RTL: Addig húzta a kormány a napelemes pályázatokat, hogy van, akinek az önrésze 25-szörösére emelkedett

2023. február 4. – 00:06

Másolás

Vágólapra másolva

38 ezer forintról több mint 900 ezer forintra emelkedett az egyik nyertes önrésze a lakossági napelemes pályázaton, írja az Rtl.hu. Az érintett zalaszentgróti család szerint ennyi pénzt nem tudnak előteremteni.

A családi házuk felújításakor döntöttek úgy, hogy részt vesznek az EU-s pénzből indított lakossági napelem-telepítési pályázaton, amelyen nyertek is 1,9 millió forintot. Az egy évvel ezelőtti szerződés szerint 38 ezer forint önrészt kellett vállalniuk. Azonban a támogatás nem érkezett meg, csak most, pár nappal ezelőtt jött az értesítés, hogy ha befizetik az önrészt, indul a telepítés. Viszont a levélben az állt, hogy közben 960 ezer forintra emelkedett az önrész összege.

A forint gyengülése és az alapanyagok drágulása miatt készültek arra, hogy magasabb összeget kell fizetniük, de ekkora növekedésre nem számítottak.

Január elején Gulyás Gergely miniszter egy kormányinfón elnézést kért a sok csúszás miatt. „Olyan mértékben szánalmas és borzalmas a teljesítmény, amit ezen a területen eddig nyújtottunk, úgyhogy nem is mondom, hogy mennyit fizettünk ki” – mondta. Addig a több tízezer nyertes pályázatból mindössze néhány tucatot fizettek ki.

A kormány a kifizetések felgyorsítását ígérte. A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség szerint mindig érdemes a honlapjukon keresztül új ajánlatot kérni a már megnyert támogatásokra, mert sokszor kedvezőbb lehet az eredmény.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!