Ezek voltak a koronavírus-járvány hírei kedden

2020. december 8. – 05:41

frissítve

Ezek voltak a koronavírus-járvány hírei kedden
Üres az automata Hongkongban, ahonnan ingyen el lehet vinni a koronavírus-teszteléshez szükséges csomagokat. Fotó: MTI/EPA/Jerome Favre

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus-járvány legfontosabb keddi hírei egy helyen.

Kövesse velünk percről percre!

Ion Chicu moldovai kormányfő is elkapta a koronavírust. „A kormányfő elkülönítve folytatja kötelezettségei teljesítését” – írta Boris Harea, a miniszterelnök sajtótitkára Facebook-oldalán. A koronavírust elkapta korábban a chisinaui törvényhozás házelnöke, több miniszter és parlamenti képviselő is.

(ATV)

Ahogy arról írtunk, Roman Mikulec belügyminiszter a szlovák központi válságstáb ülése után erősítette meg, hogy „lockdown vár” az országra. A kórházak rekordszámú beteget jelentenek, a járványhelyzet súlyosbodik.

Bár a tesztelés és a járványügyi védekezés kormányzati feladat, a Főváros ismét fontos szerepet vállal a járvány elleni küzdelemben és védekezésben – írja az önkormányzat közleménye. Kedden érkezett a budapesti Városházára 100 ezer darab antigén-teszt, ennek felét a kerületek köt osztják szét lakosságarányosan, a másik 50 ezer tesztből pedig a közműcégek dolgozóit tesztelik majd le.

„Sem a járványt, sem a budapestieket nem érdekli, hogy kinek mi a feladata, csak az, hogy legyünk túl minél gyorsabban ezen a pusztító járványon. Mi folytatjuk a védekezést” – írta Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-posztjában. A közműcégek dolgozói mellett pedig a szociális ágazatban dolgozók szűrését is folytatja az önkormányzat, közölték az MTI-vel.

Az egész ország területén online oktatásra állnak át hétfőtől a középiskolák, eddig nyolc megyében szünetelt a tantermi oktatás.

Radovan Fuchs oktatási miniszter hangsúlyozta, az iskolák nem gócpontok, de ezzel is csökkenteni lehet a tömegközlekedési eszközökön utazók számát. Horvátországban az elmúlt egy nap alatt 2613 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta megfertőződöttek száma ezzel elérte a 154 852-öt. Az elmúlt napon 65 ember halt bele a betegségbe, a járvány eddigi halálos áldozatainak száma így 2298-ra emelkedett. Kórházban 2660 beteget ápolnak, közülük 278-an vannak lélegeztetőgépen.

(MTI)

Lengyelországban a járványügyi rendelkezéseken belüli kedvezményekre számíthatnak majd a beoltott emberek, többek között nem vonatkoznának rájuk a karanténintézkedések – közölte kedden a lengyel egészségügyi miniszter. Adam Niedzielski egészségügyi miniszter elmondta: a lakosságot többek között azzal ösztönöznék, hogy a beoltottakra nem vonatkoznának a karanténintézkedések, ha egy megfertőzött emberrel érintkeznek, illetve ha visszatérnek a járványügyi szempontból magas kockázatú országokból. Nem érintenék őket a járvány miatt elrendelt, a gyülekezésekre és összejövetelekre vonatkozó létszámkorlátozások sem, vagyis a megengedett kereten felül vehetnének részt ezeken. Niedzielski megjegyezte: nem kizárt, hogy a stratégia végleges változatában más kedvezmények is szerepelnek majd a beoltottak számára. A tervezetben azonban nem szerepel, hogy a beoltottakat felmentenék a szájmaszk köztéri viselésének jelenleg érvényes kötelessége alól. (MTI)

A nemzeti tudományos akadémia szerepét betöltő Leopoldina kedden kiadott rendkívüli állásfoglalása szerint elkerülhetetlen, hogy az eddigi enyhe, részleges zárlatot felváltsa az ország életét messzemenően befagyasztó kemény zárlat. Javaslatuk szerint december 14-től fel kell függeszteni az iskolakötelezettséget és a feltétlenül szükséges minimumra kell szorítani a személyes találkozásokat, át kellene állni az otthoni munkavégzésre. A december 24-én kezdődő második szakaszban a mindennapi élethez elengedhetetlen termékeket árusító boltokon kívül minden üzletnek és ügyfélforgalommal működő egyéb szolgáltatónak zárva kell tartania, és nemcsak az utazásoktól, de a családi összejövetelektől is el kell tekinteni az ünnepek idején. Németországnak ebben a lezárt állapotban kell kitartania január 10-ig ahhoz, hogy a járvány enyhülésének reményével kezdhesse az új évet. Cikkünket bővebben itt olvashatja el.

Kedden is megtartotta úgynevezett tájékoztatóját az operatív törzs. Müller Cecília országos tisztifőorvos előbb arról beszélt, hogy hétfőn elindult a kormány hivatalos oldala, ahol regisztrálni lehet a koronavírus-oltásra. Még nem lehet tudni, honnan érkezik majd az a vakcina Magyarországra, amivel jövőre tömegesen elkezdik beoltani az embereket. Müller szerint egyébként az országban „nagy bizalom van a védőoltások iránt”, ennek pedig ő nagyon örül, majd elismételte a kedd reggeli friss járványügyi adatokat. Később kérdésre azt is mondta, a vakcinák között nem lehet majd választani, ha valaki be akarja oltatni magát. Kiss Róbert alezredes ezután szokás szerint arról sorolt részletes adatokat, a rendőrök mit-hol-hányszor-hogyan-miért intézkedtek az elmúlt egy napban, így például kiderült, hogy Debrecenben egy ember alkoholizált egy „italdiszkontban”.

Az úgynevezett tájékoztató után úgynevezett kérdések következtek, például: „Ha egy család átesett a fertőzésen, hogy kell kitakarítani a lakást?” – Müller válasza: „Alaposan.”

Ötvennél többen jelentek meg egy temetésen az egyik nógrádi faluban, ezért a pap nem tartotta meg a szertartást. Közölte a gyászolókkal, hogy semmiképpen sem szegi meg a járványügyi szabályokat, majd elhagyta a helyszínt. Végül a kántor oldotta meg a helyzetet. A meg nem nevezett község önkormányzata bejelentette az esetet a Váci Egyházmegyének, mert szerintük a plébános kegyeletsértően viselkedett. (Nool.hu / 24.hu)

Noha ún. platófázisba (kb. stagnálás) ért a járvány a rektor szerint a csaknem egy hónappal ezelőtt bevezetett korlátozó intézkedéseknek köszönhetően, a korlátozó intézkedéseket továbbra is érdemes fenntartani, hogy azok a plató elérése, vagyis az esetszámok növekedésének megállítása mellett az esetszámok csökkenését is eredményezzék. Merkely szerint így ki lehetne várni, amíg a lakosság nagy részét beoltják. Az oltásról azt mondta, hogy amíg a lakosság 60 százaléka nincs beoltva, valamennyi ember veszélyben van. (MTI / Kossuth rádió)

Rékassy Balázs, orvos, népegészségügyi szakmenedzser szerint mindenkinek felelősségteljesen kell tudnia mérlegelnie, milyen kockázatot tud és mer bevállalni karácsonykor nem csak magára, hanem az egész rokonságára, a rokonságon keresztül pedig az egész társadalomra nézve. A szakember ezért összeállított egy Karácsonyi Látogatási Kisokost, amelyet Balkányi László, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) korábbi munkatársa, és Makara Mihály főorvos lektorált. Javaslataikat áthangszereltük egy Telex Gyorstalpalóba, amit itt találhatnak meg olvasóink.

A 48 éves olasz férfi azt mondta a rendőröknek, hogy jól van, csak egy kicsit elfáradt. Cikkünk a témában>>>

Az Egyesült Királyság a világon elsőként adott hatósági jóváhagyást a Pfizer és a BioNTech vállalatok által közösen kifejlesztett vakcina használatára. Az első szállítmány pénteken érkezett meg Nagy-Britanniába, az első személy, akit ezután (a klinikai teszteken túl) beoltottak vele, a 90 éves Margaret Keenan volt Észak-Írországból. A 91 születésnapját egy hét múlva ünneplő Keenan 60 éve él Coventryben, hol 86 éves koráig eladóként dolgozott egy ékszerüzletben. „Kiváltságosnak érzem magam, hogy elsőként oltottak be a Covid-19 ellen. Ez a legjobb korai születésnapi ajándék, amelyet kívánhatnék, mert ez azt jelenti, hogy az új évben végre együtt lehetek a családommal és a barátaimmal” – mondta.

Őt ezután nem kisebb név követte a sorban, mint maga William Shakespeare Warwickshire megyéből. Névrokona, a világhírű drámaíró szintén Warwickshire megyében, egészen pontosan Stratford-upon-Avonban született 1564-ben. (BBC)

Miközben múlt héten többször hatezer fölött volt az új fertőzöttek száma, addig kedden csak harmadannyi, mindössze 2219 újabb magyarnál mutatták ki hivatalosan az új koronavírus-fertőzést, ezzel 256 367 főre nőtt Magyarországon a beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 136 beteg, így az elhunytak száma 6120 főre emelkedett. 8045 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 656-an vannak lélegeztetőgépen. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 75 281 fő, az aktív fertőzöttek száma 174 966. Az aktív fertőzöttek 19 százaléka, az elhunytak 22 százaléka, a gyógyultak 24 százaléka budapesti. Bővebben ebben a cikkünkben írtunk erről.

„Van olyan nővér, aki kerek perec megmondta a főorvosnak, hogy mostantól végezze maga a saját munkáját, ha már másfél milliót keres” – idézett a Népszava egy ápolót. Cikkünk a témában>>>

Dél-Korea 44 millió embernek, lakossága mintegy 90 százalékának elegendő védőoltást tervez vásárolni. A vakcinákat a brit AstraZeneca gyógyszeripari csoporttól tervezik beszerezni, valamint a koronavírus elleni védőoltásokhoz való méltányos hozzáférés biztosítására létrehozott, COVAX nevű finanszírozási alapon keresztül. Dél-Koreára a szakértők úgy tekintenek, mint azon országok egyikére, ahol viszonylag jól sikerült kezelni a járványt, de az utóbbi időben a kelet-ázsiai országban újabb növekedés volt tapasztalható a napi fertőzéses esetek számában. (MTI)

A Pfizer és a Moderna elutasította Donald Trump amerikai elnök meghívását a Fehér Házba a keddi vakcina-csúcsértekezletre. A döntést egyelőre nem indokolták. A találkozón Trumpon kívül jelen lesz Mike Pence alelnök és több vállalat – gyógyszer-nagykereskedők, szállítócégek – képviselője. Időközben a New York Timesban az jelent meg, hogy Trump kormányzata nyár végén elszalasztotta a Pfizer ajánlatát a korábban lekötöttnél is több oltóanyag megvételéről. A vállalat már nem tudja több vakcinával ellátni az Egyesült Államokat jövő júniusig más országokkal kötött szerződései miatt. (Reuters / MTI)

A négy hónappal ezelőtti szintre mérséklődött a napi új, koronavírussal fertőzöttek száma Indiában. 26576 esetet jegyeztek fel, legutóbb július 10-én volt ennél kevesebb. 24 óra alatt 385-en haltak meg. Indiában szeptemberben tetőzött a járvány. Eddig összesen 9,7 millió fertőzést jegyeztek fel, és a vírus miatt 141 ezren haltak meg, ennél többen csak az Egyesült Államokban haltak meg. (Reuters / MTI)

A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) a múlt héten jelentette be, hogy engedélyezte a Pfizer és a BioNTech vállalatok által közösen kifejlesztett oltóanyag forgalmazását. Az Egyesült Királyság a világon elsőként adott hatósági jóváhagyást egy koronavírus-vakcina alkalmazására. A ma kezdődő oltási kampányhoz az első menetben 800 ezer adag vakcina áll rendelkezésre, de a Pfizer/BioNTech-oltóanyagból London eddig 40 millió dózist rendelt. Az első szállítmány pénteken érkezett Belgiumból kamionnal Angliába. (MTI)

Brazília kormánya mindenkinek felajánlja, hogy ingyen kaphat oltást a koronavírus ellen mindenféle kötelezettség nélkül a vakcinák tudományos és törvényes jóváhagyása után, közölte Jaír Bolsonaro brazil elnök Twitteren. Bolsonaro azt is írta, hogy a gazdasági miniszter megígérte: nem lesz hiány oltóanyagból, mindenkinek jut, aki be akarja oltatni magát. Brazília a világjárvány által leginkább sújtott országok egyike. Hétfőre több mint húszezer újabb koronavírus-fertőzést jegyeztek fel a latin-amerikai országban, és 376-an haltak meg egy nap alatt a ragály miatt, összesen immár 177 317-en. Ennél többen csak az Egyesült Államokban és Indiában vesztették életüket. (MTI)

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója nem javasolja az öleléseket karácsonykor, szerinte a „testi kapcsolat mellőzése életmentő lehet a járványban”. Michael Ryant arról kérdezték, hogy az ölelés „szoros kontaktusnak” számít-e, amelyet az Egyesült Államok egészségügyi ügynöksége általánosan nem javasol. Az igazgató „kellemetlennek” nevezte, hogy a szeretet megnyilvánulását ölelés formájában mellőzni kell, de mint mondta, létfontosságú, mivel „rémisztőek” a járvány adatai, különösen az Egyesült Államokban, ahol percenként halnak meg a ragály miatt emberek, holott az ország egészségügyi rendszere kiváló. (MTI)

Csökken a járvány terjedési sebessége Magyarországon.

Már lehet regisztrálni a koronavírus elleni oltásra.

A Magyar Orvosi Kamara már huszonhét olyan egészségügyi dolgozóról tud, akik koronavírusban haltak meg.

Kínában csak tizenöt új fertőzöttet találtak.

Már megkapták a Pfizer-vakcinákat az első brit kórházak.

Újra kinyitottak az üzletek és az iskolák Ausztriában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!