Kiküldték Karácsonyéknak az elővásárlási jogról szóló tájékoztatót: az egész Rákosrendezőt megvehetik, de csak feltételekkel

312

„Az állam megküldte a főváros cégének, a Budapesti Közműveknek a Rákosrendező teljes területére vonatkozó elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó felhívást” – írta ki hétfőn Facebook-oldalára Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere.

Karácsony azt írja: „Az elmúlt napokban zagyvaságokat összevissza beszélő kormányzati okostojásoknak – akik szerint ez nincs, meg csak akkor van, ha stb. – annyit üzenek: ez itt Budapest és nem Bindzsisztán. Élünk az elővásárlási jogunkkal, és a Rákosrendezőn Parkváros lesz mini-Dubaj helyett.”

A dokumentum megemlíti, hogy a Rákosrendező eladásáról szóló szerződésben foglalt egyik ingatlanra elővásárlási joga van a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. jogutódjának számító BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.-nek. Ez egy fővárosi tulajdonban lévő cég.

Az MNV tájékoztatása szerint „az ingatlan tulajdoni hányadokat a magyar állam képviseletében eljáró MNV Zrt., tekintettel a Gazdasági Megállapodásban rögzített, és egyben a szerződésben is hivatkozott fejlesztési célokra, dologösszességként kívánja értékesíteni, így az elővásárlási jog a dologösszesség egésze, azaz valamennyi fent hivatkozott tulajdoni hányad vonatkozásában együttesen gyakorolható”.

Ez magyarul azt jelenti, hogy a BKM nem veheti meg külön azt a területet, amelyre elővásárlási joga van, csak a teljes eladott 85 hektáros területet. Azon ráadásul olyan fejlesztéseket kellene végrehajtani, amelyeket a tavaly a magyar és az emírségekbeli kormány közötti megállapodásban rögzítettek.

A dokumentum továbbá azt írja: „a polgári törvénykönyv és a vonatkozó joggyakorlat alapján az elővásárlásra jogosult e jogát akként gyakorolhatja, hogy a magyar állam, mint eladó és az Eagle Hills Zrt., mint vevő között 2025. január 16. napján létrejött ingatlan adásvételi szerződés valamennyi feltételét teljes terjedelmében, feltétel nélkül elfogadja és azokat az elővásárlási jog gyakorlására irányuló nyilatkozat megtételekor képes teljesíteni, beleértve az ügylet tárgyára, a vételárra és annak fizetési feltételeire, a szerződéses biztosítékokra és valamennyi egyéb körülményre vonatkozó feltételt”.

Ez magyarul azt jelenti, hogy szerintük a BKM-nek az 51 milliárd forintos vételár mellé olyan fejlesztések megvalósítását kell vállalnia, mint amilyeneket a dubajiak vállalnak. Ez egybecseng azzal, amit Lázár János építési és közlekedési miniszter múlt héten mondott, szerinte „egy csekk és más semmi: rajta 5000 Mrd, és viheti a Főváros a területet, amivel egyébként 30 éve nem csinált semmit”.

Vitézy Dávid az MNV levelének hírére azt írta ki a Facebookra: „Megjött a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő levele – a Főváros élhet az elővásárlási jogával, és élni is fog! Nincs szó benne 5000 milliárdos vállalásról, amiről Lázár János hadovált. Nincs benne olyan előírás, hogy az arab sejk engedélye kell, amire Nagy Márton hivatkozott. Budapest vissza nem térő lehetőséget kapott, hogy amit az állam évtizedek óta nem volt képes megtenni, most megtegye, kitakarítsa és fejlessze Rákosrendezőt – és ezzel élni is fogunk, hogy ne az arab befektetők, hanem a budapestiek érdeke érvényesüljön!”

Az még január 20-án hétfőn derült ki, hogy az állami tulajdonban lévő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő 51 milliárd forintért eladta a Rákosrendező területének nagy részét a dubaji tulajdonban lévő Eagle Hillsnek. A fejlesztő azt vállalta, hogy a területen 5 milliárd euró, vagyis átszámolva 2000 milliárd forint értékben hajt végre beruházásokat.

A szerződés nyilvánosságra kerülése után Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette: rájöttek, hogy a szerződés értelmében a fővárosi tulajdonú BKM-nek elővásárlási joga van a területre. Akkor azt ígérte, hogy élni fognak a joggal, megvásárolják a Rákosrendezőt, és Parkváros néven új városnegyedet építenek oda.

Karácsony bejelentése után Lázár az 5000 milliárd forintos fejlesztésről szóló csekk belengetésével reagált, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter azonban azt állították, hogy a fővárosi cég nem is tud majd élni az elővásárlási jogával. Szerintük ugyanis a magyar és az emírségekbeli kormány közötti megállapodás kihirdetéséről szóló törvény értelmében a terület vevőjét az Egyesült Arab Emírségek kormánya jelölheti ki.

Az MNV közleményének megjelenése után több jogásszal is beszéltünk a felvetésükről, akik egyetértettek abban, hogy ez így biztosan nem igaz. Ducsay Zsuzsanna ügyvéd erről elmondta, hogy a nemzetközi szerződések és a nemzeti jog viszonya egy létező jogi probléma, aminek nagyon speciális a megítélése, és alkotmánybírósági határozatok is vannak arról, hogy pontosan mikor melyik előbbre való.

Ennek részeként potenciálisan előfordulhat, hogy egy nemzetközi szerződés felülírja a nemzeti jogot, most azonban szerinte ez nem áll fenn.

Ducsay szerint ugyanis az MNV által is idézett, nemzetközi szerződésről szóló magyar törvény teljesen egyértelműen a magyar jogszabályok keretei közé helyezi a vevő kijelölésének lehetőségét. A törvénynek az a része, amit az MNV a közleményében nem idézett, így szól: „a Projekt megvalósításához szükséges ingatlanokat (fejlesztési területet) az Egyesült Arab Emírségek által – a magyar kormány határozatában kiadott előzetes írásbeli hozzájárulásával – kijelölt gazdálkodó szervezetnek értékesíti – ha és amennyiben azt a vonatkozó magyar jogszabályok lehetővé teszik – közbeszerzés vagy pályáztatás nélkül, de összhangban a nemzeti jogszabályokkal.”

Vagyis az említett törvény szerint a vevőt a magyar kormány előzetes hozzájárulásával az emírségekbeli kormánynak kell kijelölnie, de csak ha ezt a magyar jogszabályok lehetővé teszik. A törvény annyi eltérést enged a magyar szabályoktól, hogy a vevőt az emírségekbeliek közbeszerzés vagy pályáztatás nélkül jelölhetik ki.

Az MNV most kiküldött levele részben cáfolja korábbi közleményüket, amely az emírségekbeli kormány hozzájárulásához kötné a Rákosrendező megvásárlását. Erről most nem írnak, és inkább arra a joggyakorlatra hivatkoznak, amely szerint az elővásárlási joggal élő vevőnek az eredeti vevővel megegyező tartalmú ajánlatot kell tennie. A nekünk nyilatkozó jogászok szerint azonban ez sem feltétlenül igaz, az pedig biztos, hogy ebből hosszan elhúzódó pereskedés kezdődhet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!