Londonban bezárnak a múzeumok, az éttermek, a szállodák és a zárt terű szórakozóhelyek is a járvány miatt

2020. december 14. – 07:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírussal kapcsolatos legfontosabb hétfői hírek.

Kövesse velünk percről percre!

Mark Rutte holland miniszerelnök hétfőn bejelentette, hogy szigorúbb szabályozásokra van szükség a járvány megállításához, ezért keddtől legalább öt hétre bezárnak az iskolák, az üzletek, a múzeumok, a könyvesboltok, a sportcentrumok Hollandiában. Nyitva csak az élelmiszerüzletek, a gyógyszertárak és bankok maradhatnak, a kormány pedig azt kéri a lakosságtól, lehetőleg mindenki maradjon otthon, senki se tegyen szükségtelen kirándulást, és ne utazzon külföldre sem. A bárok és éttermek október közepe óta tartanak zárva Hollandiában, ez pedig kezdetben lassította a magas fertőzési arányt, az utóbbi napokban azonban ismét egyre több új fertőzöttet azonosítottak. (MTI)

Csehország visszatér a negyedik kockázati szintre, megint bezárják az éttermeket, a boltok viszont nyitva maradhatnak – írja az expats.cz. Az ország péntektől szigorúbb COVID-ellenes lépéseket vezet be, mivel ismét megszaporodtak a koronavírusos megbetegedések: az éttermek és a kocsmák péntektől zárva tartanak, a szállodáknak, az uszodáknak és a fitneszközpontoknak is be kell zárniuk, a boltok azonban továbbra is nyitva maradhatnak. Emellett este 11 órától reggel 5-ig éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be, alkoholt nem lehet a szabadban fogyasztani, és összesen hat ember gyülekezhet egy helyen.

Meghosszabbították az iskolai téli szünetet is. A gyerekek december 21 helyett december 18-án, pénteken mennek utoljára iskolába. December 18-ától január 15-éig az ország egész lakossága számára lehetővé teszik az önkéntes és ingyenes antigén-tesztelést. Mint arról beszámoltunk, az egy hónapig tartó csökkenés után a múlt héten ismét nőtt az új igazolt fertőzések napi száma Csehországban, és emelkedett a vírus terjedési mutatója is.

Az osztrák hadsereg kutyáit arra képezték ki, hogy kiszagolják a koronavírussal fertőzötteket, írja az OE24.

Kanneria Tanner védelmi miniszter arról beszélt hétfőn, hogy a kutyák a maszkok szagán érzik meg, hogy az azt viselő ember fertőzött-e koronavírussal. 2021-re az is kiderül, hogy a kutyákat rutinvizsgálati célra bevetik-e a bécsi repülőtéren, hogy „kivizsgálják” az érkező utasokat. Otto Kopitsch, a kutyakiképző iskola vezetője azt mondta,

„A keresés nagyon gyors, és nem jelent nagy kihívást a kiképzett kutya számára”

A kutyák kiképzését idén júniusban kezdték meg.

A járvány ellen kidolgozott háromfokozatú angliai készenléti rendszer legmagasabb szintje lép életbe szerdától Londonban, illetve néhány környező megyében, miután az utóbbi időszakban jelentősen megugrott az új fertőzések száma ezeken a területeken.

Matt Hancock egészségügyi miniszter hétfőn jelentette be, hogy az új szint szerint be kell zárniuk a múzeumoknak, a turistalátványosságoknak, a zárt terű szórakozóhelyeknek, a szállodáknak és egyéb szálláshelyeknek, valamint az összes vendéglátóhelynek, utóbbiak csak elvitelre és házhozszállításra működhetnek.

A szlovén kormány keddtől karácsonyig enyhít néhány korlátozáson. Eszerint az egész országban részlegesen újraindítják a közösségi közlekedést, kinyithatnak a virágüzletek, a fodrász- és szépségszalonok is. Azokban a régiókban, ahol jobb a járványhelyzet, kinyithatnak a ruházati, cipő- és sportboltok, és felfüggesztik a lakhelyelhagyási tilalmat is azok számára, akik a telefonjukra letöltik a Covid-19 alkalmazást. Ők elhagyhatják a járást vagy a várost, ahol bejelentett vagy ideiglenes lakcímük van, de a régiót még nem. Az éjszakai – este kilenc órától reggel hat óráig tartó – kijárási tilalmat viszont továbbra is be kell tartani az egész országban. A karácsonykor és szilveszterkor érvényben lévő rendelkezésekről majd csak csütörtökön dönt a kormány.

A szomszédos Horvátországban bezártak a kávézók, az éttermek, az edzőtermek és a sportközpontok, betiltották a karácsonyi vásárokat, valamint korlátozták az üzletek és a szállodák tevékenységét. Hétfőtől az ország egész területén online oktatásra álltak át a középiskolák, és több megyében az általános iskolák is. Davor Bozinovic belügyminiszter, a válságstáb vezetője azt mondta, hogy a korlátozásokat biztosan meghosszabbítják az ünnepekre. Január 15-ig meghosszabbították a határátlépésre vonatkozó rendeletet is, így – néhány kivételtől eltekintve – továbbra is csak 48 óránál nem régebbi PCR-tesztel lehet beutazni az országba. (MTI)

A korábbi napoknál jóval kevesebb, hétezer alatti új beteget jegyeztek fel egy nap alatt Ukrajnában. Az aktív betegek száma viszont ismét növekedett, a járvány kezdete óta a regisztrált fertőzöttek száma átlépte a 900 ezret, eddig 15 247-en haltak meg Ukrajnában a fertőzés szövődményei miatt. Az elmúlt héten öt egymást követő napon is csökkent az aktív betegek száma, ám szombaton és vasárnap ismét növekedett. A legtöbb új beteget, 605-öt az elmúlt napon Kijevből jelentették. A város polgármestere, Vitalij Klicsko azt mondta, jelenleg több mint kétezer koronavírusos beteg van kijevi kórházakban. Vasárnap országosan 1895 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús új beteg került kórházba. (MTI)

„Elérhető távolságban a vakcina, amellyel végképp legyőzhetjük a vírust. Addig kell kitartanunk, amíg az oltóanyag meg nem érkezik” – közölte Orbán Viktor a parlamentben az azonnali kérdések óráján.

A kormányfő szerint „az első adagra december utolsó napjaiban számítunk”.

Az oltás önkéntes lesz, és ingyenes. Először az egészségügyi ellátórendszerben dolgozók – a védekezés frontvonalában lévők – kapnak az oltásból, utánuk a krónikus betegek.

Alacsony az osztrákok hajlandósága arra, hogy beoltassák magukat a koronavírus ellen, állapítja meg a Peter Hajek közvélemény-kutató intézet legújabb felmérése, miközben osztrák politikusok az oltás kötelezővé tételéről vitáznak. A Hajek intézet negyedévente készített „Ausztria Trend” elnevezésű felmérésének eredménye szerint a megkérdezettek mindössze 17%-a válaszolta azt, hogy bizonyosan beoltatná magát, ezzel szemben 29% biztosan nem. A bizonytalankodók 17%-a inkább a nem felé hajlik, míg 23%-uk a talán választ jelölte meg. A megkérdezettek 11%-a egyáltalán nem tudta vagy nem akarta eldönteni, mit szeretne. (MTI)

Németországban 6 százalékkal több üveg- és műanyaghulladék keletkezett idén a háztartásokban a koronavírus-járvány miatt, közölte a német hulladékgazdálkodási szövetség (BDE). Ennek fő oka, hogy a járvány miatt az emberek ritkábban vagy egyáltalán nem járnak étterembe, inkább a boltokban vásárolnak vagy házhoz szállítást kérnek, ami megnöveli a csomagolóanyagok iránti igényt. A csomagolóanyagként használt kartonpapír mennyisége jelentősen nőtt, főleg az online kereskedelem fellendülése miatt. (MTI)

Galgóczi Ágnes újságírói kérdésre válaszul közölte: több hétig is eltarthat a járvány platózása, az esetszámok lassú csökkenése várható. A sajtótájékoztatón most is csak néhány kérdést olvastak be, köztük az Újnéplap nevű újságét, ami úgy szólt, hogy melyik vakcina tömeges megszerzésére van most a legnagyobb esély Magyarországon. Erre kicsit homályos válasz érkezett, az hangzott el, hogy a Pfizer vakcinája kapja meg először az Európai Gyógyszerügynökség engedélyét. Cikkünk a témában>>>

Szigorúbb korlátozások bevezetését fontolgatja az olasz kormány az ünnepek idejére, mivel attól tartanak, hogy enélkül januárban ismét jelentősen nőne az új fertőzöttek napi száma. Miután nemrég enyhítettek a múlt hónapban bevezetett korlátozásokon, múlt vasárnap vásárlók tömegei lepték el több olasz város központját. Sajtóhírek szerint a kormány arra készül, hogy december 24-től legalább január 2-ig „vörös zónába” sorolja a régiókat, meghosszabbítva ezzel az éjszakai kijárási tilalmat, a hétvégén és ünnepnapokon ismét bezárhatják a nem alapvető árukat értékesítő üzleteket, bárokat és éttermeket. Ezt várhatóan hétfőn jelenti be Giuseppe Conte miniszterelnök. Szombaton Olaszország a haláleset számában meghaladta Nagy-Britanniát, így Európában ismét náluk a legmagasabb az áldozatok száma, több mint 64 500, írja a Reuters.

Hogy miként alakult az aktív fertőzöttek lakosságarányos száma Olaszországban és nálunk, azt itt tekintheti meg:

Folyamatosan emelkedik a fertőzöttek száma Izraelben, miközben a lakosság közel harmada nem akarja beoltatni magát a koronavírus elleni vakcinával. A közszolgálati rádió szerint ha a jelenlegi mértékben nő az új fertőzöttek napi száma, akkor december végére eléri a 2500-at, amikor már bezárják a bevásárlóközpontokat. A szakértők a jelenlegi 1,15-1,2 közötti reprodukciós ráta alapján adták ki ezt az előrejelzést. December végéig érkezik Izraelbe a Pfizer és a BioNTech vállalat négymillió adag vakcinája, amellyel kétmillió embert lehet beoltani a kilencmilliós országban. Elsőként az egészségügyi dolgozókat és a különösen veszélyeztetett csoportok kapják meg az oltást. Az oltási kampány sikerét veszélyeztetheti, hogy egy közvélemény-kutatás szerint 35 százalék azok aránya, akik nem szeretnék beoltatni magukat a koronavírus ellen, legalábbis egyelőre. (MTI)

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) közleménye szerint a biztosítótársaságok jellemzően kifizetik a koronavírus-fertőzésben elhunytak életbiztosítását, sőt több biztosító a járványhelyzet idején az ügyfelek szempontjából kedvezően változtatott a szerződéses feltételeken. A hazai piac szinte egészét lefedő tizenegy Mabisz-tag társaság kockázati életbiztosításaiban nem tartozik a kizáró okok közé a koronavírus-fertőzés. Több biztosító kedvezően módosított az új szerződéseknél a várakozási, kockázatkizárási időn. Ugyanakkor az egészségbiztosításokban lehetnek lényeges eltérések az egyes társaságok termékei között, előfordulhat, hogy a szerződési feltételek nem terjednek ki a koronavírussal kapcsolatos ellátásokra. A Mabisz szerint ezért érdemes konzultálni biztosítási szakemberekkel, mert a megkötött szerződésekben az átlagosan igényelt biztosítási védelem mértéke nem ideális, jelentős az alulbiztosítottság. (MTI)

Szigorúbb intézkedésekre lehet számítani a következő néhány hétben Szerbiában, mert az eddigi megelőző intézkedések kevésnek bizonyultak. Ma újabb intézkedéseket hoznak, és nem kizárható az sem, hogy amellett, hogy a külföldről érkezőknek negatív koronavírustesztet kell felmutatniuk az országba lépéskor, vagy karanténba kell vonulniuk, újra éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be az ország területén. A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában 4995-tel 266 432-re nőtt. (MTI)

3470 új fertőzöttet találtak, az aktív fertőzöttek száma 194 194 fő. Cikkünk a témában>>>

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője a Hír TV Bayer Show című műsorában azt mondta, hogy aki nem regisztrál a vakcinainfo.gov.hu oldalon, arról nem fogják tudni, hogy szeretné-e megkapni a koronavírus elleni védőoltást, így hátrébb kerül a sorban. „Aki szeretne oltást kapni, jelentkezzen. Attól még nem kötelező. Ha jelentkezik, meg fogják keresni, amikor itt az oltás, beosztják a megfelelő helyre, és legfeljebb akkor még úgy dönt, hogy mégsem adatja be magának” – mondta Rogán. (444)

Nemcsak az ünnepek, hanem a piacon megjelent Covid-vakcina miatt is megnövekedett év végére az áruforgalom, írja a Magyar Nemzet. A légi árufuvarozás eleve kapacitáshiányos, mivel a személyszállító járatok jelentős része a földön van, így ezek rakterére nem lehet számítani.

Verseny lehet az oltóanyagok és a fogyasztási cikkek között is, ennek következtében a korábbi fuvardíjak akár a hússzorosára is emelkedhetnek. Ezért van az, hogy az oltások beadására szolgáló fecskendőket csak az olcsóbb és lassúbb tengeri úton szállítják.

Lázár János és családja is átesett a koronavírus-fertőzésen. Erről maga a volt miniszter beszélt a Blikknek adott interjújában. Három hétig voltak karanténban, ezalatt a nagyszülőket sem látogatták meg.

A teniszszövetséggel kapcsolatos ügyekről, amelynek az elnöke lett, azt mondta, reméli, hogy sikerül felszámolni az elődje idején keletkezett adósságot, és az utánpótlás-nevelésre fókuszálva elkezdhetik a magyar tenisz talpra állítását.

A Fehér Ház dolgozói nem fogják elsőként megkapni a koronavírus elleni vakcinát, hacsak nem különösen indokolt. Ezt maga Donald Trump, az Egyesült Államok januárig hivatalban lévő elnöke jelentette be a Twitteren. Korábban arról szóltak a hírek, hogy Trump, az alelnöke és még néhány munkatársuk már hétfőn megkapják az oltást.

Két napja engedélyezték a Pfizer és a BioNTech koronavírus-vakcináját az Egyesült Államokban, és vasárnap már útnak is indult az első szállítmány a Michigan államban található gyárból.

Hogy pontosan hogyan juthatnak el a vakcinák az emberekhez, és milyen logisztikai nehézségekkel jár a szállítás, arról ebben a cikkünkben írtunk.

Pozitív koronavírustesztje után egy dél-afrikai kórházban meghalt Szváziföld 52 éves miniszterelnöke. Halála körülményeiről bővebben itt olvashatnak>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!