Másfél hónapon belül másodszor kapta el a vírust a magyar válogatott kosaras

2020. november 24. – 07:34

frissítve

Másfél hónapon belül másodszor kapta el a vírust a magyar válogatott kosaras
Online angolóra 9. osztályosoknak. 2020. november 11-től álltak át a középfokú oktatási intézmények az online munkarendre – Fotó: Balázs Attila / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a koronavírus-járványról kedden.

Vakcinahírek

  • Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója már látja a fényt az alagút végén, hála az egyre biztatóbb eredményeket hozó vakcinafejlesztéseknek. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz szerint azonban felszólította a világ országait, hogy mindenkinek biztosítsanak hozzáférést az oltásokhoz, mert „komolyan fennáll annak a kockázata, hogy a legszegényebbeket és a legkiszolgáltatottabbakat eltapossák a vakcináért folytatott tolongásban”.
  • Az EU szerdán hagyja jóvá 160 millió adag megrendelését az egyik legígéretesebb gyártó, a Moderna vakcinájából. Több nyugati gyártó oltóanyaga mellett a Szputnyik V nevű orosz vakcina hatásosságáról is biztató hírek érkeztek, bár ezek megbízhatósága kevésbé ellenőrizhető. Korábban az EU is figyelmeztette Magyarországot, hogy az orosz vakcina tervezett importja kockázatos lehet.

Magyar helyzet

Járvány a világban

Az Országgyűlés elnöke videómegbeszélésen árulta el osztrák kollégájának, Wolfgang Sobotkának, hogy az ünnepekig nem tervez újabb szigorításokat a magyar kormány, amely inkább a már meghozott korlátozó intézkedések pontos betartását célozza meg az intézkedéseivel. További részletek itt.

Az üzletek november 28-i, szombati újranyitásával megkezdődik a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozások fokozatos feloldása Franciaországban, ahol december 15-én szűnik majd meg az általános karantén, jelentette be kedden Emmanuel Macron francia államfő. Macron azt is elmondta, hogy december 15. és január 20. között este 9 és reggel 7 között kijárási tilalom lép majd életbe, ám december 24-31. között az ünnepek miatt nem lesz kijárási korlátozás. Az üzletek újranyitásával együtt istentiszteleteket is lehet tartani újra szombattól, míg a színházak, mozik és múzeumok december 15-én nyílnak meg – az éttermek viszont legkorábban januárban nyithatnak ki. (MTI)

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerint a jövő év elejére valószínűsíthető, hogy Magyarország hozzájut a koronavírus-vakcinához. Ezt a parlament népjóléti bizottságának kedden tartott éves meghallgatásán mondta. Kásler leszögezte: Olyan vakcina, amely nem hatásos és szövődményeket okoz, nem fog forgalomba kerülni itthon. A miniszter szerint, „ha csak valami durva változás nem történik, akkor az egészségügy tudja tartani a frontot.”

Karanténba került a szlovéniai Európa-bajnoki selejtező helyszínén készülő magyar férfi kosárlabda-válogatott, miután kedden pozitív lett Ferencz Csaba koronavírustesztje. Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány a közmédiának elárulta, hogy Ferencz másfél hónapja egyszer már átesett a fertőzésen. „Azonnal karanténba zártak minket, nem mozdulhatunk ki a szobából. Most várunk holnapig, hogy mikor lesz az újabb tesztelés. A nemzetközi szövetségnek nincs protokollja pontosan arra, hogy ez most mit jelent és hogyan tovább. Kicsit fura a hangulatunk, mert ezt nem vártuk. A hitünk az erős. Mindig szoktam mondani a srácoknak, hogy minél jobban ütnek minket, annál erősebbnek kell lennünk” – mondta Ivkovics, aki azt is elmondta, hogy Ferencz Csabának nincsenek tünetei és a csapat minden tagja jól van. A magyar válogatott két győzelemmel az élen áll a selejtezős csoportban, és az osztrák válogatottal szombaton, a szlovénokkal pedig két nappal később találkozik Ljubljanában. (MTI)

Csak a karácsony előtti napokban, december 20-tól kezdődhet Németországban a járvány második hulláma miatt elrendelt korlátozások fokozatos visszavonás. A tartományi kormányfők álláspontja szerint december 20-ig meg kell hosszabbítani és tovább kell szigorítani az eredetileg november végéig tervezett korlátozásokat. Országszerte kötelezővé kell tenni, hogy nemcsak bevásárlóközpontokban, hanem a bejáratuknál és a parkolóikban is viselni kell az orrot és a szájat takaró maszkot, az általános iskolákban pedig nemcsak a szünetekben, hanem a tanítási órákon is. Az intézkedések hatását december 15-én, egy újabb tanácskozáson kell értékelni, és december 20-tól lehet fokozatosan lazítani, ha a járványhelyzet engedi. (MTI)

Bár Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint mind a két orosz vakcina hatásos és biztonságos is, egyelőre nem oltatta be magát egyikkel sem, írja a Bloomberg.

„Még nem kezdtünk bele az oltás széleskörű terjesztésébe, az államfő pedig nem vehet részt önként az oltás tesztelésében. Ez lehetetlen. Az elnök nem használhat egy még nem hitelesített vakcinát”

– mondta kedden Dimitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

A Bloomberg arról ír, hogy Oroszországban már megkezdték az egészségügyi dolgozók, tanárok és tisztviselők beoltását, az év végéig pedig 2,9 millió oltóanyagot terveznek leszállítani. Korábban írtunk kedden arról, hogy az orosz kutatók a Szputnyik V vakcina 95 százalékos hatékonyságát mutatták ki.

Tárgyalóasztalhoz ültek a munkaadók és a munkavállalók képviselői a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán, de távol állt egymástól a két oldal álláspontja. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) nem lát rá esélyt, hogy a koronavírus-járvány miatti bizonytalan gazdasági helyzetben bért emeljenek januárt 1-től, míg a szakszervezetek a minimálbér és a garantált bérminimum 10 százalék körüli emelésében gondolkodnak.

Rolek Ferenc, az MGYOSZ alelnöke szerint a 2020-ra megállapított 8 százalékos emelésre az idei adatok fényében nem volt forrás, így azt javasolta, hogy a tárgyalásokat halasszák későbbre, amikor már jobban látszanak a 2021-es folyamatok. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke azt mondta, a munkavállalói oldal 10 százalék körüli béremelésre tett javaslatot, de a járványra való tekintettel készek a kompromisszumra. A bértárgyalások két hét múlva folytatódnak. (MTI)

Végig zárt kapuk mögött rendezik meg a december 3-án, vagyis jövő csütörtökön kezdődő dániai női kézilabda Európa-bajnokságot. Dánia azután maradt egyedüli rendező, hogy korábbi társrendezője, Norvégia november 16-án jelezte, a koronavírus-járvány miatt mégsem élnének a rendezési lehetőséggel. Az Eb meccsei alatt egyszerre maximum 500-an tartózkodhatnak a csarnokokban, néző pedig nem lehet köztük. A decemberi tornán 16 csapat szerepel és 47 mérkőzést játszanak. A csoportkörben a magyar válogatott 4-én Horvátországgal, 6-án Szerbiával, 8-án pedig a világbajnok Hollandiával találkozik, Koldingban. (MTI)

Az észak-lengyelországi Pomerániai vajdaság területén működő egyik nyércfarmon összesen 91 állat letesztelése után 8 pozitív koronavírusos esetet mutattak ki a Gdanski Orvostudományi Egyetem kutatói, így újabb országot ért el a nyércekben is kimutatható SARS-CoV-2 vírus. A járványt korábban svédországi, hollandiai, dániai, franciaországi és görögországi nyérctelepeken azonosították, Dániában 17 millió nyércet pusztítottak el a vírusmutáció megjelenése miatt, attól tartva, hogy ez ellen a mutáció ellen nem is lesz hatékony egy készülő vakcina sem. (MTI)

Az orosz kutatók szerint senki nem mutatott még nem várt mellékhatást. Januártól kezdhetik gyártani külföldön, a két dózis feleannyiba kerül majd, mint a nyugati vakcinák. Részletekért kattintson erre a cikkünkre >>>

Hat intézkedést fogadott el kedden a gazdaságvédelmi operatív törzs azért, hogy egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb legyen a pénzügyek intézése, mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden. Az intézkedések listáját itt találhatják meg >>>

Félrement SMS-ből lett családi hagyomány az arizonai Dench családnál, ahol négy éve együtt ünnepelnek egy eredetileg véletlenül meghívott idegennel, Jamal Hintonnal. Idén ugyanakkor egyel kevesebben ültek az ünnepi asztalnál, ugyanis Lonnie Dench elkapta a koronavírust, és belehalt a szövődményeibe. Arról, hogy miért döntött a gyászoló felesége mégis úgy, hogy idén is vendégül látja Jamalt, ebben a cikkünkben olvashatnak >>>

Az országos tisztifőorvos erről az operatív törzs keddi tájékoztatóján beszélt, ahol azt is elmondta, hogy a magyar települések 91 százalékában van már igazolt fertőzött. Ezen kívül ismertette a megyei fertőzöttségi adatokat is. Részletek ebben a cikkünkben >>>

A WHO hétfőn bejelentette, hogy idővel nemzetközi kutatócsoportot küld Kínába, hogy utánajárjanak a SARS-CoV-2 eredetének. Nyáron már járt Kínában egy előkészítő csapat, hogy a helyi szakértőkkel megbeszéljék, hogy zajlik majd a nyomozás. Még nem tudni, hogy mikor indul a kutatócsapat. A nyomozást Vuhanban kezdik majd, onnan pedig követik a nyomokat. Az egyik legfontosabb kérdés, hogy melyik állattól kapta el az első ember a vírust. Azt is kutatják majd, hogyan tud a vírus fajról fajra ugrálni. A nyomozás első fázisa akár hónapokig is eltarthat majd.

Kedden a a kínai külügyminisztérium szóvivője, Csao Li-csien azt mondta, hogy ők kezdeményeztek, Kína hívta meg a WHO-t. Azt remélik, hogy a többi ország is hasonlóan együttműködőnek bizonyul majd. A járvány elején sok kritika érte Kínát és a WHO-t (például Donald Trumptól), mert volt, aki szerint a világszervezet nem figyelte elég erősen Kínát. A vádak közül több is alaptalannak bizonyult. (CNN)

160 millió adag koronavírus elleni oltóanyagot rendel a Moderna amerikai biotechnológiai vállalattól az Európai Unió, az új szerződés megkötéséről szóló megállapodást szerdán hagyják jóvá – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben kedden. Bővebben itt írtunk erről.

A párt az MTI-hez eljuttatott közleményében azt állítja, hogy az elmúlt napokban több a tesztelésbe bevont orvostanhallgató panaszkodott náluk arra, hogy sem megfelelő védőfelszerelést, sem ételt nem kapnak. László Imre kedden sajtótájékoztatót tartott és arról beszélt, hogy a hallgatóknak a vizsgákat annak ellenére le kell tenniük, hogy napi 12 órában fognak tesztelni. A tesztelésben dolgozó egyetemistáknak napi hármoszori étkezést kell biztosítani, a védőfelszerelésekről pedig elvileg a kormányhivatal gondoskodik. A Telexhez eljutott hallgatói beszámolók nem szóltak arról, hogy ne kaptak volna ételt, de akadt köztük olyan, amely szerint csak maszkot és plexit kaptak az egyetemisták védőfelszerelés gyanánt, köpenyt, vagy védőruhát nem. A DK állításairól megkérdeztük a Miniszterelnöki Kabinetirodát, ha reagálnak, cikkünket frissítjük, a tesztelésben résztvevő orvostanhallgatók beszámolóit pedig az ugyelet@telex.hu címre várjuk.

A Washingtoni Egyetemen működő Egészségmérési és -értékelési Intézet (IHME) legfrissebb előrejelzése szerint a következő két hétben folyamatosan emelkedni fog hazánkban a halálos áldozatok száma, ami december 8–9-én napi 178 halálos áldozattal éri majd el a csúcspontját. A halálos áldozatok száma várhatóan csak január 11 után csökken majd napi száz alá, és még február végén is 56 körül lehet majd. A Bill és Melinda Gates Alapítvány támogatásával létrejött kutatóintézet legutóbb, október elején napi 220 halálos áldozattal november 19-ei tetőzést prognosztizált. Ehhez ugyanakkor azt is hozzátették, hogy a maszkhasználat kötelezővé tétele sok emberéletet megmenthet, és a csúcsot is kitolhatja december elejére. (24.hu)

Kedden 80 új koronavírus-fertőzöttről számoltak be Hongkongban, közülük 69 helyi fertőzött, 11 pedig országon kívülről származik, ezzel 5781-re emelkedett az eddigi mérleg Kína különleges közigazgatásúg területén. Hogy megakadályozzák a fertőzés terjedését, csütörtöktől bezárnia a bárok, nightclubok és a fürdőházak is – jelentette be a helyi kormány. (CGTN)

„A Markusovszky Egyetemi Oktatókórházban minden körülmények között méltóképpen gondoskodunk a sajnálatos módon elhunyt betegeink elhelyezéséről, ezt most a külső telephelyek bevonásával tudtuk megoldani” – nyilatkozta a kórház orvosigazgatója, Káldy Zoltán. Erről részletesebben itt olvashat >>>

3929 újabb magyarnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 181 881 főre nőtt Magyarországon a beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 117 beteg, így az elhunytak száma 4008 főre emelkedett, 44 020-an pedig már meggyógyultak. A keddi adatokról ebben a cikkünkben írtunk részletesen >>>

A járványhelyzetre tekintettel meghosszabbították Budapesten az éves parkolási engedélyek érvényességét, így azok 2021. január helyett március végéig érvényesek maradnak, addig kell őket meghosszabbítani. A rendeletmódosítás értelmében a lakossági, gazálkodói, egészségügyi várakozási hozzájárulások mellett március 31-ig érvényesek a lakossági behajtási hozzájárulások, a lakosságo/gazdálkodói/egészségügyi/városrendészeti behajtási-várakozási hozzájárulások és a városrendsészeti behajtási hozzájárulások is. (Budapest Városháza / Facebook)

Összesen 3742 Covid-19 fertőzöttet ápoltak intenzív osztályon. A hivatalos adatok szerint az intenzíven ápoltak 57 százaléka szorul lélegeztetésre. További részletek itt >>>

Egészségügyi dolgozó egy Covid-19 beteg ágya mellett november 23-án a németországi Greifswaldi Egyetemi Kórház intenzív osztályának különlegesen védett részén. Fotó: Jens Büttner / picture alliance via Getty Images
Egészségügyi dolgozó egy Covid-19 beteg ágya mellett november 23-án a németországi Greifswaldi Egyetemi Kórház intenzív osztályának különlegesen védett részén. Fotó: Jens Büttner / picture alliance via Getty Images

A Queensben található, Caligula New York nevű klubban a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokkal nem törődve tartottak szexpartit. Amikor a seriffhelyettes kiérkezett, a helyszínen 80 embert talált, akik közül három pár épp egy kicsi szobában szexelt. Az is kiderült, hogy engedély nélkül árusítottak alkoholt, és mivel a swingerklub egy olyan városrészben található, ahol a hatályos szabályok szerint nem lehet 25 főnél több résztvevője egy összejövetelnek, a New York-i seriffhivatal szerint vasárnap kora reggel bezáratták a helyet a hatóságok. A parti szervezője és a klub mecénása ellen több pontban vádat emeltek, a hely tulajának pedig 15 ezer dolláros (durván 4,5 millió forintos) büntetést kell fizetnie. (Guardian)

Orbán Viktor november 14-én írta alá azt a kormányrendeletet, ami ingyenes internethasználatot tesz lehetővé a digitális oktatásban tanulók egy részének. A helyhez kötött internet-hozzáférési szolgáltatás a rendelet alapján 30 napra vehető igénybe ingyenesen a köznevelésben és a szakképzésben, a nappali rendszerű nevelés-oktatásban és szakmai oktatásban elrendelt tantermen kívüli, digitális munkarendben működő, középfokú iskolával fennálló jogviszony esetén. (Arról, hogy épp a leginkább rászorulók maradhatnak ki ebből a támogatásból, vasárnapi cikkünkben írtunk részletesen.) Tíz nap alatt az MTI által megkérdezett szolgáltatók szerint összesen több mint tízezer ember jelezte, hogy élne a lehetőséggel.

A malajziai Top Glove a 41 üzeméből 28-at fog szakaszosan bezárni, miután a gyárak csaknem 5800 dolgozóját tesztelték, és 2400-nál is több fertőzöttet találtak köztük. Malajzia egészségügyi minisztériuma hétfőn számolt be arról, hogy a gyárak és a munkásszállók környezetében nagyon megugrott a Covid-19-esetek száma. A Top Glove üzemeiben rengeteg, Nepálból érkező munkás dolgozik, akik zsúfolt munkásszállókon élnek. A maláj egészségügy hivatalos tájékoztatása szerint a koronavírus-fertőzött gyári munkásokat kórházban ápolják, a velük közvetlenül érintkezőket pedig elkülönítették a többi munkatársuktól, hogy megállítsák a fertőzés továbbterjedését. (BBC)

Ez a szabály azokra a sportolókra vonatkozik, akik nem arra készülnek épp, hogy belépjenek a pályára és nem viselnek sisakot. A csapatokat a pálya széléről irányító edzők eddig viselhettek arcpajzsot arcmaszk helyett, most azonban már nekik is kötelező lesz a maszk. A koronavírus elleni védekezés jegyében ezen kívül tovább csökkentik a csapatok utazó keretét, mostantól csak 62 játékost vihetnek magukkal egy meccsre, ebbe a számba azok a játékosok is beleszámítanak, akik nem kapnak játéklehetőséget egy meccsen. A változtatások már ezen a héten életbe lépnek, a hálaadásnapi meccsekre is érvényesek lesznek. (CNN)

Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója szerint ugyan a kormány megteheti, hogy éjszakára ingyenessé teszi az összes kereskedelmi parkolóhelyet, de ezzel már belenyúltak a magántulajdonba, aminek védelme az Alaptörvényben van lefektetve. A rendelet abból a szempontból is aggályos, hogy az üzemeltetők nem tudtak róla előre, így a parkolók nincsenek felkészülve, és az üzemeltetők bevételtől esnek el. A rendszerek átállítása akár egy hétbe is telhet, az intézkedés pedig három hétre szól. Felmerült az is, hogy a korábban bérletet vásárlók felháborodhatnak, hiszen ők fizetnek valamiért, amiért másnak most nem kell. (Népszava)

Autók az Allee bevásárlóközpont parkolóházában 2020. november 23-án – Fotó: Máthé Zoltán / MTI
Autók az Allee bevásárlóközpont parkolóházában 2020. november 23-án – Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Múlt héten 144 145 gyereknél mutatták ki a koronavírust az Egyesült Államokban, ami a járvány kezdete óta a legnagyobb heti emelkedés a korcsoportban. Két hétre visszatekintve mintegy 28 százalékos a növekedés – állítja az Amerikai Gyermekgyógyászok Társasága. Ma az összes amerikai eset 11 százalékát gyerekek teszik ki, azaz mostanra kb. 1,2 millió gyerek fertőződhetett meg az országban. A Covid-19 ritkán okoz súlyos szövődményeket a gyerekeknél, a fentiek közül 0,2-5,6 százalék szorult kórházi ellátásra, viszont az eddig ismert adatok alapján a fertőzött gyerekek 0,14 százaléka meghalt – a gyermekorvosok ezek miatt is sürgetik a további adatgyűjtést, a későbbi hatások vizsgálatát. (CNN)

59 131 816-an fertőződtek már meg koronavírussal a világon, a halálos áldozatok száma 1 395 865-re, a gyógyultaké pedig 37 853 018-ra nőtt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli adatai szerint. A legfertőzöttebb országként az Egyesült Államokat tartják nyilván, itt 12 417 009 fertőzött volt eddig, 257 657-en haltak meg, és 4 633 600-an meggyógyultak. A második legtöbb fertőzöttet Indiában (9 139 865), a harmadik legtöbbet Brazíliában (6 087 608) jegyezték fel. (MTI)

Nővérek emlékeznek meg a koronavírusban elhunyt egészségügyi dolgozókról a kaliforniai UCLA Medical Center előtt – Fotó: Patrick T. Fallon / AFP
Nővérek emlékeznek meg a koronavírusban elhunyt egészségügyi dolgozókról a kaliforniai UCLA Medical Center előtt – Fotó: Patrick T. Fallon / AFP

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!