Merkely Béla elkapta a koronavírust

2020. november 19. – 22:27

Másolás

Vágólapra másolva

„Az elmúlt napokban a családom tagjai közül többen is megfertőződtek az új típusú koronavírussal, és sajnos a hét elején az én PCR tesztem is pozitivitást mutatott, tegnap óta pedig már tüneteim is vannak” – írta Facebookon Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.

Merkely azt is írja, „így már saját tapasztalatból állíthatom, hogy ez nem csupán egy nátha, de mégcsak nem is egy influenza, hanem egy sokkal komolyabb fertőző betegség, amely teljes embert kíván a legyőzésére”.

Hétfőn derült ki, hogy Merkely egy közeli hozzátartozója koronavírusos, ezért ő maga is karanténba vonult.

A rektor azt is írta, „hallgatóinkra nagy szükség van a járvány megfékezésére, hiszen mint egy orvos- és egészségtudományi egyetem növendékeit, fel kell készítenünk választott hivatásukra”, ezzel valószínűleg arra utalt, hogy hétfőtől egészségügyi hallgatók is részt vesznek a tesztelésekben és az ellátásban.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!