is zajlik az ingyenes koronavírus-tesztelés a főváros több pontján. A Fővárosi Önkormányzat 7500 antigén gyorstesztet ajánlott fel lakosainak. Karácsony Gergely december 21-én jelentette be, hogy pár száz hely felszabadult, így újra megnyitják a jelentkezést. A mintavételi folyamat egyszerű és gyors, főleg, ha már kinyomtatott állapotfelmérő és a tesztet kiértékelő papírokkal a kezünkben érkezünk. Ezeket az online regisztráció után emailben küldi az önkormányzat. A Széna téren a regisztrációs pult mellett párhuzamosan tesztelnek egy piros sátorban és egy mentőautóban tetőtől talpig védelmi ruházatban az egészségügyi dolgozók. A tér elég szellős a várakozáshoz, az eredmény pedig az ígért 10-15 percen belül el is készül.

Várakozók a Széna téren a főváros ingyenes koronavírus-szűrőállomásán 2020. december 23-án – Fotó: Telex
Várakozók a Széna téren a főváros ingyenes koronavírus-szűrőállomásán 2020. december 23-án – Fotó: Telex

Már több mint 1 milliárd forinttal segítette Gattyán György a vírus okozta károk enyhítését, közölte a cégcsoport az MTI-vel. A Docler alapító-tulajdonosa, az ország egyik leggazdagabb embere karácsony előtt újabb 120 millió forintot adományozott, ezúttal is kórházaknak juttatott el pénzt, illetve gyerekotthonokban élő fiataloknak adott karácsonyi ajándékcsomagot, írták.

Így hat budapesti kórház kapott még karácsony előtt nagyobb összeget. Gattyán csakúgy, mint tavasszal, ezúttal is több, a védekezésben frontvonalban lévő fővárosi kórházat támogatott (Szent János kórház, Szent Imre kórház, Honvéd kórház, Uzsoki kórház, Dél-pesti, Tűzoltó utcai). A kórházak a pénzügyi adományt a védekezéshez szükséges eszközökre, gépekre, valamint a vírus elleni küzdelemben kiemelkedő munkát végző orvosok, ápolók elismerésére, támogatására fordítják.

Az egészségügynek nyújtott támogatással egyidőben az általa életre hívott Gattyán Alapítvány 100 gyermekotthonnak, összesen 3000 gyereknek juttatott el karácsonyi ajándékot. Játékokat, könyveket, elektronikai eszközöket küldtek, írták.

Egy Japánból december 21-én a hazájába visszatérő szingapúri állampolgár a világon elsőként használhatta a digitális Covid19 egészségügyi igazolást a határátlépés során, írja a CNN. Az International SOS, a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara és az AOKpass szerint ugyanis a Singapore Airlines SQ637 számú járatának azonosítatlan utasa az ICC AOKpass segítségével képes volt hivatalosan negatív Covid-19 PCR-tesztet bemutatni, amikor megérkezett a Changi repülőtérre.

„Ez volt az első alkalom, hogy egy nemzeti határvédemi és bevándorlási hatóság digitálisan ellenőrizhető egészségügyi bizonyítványt alkalmazott”, közölték, hozzátéve, hogy a tanúsítványt az utazást megelőzően a japán Shinagawa East Medical Center állította ki. A program fejlesztői szerint a digitális tanúsítványok nagy előrelépést jelentettek a korábban használt papírigazolásokhoz képest. Főként ezekben az időkben, amikor sok ország megköveteli az utasoktól, hogy a határon történő belépés előtt igazolják negatív Covid-teszttel az egészségüket. Ráadásul, mivel a Covid-elleni vakcina várhatóan világszerte bevezetésre kerül, a nemzeti hatóságok megkezdhetik annak igazolását is, hogy az embereket beoltották a fertőzés ellen.

Már hetedik hónapja egyetlen áldozatot sem szed a koronavírus Kínában a hivatalos adatok szerint. A világjárvány kiindulópontjának számító, 1,3 milliárdos lakosságú államban jelenleg mindössze 320 aktív fertőzöttről tudnak a hatóságok. Utoljára május 17-én jelentettek egy halottat, azelőtt pedig április 27-én szintén egyet. Kínában eddig összesen 4634-en vesztették életüket a koronavírus miatt. (Euronews) Arról, hogy Kínában elmaradt a második hullám, és ez minek köszönhető, ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

A német járványügyi hatóság szerdán 962 koronavírusos halálesetről számolt be – ez az eddigi legmagasabb idevágó adat az országban a járvány kezdete óta. A korábbi rekord 952 volt, azt az adatot december 15-én rögzítették.

A CNN szerint szerdán Németország további 24 740 koronavírus-esetet jelentett, így az országos összesített eredmények szerint már 1 554 920 fertőzöttet regisztráltak. Legalább 27 968-an haltak meg a koronavírus következtében eddig Németországban.

Zavargások törtek ki Doverben, miután késik a forgalom újranyitása Nagy-Britannia és Franciaország között, írja Twitter-oldalán a Sky News, amely videós tudósításban közvetíti az eseményeket.

Szerda hajnalban ugyan megállapodott a két kormány arról, újraindul a teherforgalom Nagy-Britannia és Franciaország között, az egyezmény értelmében ugyanakkor Franciaország negatív koronavírus-gyorsteszthez köti a belépés engedélyezését.

A francia hatóságok hétfőn 0 órától állították le a brit oldalról érkező teherforgalmat az Angliában feltűnt új koronavírus-változat gyors terjedése miatt.

Dover és a szemközti Calais a világ két legforgalmasabb nemzetközi tengeri kompkikötője; a karácsonyi áruszállítási csúcsidőszakban naponta átlagosan tízezer kamion kel át a két dokk között.

Szerbiába megérkezett az amerikai-német Pfizer/BioNTech új koronavírus elleni vakcinából egy kisebb szállítmány, 4800 dózis – jelentette a RTS szerb közszolgálati televízió szerdán. Az MTI szemléje szerint Mirsad Djerlek, az egészségügyi minisztérium államtitkára bejelentette: januárban további 350-360 ezer egységet várnak. Mint mondta, a most érkezett vakcinával az idősotthonok 70 évnél idősebb lakóit oltják be.

A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma szerdára Szerbiában 4080-nal 307 827-re, Koszovóban 137-gyel 49 306-ra, Észak-Macedóniában 756-tal 79 190-re, Montenegróban 258-cal 44 452-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 647-tal 106 892-re növekedett. A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában 49-cel 2782-re, Koszovóban tízzel 1272-re, Észak-Macedóniában 26-tal 2340-re, Montenegróban héttel 637-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 86-tal 3715-re nőtt.

Montenegró tovább szigorít az ünnepekre. Január 11-ig bezárnak a vendéglátóhelyek és leállítják a nemzetközi repülőjáratokat. Bosznia-Hercegovinában a rendőrség fokozottan fogja ellenőrizni a védelmi intézkedések betartását.

Szabadkozásra kényszerült Skócia miniszterelnöke, mert megsértette a járványügyi szabályokat, írja a Sky News. Nicola Sturgeon elnézést kért, miután fotók jelentek meg róla, amelyeken az látszik, hogy egy virrasztáson levette az arcmaszkját. A skót The Sun által közzétett fényképen látható, hogy Sturgeon egy bárban beszélget három nővel, és egyikőjük sem visel maszkot.

Skóciában a vásárlók és a személyzet arcának elfedése kötelező a vendéglátóhelyekre való belépéskor, és végig a zárt helyiségben tartózkodás során. Akik megszegik a járványügyi szabályokat, akár 60 font pénzbírsággal is sújthatók.

Nicola Sturgeon a Stable bárban és étteremben volt, miután részt vett egy skót kormánytisztviselő temetésén – írta a Sun. A hírre reagálva Sturgeon elsimerte, hogy a halotti toron „rövid időre” levette maszkját, hozzátéve:

„Ez egy ostoba hiba volt, és nagyon sajnálom. Mindennap a maszkok fontosságáról, ezért nem fogok mentségeket felhozni. Tévedtem, és sajnálom.”

A skót konzervatívok a bocsánatkérés ellenére élesen kritizálták a szabályszegés miatt a miniszterelnököt. „Azáltal, hogy elfelejti a szabályokat és nem mutat megfelelő példát, aláássa a nélkülözhetetlen közegészségügyi üzeneteket. Ez egy baklövés, amelyet egy átlagpolgár nem úszna meg. Nem vonatkozhat külön szabály Nicola Sturgeonra, és egy másik pedig mindenki másra.”

Vásárlók tömege zúdult az üzletekbe az elmúlt napokban, így a járvány és a válság ellenére arra is van esély, hogy az ünnepek előtti költekezés eléri a tavalyi szintet – írta a szerdai Magyar Nemzet. A lap úgy fogalmazott, hogy „megrohamozták” a boltokat a vevők az elmúlt három napban, miután a kormányfő bejelentette, hogy szentestére felfüggesztik a 20 órától érvényes kijárási korlátozást. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára felidézte, hogy a korábbi években is látványosan meglódult a forgalom a december 24. előtti napokban.

Most azonban a járványügyi könnyítés hatása is megfigyelhető, az intézkedés ösztönzi a költekezést

– vélekedett, örömét fejezve ki amiatt, hogy esélyes, hogy az ünnepek előtti kiadások elérik a tavalyi szintet. Bár idén a karácsonyt megelőző időszakban visszafogottabbnak bizonyult az ajándékvásárlás, a kereskedelem „lendületben volt” – összegzett Vámos György. Közölte azt is: december 23-án 19 óráig tartanak nyitva az üzletek, 24-én legkésőbb 14-kor bezárnak, és legközelebb 27-én fogadnak újra vevőket.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

1894 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 308 262 főre nőtt a Magyarországon beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 154 beteg, így az elhunytak száma 8 616 főre emelkedett. A napi adatokról bővebben itt írtunk.

Magyarország

Külföld

A világon már 77 975 705 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 716 633, a gyógyultaké 43 971 618 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint. Az adatokról bővebben ebben a cikkünkben olvashatnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!