Tőke
Kiszeretett a külföldi tőke Magyarországból, és ezen az óriásberuházások sem változtatnak
Az amerikai tőke menekül, a német pang, és ezt a kínai beáramlás sem tudja kompenzálni, ami a következő évek kilátásait is beárnyékolja.
Bod Péter Ákos: A Rogán által felügyelt hivatalok felsorolása utalhat arra, milyen ügyek állhatnak...
A volt MNB-elnök egy interjúban beszélt a gazdaságról is, nem érti, kik és miért raknak irreális adatokat Orbán elé, akik pedig hozzáértők, miért nem avatkoznak közbe.
Varga Mihály szerint már akár 6 százalékhoz is közelíthet jövőre a GDP bővülése
Persze csak ha minden jól megy, nem úgy, mint idén.
Hárommillió forint híján az összes tőkét kivették a vadászati világkiállítást szervező cégből...
A veszteséges tavalyi év után az ügyvezetés maga javasolta a jegyzett tőke leszállítását a törvényes minimumösszegre.
A fideszes holdudvarnak feláll a szőr a hátán attól, hogy Vidnyánszky Marx Tőkéjét rendezné meg a...
Bayer Zsolt után Fekete Rajmund történész is a Nemzeti Színház igazgatójának darabválasztását támadta. A felháborodás látványos, pedig simán lehet, hogy csak nem értik a rendező szándékait.
Orbán Viktor: Mostanra annyi tőke felhalmozódott Magyarországon, hogy már megéri kivinni külföldre
Orbán szerint az európai gazdaság dinamikája a Balkánon van.
A forint gyengülése és a közpénz jellegét visszanyerő közpénz mentheti meg a költségvetést jövőre
Esetleg egy gyors törvénymódosítás, ha nem találnak más módot arra, honnan lehetne 430 milliárd forintot szerezni a Magyar Nemzeti Bank tőkepótlására.
Nagy Márton: A magyar gazdaságnak át kell majd állnia egy uniós forrás nélküli létre
A gazdaságfejlesztési miniszter szerint a közvetlen külföldi befektetés jobb, mint az uniós forrás, a magasabb fejlettség pedig úgyis azt hozza, hogy csak befizetők leszünk.
Több mint 1000 milliárd forintba kerül az állami vagyon működtetése idén
Az állam egymás után hajtja végre a tőkeemelést cégeiben, amik a kiadások töredékét hozzák vissza.
Biontech hatás: ömlik a pénz a német biotech iparba
Tavaly 2,3 milliárd, tavalyelőtt több mint 3 milliárd euró tőkét vonzott a koronavírus-oltásnak köszönhetően felfutó ágazat.









