Túlélte a koronavírus-fertőzést egy 104 éves amerikai veterán

2020. december 04. – 04:23

Túlélte a koronavírus-fertőzést egy 104 éves amerikai veterán
Klaus Johannis román államfő meglátogatta a bukaresti Romexpónál kialakított oltási központot, amely az első romániai oltások beadásának helyszíne lesz – Fotó: presidency.ro

Másolás

Vágólapra másolva

Folyamatosan frissülő hírek a koronavírusról pénteken.

Hollandia és Norvégia várhatóan januárban, Ciprus a tervek szerint pedig már idén megkezdi az új típusú koronavírus elleni védőoltásokat. Ehhez persze az kell, hogy az Európai Unió engedélyezze a védőoltások használatát. Az AstraZeneca és a Pfizer vállalta, hogy december végén szállít az oltásából az EU-ba. A nem uniós tagállam Norvégia Svédországnak köszönhetően részesül az EU-nak szánt védőoltásokból, ugyanis szomszédjuk többet vásárol, és továbbadja Norvégia részére újév után. A 47 milliós Spanyolország kormánya 15-20 millió embert tervez beoltani 2021 közepéig, az oltási kampányt január elején kezdenék el. A 10,7 milliós Csehország az Európai Unió által rendelt vakcinákból vásárol. Az oltás önkéntes lesz, és ha a szenátus is megszavazza, akkor fedezi majd az egészségbiztosítás. (MTI)

A rendelkezésre álló adatok gondos áttanulmányozásának nyomán az Egyesült Királyság után Bahreinben is engedélyezték a BioNTech és a Pfizer SARS-CoV-2 koronavírus elleni vakcinájának alkalmazását. Bahrein nem közölte, mennyit vásárolt az oltóanyagból, illetve mikor kezdik meg az oltási kampányt. Az egyik legnagyobb kihívást alighanem a vakcina tárolása fogja jelenteni a közel-keleti királyság számára, az oltóanyagot ugyanis mínusz 70 Celsius fokos hőmérsékleten kell szállítani, illetve tartani. (MTI)

Egy amerikai koronavírus-fertőzött két nappal a gyógyulás után ünnepelte a 104. születésnapját. Major Wooten november 24-én került kórházba, idén másodjára, miután januárban a szívével voltak gondok. Wooten második világháborús veterán, Franciaországban lebombázott vonatokat javított. Mikor kiengedték a kórházból, a dolgozók sorfalat álltak, és a Boldog szülinapot énekelték neki. (Al.com)

Törökországban az elmúlt huszonnégy órában 32 736 embernél mutatták ki a koronavírust. Az egészségügyi minisztérium közel négy hónap szünet után múlt szerdán ismertette először az igazolt fertőzöttek napi számát. Pénteken az országban 193 ember halt bele a szövődményekbe, így a halálos áldozatok száma 14 509-re emelkedett. Kedd este új járványügyi szabályok léptek életbe. Immár az egész hétvégén, valamint a hétköznap éjszakákon is kijárási korlátozás van érvényben. A rendelkezés a termelési és az ellátási láncokat, illetve egyebek mellett az egészségügyi szektort továbbra sem befolyásolja. Védőoltásokat a kínai Sinovac Biotechtől és Oroszországból terveznek venni. (MTI)

A romániai parlamenti választások napján, vasárnap ideiglenesen felfüggesztik a koronavírus-járvány miatt elrendelt országos kijárási korlátozásokat, és igazoló nyilatkozat nélkül elhagyhatják lakhelyüket a vesztegzár alá vont települések lakói. A zsúfolt szavazókörökben a 21 órai hivatalos záróra után – legkésőbb éjfélig – folytatódjék a voksolás és leadhassák szavazatukat azok, akik 21 órakor még sorban állnak a szavazókörök előtt. (MTI)

A legújabb statisztikai adatok alapján jelentősen csökkent a naponta bekövetkező új koronavírus-fertőzések száma Angliában, és a járvány terjedésének sebességét mérő, az Egyesült Királyság egészére vonatkozó R reprodukciós ráta is alacsonyabb lett. A brit statisztikai hivatal adatai szerint az őszi felfutás korábbi heteiben mért, hosszabb ideig viszonylag stabilan 50-52 ezer között mozgó napi új fertőzött helyett mostanra 25 700-ra csökkent az új fertőzöttek száma a múlt héten. Az Egyesült Királyságban a jövő héten kezdődik a koronavírus elleni oltási kampány a Pfizer és a BioNTech vállalatok közösen kifejlesztett vakcinájával, amelyet a brit gyógyszerfelügyelet a héten hagyott jóvá. (MTI)

A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) igazgatójának pénteki közlése szerint Horvátország 5,6 millió adag koronavírus elleni oltóanyagot rendelt több vállalattól, a lakosság beoltása pedig januárban kezdődhet meg a Pfizer és a BioNTech vakcinájával. Zágráb 3,6 millió dózist rendelt az oltóanyagából, de a nagy érdeklődés miatt az EU csak 2,7 millió vakcinát hagyott jóvá számukra, így további 900 ezer dózist a Johnson&Johnsonnál foglalt le a kormány.Az oltás nem lesz kötelező, és mindenki számára ingyenessé teszik.

A szomszédos Szlovéniában a kormány elfogadta azt az ütemtervet, amely szerint enyhítenek majd a korlátozásokon, ebben mennyiségi sávokat határoztak meg a napi új esetek, valamint a kórházban kezelt betegek számára vonatkozóan. Derűlátóbb előrejelzések szerint, ha a reprodukciós ráta a jelenlegi egyről 0,7 alá csökkenne, akkor akár már január elején megszűnhet a korlátozások zöme. (MTI)

Pénteken is lement az operatív törzs, ahol szokás szerint elsorolták a napi adatokat, amelyekről itt írtunk bővebben.

Kiss Róberttől megtudtuk, a maszkhasználati és nyitvatartási szabályok bevezetése óta 94 üzletet zártak be a szabályok megsértése miatt, összesen 544 intézkedés volt. Hozzátett két friss példát: Kecskeméten egy edzőteremben találtak három embert, akik gyúrtak, Budapesten egy pékséget zártak be hét napra a nem megfelelő maszkhasználat miatt. Müller Cecília arról beszélt, a meglévő betegségekre, például egy cukorbetegségre most kifejezetten oda kell figyelni, „karban kell tartani”, mert ezek a betegségek a koronavírus mellett „nagyon gyorsan felborulnak”.

Egyetlen újságírói(?) kérdést olvastak fel (egyet, tehát 1-et!), ami a következő volt:

érkezik a bronzvasárnap, ha valaki üzletben vásárolna és nem online, mit javasol nekik a tisztifőorvos asszony?

Müller azt javasolja, mindenki tervezze meg otthon előre, mit és hol akar megvenni, menjen céltudatosan, és ne fogdossanak olyan tárgyakat, amiket sokan fogdosnak. De hozzátette: inkább online vásároljanak!

Az Egyesült Államokban élő 24 éves Yasir Batalva ősszel vett részt a Moderna vakcinájának tesztelésében. Önként jelentkezett, elmondása szerint szeretett volna valami hasznosat tenni a járványhelyzetben. Az első dózist az influenzaoltáshoz hasonlította, némi izomfájdalmat érzett a karjában, ahová beadták az oltást, de ezt normálisnak tartotta. A második kör után már sokkal erősebb tüneti voltak: enyhe láza volt, rázta a hideg, fáradékony volt. Másnap reggelre viszont már jobban volt. Orvosai szerint ez azt mutatja, hogy a szervezete úgy reagált az oltóanyagra, ahogyan kellett, elkezdett dolgozni az immunrendszere. (CNN)

Az oltást 18 és 60 év közöttiek igényelhetik. Az orosz fővárosban szombaton indul a tömeges oltás, elsőként az egészségügyben dolgozók, az oktatásban dolgozók és a szociális munkások kaphatják meg a vakcinát, amit 70 helyen adnak be. Az oltás önkéntes és ingyenes. A 95 százalékos hatékonyságúnak mondott Szputnyik V vakcinából 2 millió adag áll rendelkezésre jelenleg. Oroszországban több mint 400 ezer aktív eset van, a járvány halálos áldozatainak száma meghaladja a 42 ezret. (MTI)

Az MLSZ szóvivője szerint tavasszal dönthet az UEFA arról, hogy lehetnek-e nézők a járvány miatt 2021-re halasztott Európa-bajnokságon, amelynek egyik helyszínen a budapesti Puskás Aréna lesz. A lehetséges forgatókönyvek között van, hogy csak limitált számba lehetnek szurkolók a meccseken, de az is elképzelhető, hogy helyszínenként is eltérőek lesznek a szabályok, az egyes országokban érvényben lévő korlátozásoktól függően. A jegyértékesítést következő fordulója csak a döntést követően nyitja meg az európai szövetség. (MTI)

Klaus Johannis román államfő meglátogatta a bukaresti Romexpónál kialakított oltási központot, amely az első romániai oltások beadásának helyszíne lesz, írja a Transindex erdélyi magyar hírportál. Az államfő szerint Románia már jövő év elején megkapja az első adag vakcinát, amely körülbelül egymillió dózist fog tartalmazni.

A világon 65 220 566 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 506 157, a gyógyultaké pedig 41 931 463 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint. A fertőzés 191 országban és régióban van jelen, de a szakértők szerint a regisztrált eseteknél jóval több lehet a fertőzöttek száma. (MTI)

Fertőzöttek egy kínai kórház intenzív osztályán, 2020 februárjában – Fotó: Reuters

Joe Biden demokrata párti elnökjelölt Anthony Faucit, az Egyesült Államok legfőbb járványügyi szakértőjét nevezi majd ki egészségügyi főtanácsadójának, és tagja lesz az új kormány Covid-19-csapatának. Biden azt is mondta, beiktatása után arra fogja kérni az amerikaiakat, hogy száz napig köztereken is viseljenek maszkot, mert szerinte ez lecsökkenti a járvány terjedését. Emellett nyilvánosan be fogja magát oltatni a koronavírus-vakcinával, amint Fauci azt mondja neki, hogy az biztonságos, ahogy alelnöke is, Kamala Harris. Ugyanígy fog tenni egyébként három volt amerikai elnök, Bill Clinton, George W. Bush és Barack Obama is. (CNN)

Megérkezett a Pfizer és a BioNTech vállalatok által az új típusú koronavírus ellen közösen kifejlesztett vakcina első szállítmánya az Egyesült Királyságba, ahol a jövő héten megkezdődik az oltási kampány, írja a BBC. Az oltóanyagot Belgiumból szállították, de a brit kormány nem árulta el, hol tárolják. A tervek szerint jövő kedden kezdődik az oltási kampány, előbb az idősotthonok lakói és dolgozói, a veszélyeztetett korosztály, a krónikus betegek és a frontvonalban lévő egészségügyi dolgozók kapnak belőle.

Ahogy arról a napokban részletesen is írtunk, nagy a verseny a vakcinák mielőbbi beszerzéséért, és az engedélyeztetésben élen járó Pfizer-BioNTech vakcina körül különösen intenzív helyezkedés kezdődött. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szemére is vetette a Pfizernek, hogy az amerikai érdekeket szem előtt tartva, előbb az Egyesült Államokba szállítana Európa helyett, bár a cég a Telexnek azt válaszolta, oda szállítanak először, ahol először megkapják az engedélyt. Jelen állás szerint az Egyesült Államokban december 11-én kezdődhet meg az oltás beadása, míg az Európai Unióban december második felében kaphatja meg a feltételes forgalomba hozatali engedélyt.

A –70 Celsius-fokos hőmérsékletet igénylő Pfizer vakcinájának tárolási és az ebből adódó szállítási nehézségeiről már korábban írtunk, és az európai terjesztésben várhatóan kulcsszerepet játszó frankfurti légifuvarozók közösségének vezetője szerint Magyarország például még nem is áll készen a fogadására.