Tűz
Tűz volt a debreceni BMW-gyárban, a cég tűzoltói intézkedtek
A BMW szerint pár percen belül elhárították a problémát, senki nem sérült meg.
Gyújtogatások utáni bombariadó miatt nem nyitott meg a müncheni Oktoberfest
Egy ember meghalt, a rendőrök robbanóanyagokat is találtak. A környéken több autó is kiégett.
Repülő autók karamboloztak a levegőben egy kínai légi bemutatón
Az egyik jármű leszállás közben kigyulladt, a balesetben az egyik pilóta is megsérült.
Kigyulladt egy óbudai lakás erkélye, messziről is látszott a füst
A tűzoltók eloltották a lángokat.
Kigyulladt a Déryné étterem az I. kerületben, jelentősek a károk
A sűrű füst a szellőzőrendszeren keresztül átterjedt az épület két lakásába is.
A budapesti BKV-buszok 76 százalékánál problémát talált a fővárosi kormányhivatal
A BKV azt közölte, hogy csak a megfelelő műszaki állapotú buszokat állítják forgalomba.
Ismét elektromos rollerek égtek ki, ezúttal egy soproni társasház pincéjében
A tűz miatt tizennyolc embernek kellett elhagynia az épületet.
Hatvan elektromos rollerrel együtt az üzlet is kiégett Budapesten, akkumulátor okozhatta a tüzet
Valószínűleg töltés közben gyulladt ki az egyik jármű a raktárban, majd a többi is lángra kapott.
Lakástűz Rákospalotán: kizuhant egy nő a hatodikról, egy másik nő holttestét a lakásban találták meg
Az ingatlanban összehordott szemét és berendezési tárgyak égtek.
Épp a költségvetést tárgyalták, amikor kigyulladt és leégett a parlament a Marshall-szigeteken
Helyi hatóságok szerint az épület fele elpusztult az éjszakai tűzben.







