Támogatottság
Ipsos: Csökkent a melegházasságot támogatók száma Magyarországon
De még így is a társadalom 61 százaléka gondolja azt, hogy legalább élettársi kapcsolatban élhessenek a meleg párok.
Túl korán lőtte fel a kormány a sikerrakétát, de már valami megmozdult
A repülőrajt erős túlzás volt a gazdasági adatok és a fogyasztói hangulat alapján, de a bizalmi index áprilisi javulása reményt adhat a Fidesznek.
Még a szavazói se hisznek a gazdasági fellendülésben, és ezt már a kormány támogatottsága is megérzi
A Fidesz támogatottsága minden közvélemény-kutató szerint gyengült, a Tiszáé pedig nőtt az elmúlt hónapokban. Ez nem független attól, hogy a lakosság gazdasági hangulata is romlani kezdett.
Gazdasági antidepresszánssal állítaná meg Magyar Péter előretörését a Fidesz
Nem véletlen, hogy a kormány nemrég bemutatott gazdasági akciótervének egyik fő fókusza a jövedelmek vásárlóerejének növelése és a lakhatás lett.
A kormányközeli közvélemény-kutatók szerint öt párt juthat EP-mandátumhoz
A Jobbik és az MSZP támogatottsága jelenleg annyira alacsony, hogy nem lépnék át a küszöböt.
Viktor a TikTokon és a vápvápvápsuváp
Az egyhuzamban 13 éve hatalmon lévő Fideszre gyakran mondják, hogy inkább az idősebb korosztály a bázisuk. Mégis, a kormánypárt nagyon stabilan mindig ott van az egyetemisták által választott pártok...
IDEA Intézet: A tavaly áprilisi választások óta a legalacsonyabb a Fidesz–KDNP mért népszerűsége
A megkérdezettek 27%-a válaszolta azt, hogy a kormánypártokra szavazna, ha most vasárnap lennének a választások.
IDEA Intézet: Mikropárt lett az MSZP-ből, egy-két százalékos a támogatottságuk
Van még három ellenzéki párt, aminek az MSZP-hez hasonlóan alacsony a támogatottsága a teljes népesség körében.
Eurobarometer: Csökkent az EU támogatottsága itthon, főleg a fiataloknál
Ez összefügghet az alapítványi egyetemek Erasmus-ügyi kálváriájával.
Hét százalék körüli inflációnál már csökkenhet a kormány támogatottsága
Ilyen szintű inflációnál már veszélyben érezheti a támogatottságát a kormány, nem véletlen, hogy csúcsra járatják a hangulatjavító intézkedéseket.









