A föld alól lebegnek fel a felszínre a leölt és eltemetett dán zombinyércek

2020. november 25. – 16:53

Másolás

Vágólapra másolva

Nemrég adtuk hírül, hogy Dániában 17 millió nyércet kell elpusztítani, mert koronavírusosak lettek, és a betegség egyik mutációja az emberre is átterjedt, és egyes szakemberek attól tartanak, hogy a készülő vakcina sem lesz ellene hatásos.

Az amúgy a prémjükért tartott, most épp nem üzleti, hanem egészségügyi okokból leölt állatokat Holstebro katonai bázisán temették el egy méter mélyre, és ha ez az egész még nem lett volna elég borzasztó, akkor most az történt, hogy

az oszlás közepette fejlődő gázok miatt felpuffadt állatok héliumos lufikként a földfelszínre lebegtek fel, és most a sírjukból feljött nyércekként fekszenek szabadon

– számolt be róla a dán közszolgálati média. A jelenséget az állatok elhantolásáért felelős rendőrség is megerősítette, a biológiai folyamatot Thomas Kristensen rendőrségi sajtós magyarázta el a médiának.

A rendőrség azt nyilatkozta, hogy ez az egész hétfőre virradóra történt, de már korábban is gondolták, hogy valami hasonlóra lehet majd számítani, ezért sok földet tettek a tetemekre, csakhogy a nyugat-jütlandi könnyű, homokos talajból ez sem volt elegendő. „Egy méter föld az nem egyszerűen egy méter föld. Azon is sok múlik, miből van. Ezért történik most ez”, mondta Kristensen. A rendőrség hozzátette, hogy most 2,5 méter mélyre temetik vissza az állatokat.

A területet őrzik, és hamarosan el is kerítik a fertőzésveszély miatt, még ha az csekély is. Az állatokat a temetés előtt fertőtlenítették, és mésszel borították be. A rendőrség nem tudja kizárni, hogy újból megtörténhet a jelenség.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!